Színjáték (Lmbtq történet)[BEFEJEZETT]

11. fejezet

Luca szemszöge:

Amint hazaértem, bezuhantam az ágyba, hogy legalább egy kicsit tudjak aludni. Ami természetesen sehogy sem ment. Elég idegesítő, ha az ember egész nap egy zombiként kóvályog, viszont amikor tényleg lenne alkalma pihenni, akkor nem sikerül neki. Ebből adódóan másnap megint ugyanolyan fáradt lesz.

Pár órával később megint benéztem a forgatásra. Komolyan, miért küldtek egyáltalán haza minket? Simán leforgathattuk volna azt a pár órát és tudnánk aludni is. Két-három óra alvás után felkelni..... maradjunk abban, hogy nem ajánlom. Fáj.

Természetesen a sminkes megjegyezte, hogy nem vagyok valami kipihent, mire igyekeztem nem csúnyán nézni rá. Hmm, valószínűleg nem sikerült. Ezután vártuk Kittit. Én közben benyomtam egy sütit, remélve, hogy a cukor majd egy kicsit felébreszt, ugyanis a kávézó nem volt nyitva. Az egyszer biztos, hogy amint megkapom a pénzt, veszek magamban egy VIP kávéfőzőt (jó kis motiváció lesz ebből).

Azonban Kitti harminc perc elteltével sem érkezett meg. Ördög a stábon töltötte ki a mérgét, amiért nem veszi fel neki a telefont. Mondjuk azt nem csodálom. Ha el is aludt, nem hiszem, hogy szívesen kelne a rendezőnk ordibálására. Viszont ott már egy kicsit aggódni kezdtem, amikor nekem sem vette fel. Ennyit azért nem szokott késni. Miközben Ördög a falnak dobta a telefon (igen, tényleg megtette), én óvatosan kisiettem a stúdióból.

Nagyjából tudtam hol lakik Kitti, amikor Renivel találkoztunk hazakísértem. Az utcák szinte teljesen kihaltak voltak, a normális emberek ugyanis nem sétálgatnak kint reggel fél ötkor. Csak én. Mondjuk én sem vagyok teljesen normális.

Elérkeztem a lakóházhoz. Épp megnyomtam volna a csengőt, ám ekkor észrevettem, hogy valaki nyitva hagyta az ajtót. Ez nem feltétlenül jó jel. Normális esetben mindig bezárják. Aggódva beléptem az épületbe, aztán eszembe jutott, hogy konkrétan nem is tudom, hogy melyik lakásban lakik Kitti. Tehát maradt az, hogy egyesével végig nézem az ajtókat és keresem a Szigeti nevet (szerencse, hogy egyáltalán a családnevét tudom).

Viszonylag hamar megtaláltam. Hála az égnek, nem kellett túl sokat lépcsőznöm. A bejárattal ellentétben Kitti lakásának ajtaja csukva volt. Idegesen bekopogtattam. Bentről nem hallottam választ. Még egyszer bekopogtam.

-Kitti! Én vagyok az, Luca! Ha bent vagy légy szíves nyisd ki az ajtót!-kiáltottam, a szomszédok pedig valószínűleg örültek nekem.

Lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó. Kitti nem festett valami jól. Szőke haja kócos volt, lesírta a sminkjét, ami most sötét foltokkal tarkította az arcát. Tiszta vörös volt a szeme és duzzadt. Még soha sem láttam őt ilyen állapotban.

-Te jó ég Kitti...-suttogtam elképedve. Aztán inkább nem is folytattam, helyette jó szorosan megöleltem és hagytam, hogy sírjon a vállamon. Fogalmam sem volt, hogy mi baja lehet, mégis majd megszakadt érte a szívem.

Óvatosan (és még mindig átkarolva) bevezettem a legközelebbi szobába (ami a nappali volt) és leültünk a kanapéra. Tudtam, hogy most úgy is hiába kérdezném, meg kellett várnom amíg lecsillapodik a zokogása. Addig ott térdeltem vele szemben a kanapén, átöleltem és nem foglalkoztam azzal, hogy foltos lesz a nedves sminkjétől a felsőm.

Amikor már nagyjából abbahagyta a sírást, kissé eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Mi történt?

-Hazafelé jöttem a forgatásról-kezdte szipogva-amikor észrevettem, hogy követnek. Futni kezdtem, de akkor az az ember is. Utolért....-mondta és könnyek gyűltek a szemébe. Ne...nem akartam, hogy úgy végződjön ahogy sejtem.

-Kitti-mondtam könyörögve és a sírás fojtogatott-Kérlek mondd, hogy nem történt olyan....-még a szót sem mertem kimondani, bár azt hiszem mindenki tudja mire gondoltam. A lány megrázta a fejét.

-Nem, végül sikerült elfutnom. Azóta vagyok bezárkózva. De érted.....-bólintottam. Tulajdonképpen nem csak amiatt sír, ami megtörtént, hanem, hogy mi történhetett volna még. Én viszont eléggé megkönnyebbültem. Így azért mégis szerencsésebb. Már ha lehet ilyet mondani ebben a szituációban.

-Luca....-szólalt meg hirtelen Kitti-Már nem azért, de te amúgy hogy kerülsz ide?

Kész. Annyira nem ilyesmire számítottam. Elröhögtem magam. Bár szerintem valami ilyet is akart elérni vele.

-Késtél fél órát, Ördög kiordibálta a tüdejét, nem vetted fel a telefont. És....lehetséges, hogy aggódtam érted.-pirultam el egy kicsit az utolsónál. Kitti ezt biztosan észrevette, ugyanis halványan elmosolyodott a zavaromon. Aztán a falon lógó órára pillantott.

-Azt hiszem hamarosan lesz alkalmunk megbizonyosodni arról, hogy tud-e még ordítani Ördög. Ugyanis hat óra van.-Upsz.

Ezek után segítettem Kittinek rendbe szedni magát. Lemosni az arcát, aztán kisminkelte magát. A szemem még mindig elég piros volt, de reméljük majd elmúlik, mire beérünk a stúdióba. Kaptam tőle egy új felsőt, mivel az előző foltos lett a sminkje miatt. Kábé akkor csörrent meg a telefonom, amikor éppen elindultunk volna. Amint felvettem, deszakadt a dobhártyám.

-SOPRONI!!! HOL A BÁNATBAN KÓDOROGSZ??!!

-Most megyek vissza. De Kitti is jön..

-ÉS MOST ETTŐL OLYAN BOLDOGNAK KÉNE LENNEM?! IDE FIGYELJ!! HA TI KETTEN TÍZ PERCEN BELÜL NEM VAGYTOK ITT, AZT LESHETITEK, HOGY VALAHA MEGFIZETEM EZT A MUNKÁTOKAT!!!-azzal letette. Kitti természetesen nem kérdezte meg, hogy miről is van szó, Ördöghöz nem kell kihangosítás.

-Ha nem érünk oda tíz perc múlva, buktam a VIP kávéfőzőt.-sóhajtottam, mire Kitti majdnem elnevette magát.

-Kérdezzem?

-Ne-feleltem nevetve.

Na, ki olyan szerencsétlen, hogy mindig elcsúszik a részekkel? Én! Szerintem nem is ígérek semmit. Próbálok igyekezni, csak egészségügyi okok miatt távol kellett maradnom. Na, az új rész fél óra és tíz év között bármikor jöhet.

És köszönet azoknak, akik ilyen nagy kihagyásokkal is még mindig olvassák a könyvem!