Színjáték (Lmbtq történet)[BEFEJEZETT]

10. fejezet

Kitti szemszöge:

-Amúgy egyáltalán hol szedted össze?-kérdeztem Lucát, ahogy egymás mellet sétáltunk az itt-ott kivilágított, de amúgy viszonylag sötét utcákon.

-Egy társkereső oldalon.

-Klassz. Eddig sem nagyon érdekeltek az ilyen oldalak, de ez után pláne ki sem fogom próbálni.

-Komolyan, még sosem próbáltad?

-Hát igen.-vontam meg a vállam-Lehet, hogy egy kicsit nyomin hangzik, de én úgy gondolom, hogy ha valakivel feltétlenül találkoznom kell az életben, azzal úgy is fogok. Aztán onnantól már az én dolgom is.

-Szerintem nem hangzik nyomin.-mosolyodott el Luca-Inkább aranyos.-elpirultam.

-Kitti.-kezdte-köszönöm.

-Mit? Hogy csak álltam ott, aztán bemostak nekem? Mert akkor szívesen máskor is, csak majd inkább felveszek némi védőfelszerelést.

-Egyedül nem lett volna bátorságom szembe szállni vele. Köszönöm, hogy ott voltál.

-Erre valók a barátok.-mondtam.

Lucán látszott, hogy meglepődött.

-Barátok vagyunk?-kérdezte.

-Talán.-mosolyogtam rá.

Egy héttel később, szerda

Lucával szünetel a háborúnk. Igazából kisebb csipkelődéseken kívül nem sok minden történt az elmúlt egy hétben. Persze ez csak egymás irányába. Ördögöt még mindig szakszerűen kicsináljuk idegileg. Luca azzal, hogy ha túl unalmasnak találja a forgatásokat elkezd bohóckodni. Én a folyamatos késéseimmel (az első pár csak véletlen volt, most pedig már megszokásból na meg ,,illemből" csinálom). Meg persze mind a ketten visszaszólogatunk neki. Szegény kis idegbeteg rendező talán jobban járt volna, ha normálisabb színésznőket talál a főszerepre.

-Mizu?-jött oda hozzám Luca, miközben a sminkem készült a jelenetre. Végig néztem rajta.

-Hmm...nincs jegeskávé. Valami baj van?-kérdeztem, mire a sminkes rám szólt, hogy ne beszéljek.

-Nem, csak ma reggel inkább az egyik barátomnak mentem köszönni és ő ellátott sütivel a cukrászdából, ahol dolgozik.

-Remélem terveztél adni, különben te vagy a leggonoszabb ember a világon.

-Ne is álmodj róla-nevette el magát.

-Szemét-motyogtam

-Jól van, nesze itt egy linzer.-nyomta a kezembe az említett sütit. Ezután hagytam a sminkesnek, hogy végre elkészüljön.

Mindenfélét kellett csinálnunk. Ráadásul valószínűleg nem ebben a sorrendben, egymás után lesz berakva a filmbe. Király. Én közben egyre idiótábban éreztem magam. Ekkor Ördög bejelentette:

-A következő csókjelenet lesz.

Ezúttal nem irtóztam már előre a gondolattól. Kissé hihetetlen, hogy mi minden történt az elmúlt pár hétben. Épp ezen töprengtem, amikor elkezdődött a jelenet. Ezúttal az alapkoncepció az volt, hogy mint üdvözlésként csókoljuk meg egymást. Komolyan nem tudom, mi lesz végül ezzel a filmmel. Nem biztos, hogy díjat fog nyerni.

Lucával közelebb léptünk egymáshoz és összeérintettük az ajkainkat. Mondtam már, hogy istenien csókol? Nem tudom, hogy a profi színészeknél az ilyesmi mennyire kamu, de mi minden egyes alkalommal igazi csókot adunk a másiknak. Aminek természetesen örülök. Mármint...khm szóval a jelenet. Ördög közölte, hogy nem ilyen csók kell ezért, meg azért, aztán még vagy ötször elpróbáltuk.

Ezután hazaküldtek minket (este 11 óra) és meghagyták, hogy másnap reggel 4-re menjünk. Szadisták.. Azt hiszem, holnap kicsin többet fogok késni a megszokottnál, hogy kipihenhessem magam.

Most pedig hazafelé sétáltam, közben pedig Lucán agyaltam. Talán mégis beleszerettem. Tudom, hogy nem kellett volna, de valahogy mégis sikerült. Valószínűleg azért most és nem gimiben, mert akkor mindenféle hadjáratokat indítottunk egymás ellen, meg kiutáltuk a másikat. Igazság szerint nem igazán tudom, hogy mikor kezdődött el az egész. Talán, amikor egyszerre jelentkeztünk egy szerepre a színjátszókörben. Vagy, amikor a barátnőim cukkolni kezdték Danit, a fiút aki mindig vele lógott, én pedig a népszerűségem érdekében csatlakoztam. Mindenesetre fogalmam sincs, tulajdonképpen mivel is kezdődött el. Viszont most egyáltalán nem ezt érzem....

TRAPP, TRAPP, TRAPP....

Igen, kimondom: én, Szigeti Kitti igenis szerelmes vagyok Soproni Lucába, az egykori ellenségembe....

TRAPP, TRAPP, TRAPP....

Bárcsak rontott volna még a csókban, hogy újra elpróbálhassuk...

TRAPP, TRAPP, TRAPP.....

Lassan figyelmes lettem a hangra, amely egyre többször szakította félbe a gondolatmenetem. A hátam mögül jött. Ahogy hátra néztem, majdnem szívinfarktust kaptam. Egy kapucnis alak jött mögöttem. Sietni kezdtem, mire ő is felgyorsította a lépteit. Pánikolva fordultam be egy mellékutcába, remélve, hogy ez csupán egy félreértés. Csak hogy nem volt az.

A kapucnis alak oda is követett.