Színjáték (Lmbtq történet)[BEFEJEZETT]

3. fejezet

Luca szemszöge:

Reggel ismét karikás szemekkel keltem. A sok hajnali sorozatnézés és az emiatti kevés alvás nem tesz valami jót nekem. De attól még nem szándékozom abbahagyni.

Felkaptam az első ruhákat amik a kezembe akadtak és már indultam is.

Útközben még beugrottam a Starbucksba jegeskávéért. Miközben a forgatásra tartottam, azt iszogattam, így próbálva felébreszteni a még mindig alvó agysejtjeimet. Na igen, most megismerhettétek egy újabb mániámat a sorikon kívül: jegeskávé. Főleg nyáron.

Amint odaértem a sminkes letámadott. Rendesen kiborult a karikák miatt a szemem alatt. Úgy hadonászott, hogy még a kávém maradékát is kiverte a kezemből. Pedig azt még megittam volna. Na, mindegy. Ezután kezelésbe vette a fejemet, hogy valahogy embert csináljon belőlem. Jöhetett a kismillió réteg alapozó, meg úgy minden, aminek nem tudom a nevét. Talán ciki lehet, de annak ellenére, hogy lány vagyok, nem nagyon szoktam sminkelni. Egy szempillaspirálom, egy szemceruzám és egy szájfényem van összesen, azokat sem sűrűn használom.

A falnak támaszkodva vártam, hogy Kitti sminkjét is befejezzék. Ő még néha tanácsokat is adott a sminkesnek, hogy ez a szín jobban kiemeli a szemét, az a szempillája kicsit rövidebb lett mint a többi, meg ilyesmik. Mert ő mindig mindent jobban tud. Gimiben is ezt csinálta. És még mindig ugyanúgy idegesít mint akkor.

Amikor végre elkezdhettük a forgatást, rögtön egy csókkal kezdtük.

Kittivel pislogás nélkül meredtünk a rendezőre. Ez aztán gyorsan jött. Én meg azt hittem, lesz időm megbékélni a tudattal, hogy előbb-utóbb ez is bekövetkezik.

-Valami baj van lányok?-kérdezte ugyan ártatlan hangon, de egy ördögi mosollyal az arcán.

-Én ugyan nem fogom megcsókolni az ellenségemet.-közöltem.

-Ti vállaltátok ezt a szerepet.-nézett ránk szigorúan.-Na nyomás!-terelt minket a kamerákhoz.

Összenéztünk Kittivel.

-Nyugi, élvezni fogod-kacsintott rám a lány, majd a frizuráját igazgatva elsétált.

Furcsa arcot vághattam. A filmes ,,csókok" igazából csak abból állnak, hogy összeérintjük a szájunkat és olyan arcot vágunk, mintha igazi lenne. Vagy nem? Akkor, hogy lehetne élvezni? Amúgy meg Kitti nem heteró?

-Végig ott akarsz állni?-zökkentett ki az említett személy a gondolat menetemből.

Szembeálltunk egymással és kezdődött a felvétel. Kitti a szemembe nézett és hamiskásan elmosolyodott. A gimis évekből már megtanultam, hogy ez a mosoly rosszat jelent.

Közelebb léptem hozzá, ő pedig lágyan az enyémhez érintette az ajkait. Nyelve bebocsátást kért a számba, amit fogalmam sincs, hogy miért adtam meg. Kezével a hajamba túrt. Komolyan, hol tanult meg így csókolózni? Kis híján ott helyben elolvadtam. Teljesen kiment a fejemből a csók előtti sunyi vigyora.

Pedig az a vigyor pár pillanat múlva értelmet nyert. Az ujja köré csavarta egy vastagabb tincsemet, és jó erősen meghúzta. És mindezt úgy, hogy a kamerákon egyáltalán nem látszott. Azokon csak az látszott, hogy összerándult az arcom, ennyi elég volt ahhoz, hogy leállítsák a felvételt.

-Soproni, idegrángásod van, vagy mi?!-kiabált rám a rendező.

-Nem, csak...-kezdtem, de félbeszakított.

-Csak mi?!

-Semmi-mondtam most már halkabban. Nem akartam bemártani Kittit. A suliban sem árulkodtunk a tanároknak egymásról. Megszégyenítettük egymást, élveztük a másik szenvedését, de mindig kihagytuk ebből a ,,problémamegoldásból" a tanárokat. Ez csak a kettőnk harca volt.

-Akkor újra felvesszük!-adta ki az utasítást.

Az, hogy nem árultam be, nem azt jelenti, hogy nem fogja visszakapni az érzést, amikor a rendező valami fogyatékosnak nézi és miatta kell újra eljátszani a jelenetet. Így jártál Kitti!

Ismételten beálltunk a kamerák elé. És jött megint a csók a maga különlegességével. Azonban most nem hagytam, hogy teljesen elvegye az eszem. Tudtam, hogy a kamerák a felsőtestünkre koncentrálnak. És mivel mindenki (még a rendező is) a kamerákon keresztül nézett minket, nem figyeltek a lábunkra.

A lábfejemmel megrúgtam Kittiét mire ő (hála a karaténak elég erőset tudok rúgni) előre esett. Na jó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy kirúgtam alóla a lábát.

Lehet tippelni, ki kapott nagyobb letolást (igen, mint láthatjátok idegbetegekkel vagyunk körülvéve) én, akinek összerándult az arca, vagy Kitti, aki konkrétan hasra esett. Igen, ő.

Még egy ideig szenvedtünk a jelenetekkel, aztán jött az ebédszünet.

-Tudna szólni a rendezőnek, hogy elmentem a Starbucksba és mindjárt jövök?-kérdeztem a sminkestől.

-Rendben, de ne tartson sokáig, mert Ördög egyben lenyel!-hangzott a válasz, mire összeráncoltam a homlokom.

-Ördög?

-Igen. Tudod, Ördög Kálmán, a rendező.-felelte a nő, mire leesett az állam.-Akkor szóljak neki?

-Persze-mondtam és kisétáltam.

Komolyan úgy hívják a rendezőt, hogy Ördög? Ezen szakadok. Mondjuk illik hozzá.

Viszont mi van Kittivel? Olyan furcsa volt amikor megcsókolt. Furcsa, de egyben jó is. Mégis mi ütött belém?

Időközben beértem a kávézóba.

-Szia! Mit adhatok?-kérdezte a pultnál álló srác.

-Egy jegeskávét-mondtam és megtöröltem a melegtől verejtékező homlokomat. Kittinek is melege lehet a forgatáson...

-Várjon!-szóltam a srácnak-Lehetne inkább kettő?

Pár perc múlva már két jegeskávéval sétáltam vissza. Viszont a fejemben motoszkált egy kérdés: Mégis miért vettem az ellenségemnek kávét? És ha már vettem, miért nem raktam bele semmit?