vingt-cinq [25]

974 94 27
                                    

"(...) párnák, mint láncravert sóhajok vettek körül minket,
amikben maradt még mentolos hatás,
és az esti csókok illata sem párolgott el belőlük"





Amikor legközelebb felébredtem, a napfény már nagyban zavarta a még csukott szememet, s egyelőre még túl kómás voltam ahhoz, hogy felfogjam, kinek az ágyában is fekszek éppen. Elmosolyodtam, amikor bevillantak nekem a tegnap történt dolgok, így csukott szemmel matatni kezdtem Taehyung után, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz.

Ujjaim megakadtak, amint megérezték a mellettem fekvő szépség selymes bőrét, így bátorkodtam az egész tenyeremet a felületre simítani, amely, mint kiderült, a gyönyörűm dereka volt, amely a felcsúszott pizsamafelsője miatt kikandikált.

Lágyan cirógatni kezdtem Taehyungot, miközben kicsit közelebb húztam őt magamhoz, ekkor pedig végre felnyitottam íriszeimet is, bár talán még mielőtt ezt megtettem volna, fel kellett volna készülnöm a modell látványára.

Nem gondoltam volna, hogy smink nélkül, méghozzá kora reggel ilyen csodaszépen festhet, hiszen bár tudtam, hogy nagyon szép vonásai vannak, azonban, amikor először láttam őt, azt hittem, hogy a rengeteg smink teszi ezt. De most már tudom, hogy Taehyung mindenhogyan gyönyörű.

Ajkai kicsit elnyíltak egymástól, ő pedig valószínűleg mélyen aludhatott, ugyanis a szeme sem rebbent a hatalmas fényáradat miatt, amely az ablakból kúszott be a szobába. A haja kócos volt, egy-egy tincs el is állt a fejétől, amely csak még aranyosabbá tette Taehyungot. A szívem hatalmasat dobbant, amikor lepillantottam a nyakára, amelyen halványan látszódtak a tegnap este okozott szívásnyomaim.

Annyira jó érzéssel töltött el, hogy ezennel én jelölhettem meg Taehyungot. Én, nem egy random pasi, nem Yeosang, nem Taehyung exe, hanem én. Csakis én.

Vajon megkérdezzem tőle, hogy járna-e velem? Tekintve, hogy tegnap milyen jól elvoltunk annak ellenére, hogy nem volt szó testi dolgokról, csak ölelkezésről és csókolózásról, lenne értelme feltennem a kérdést, ugye? Jelenleg még vagyok győződve arról, hogy ha lehetne, az összes percemet vele tölteném, s úgy érzem, hogy ezzel ő is így van.

Lehet, hogy a kommunikáció nem teljesen Taehyung erőssége, és lehet, hogy makacs és nehezen vallja be az érzéseit, de az apró megnyilvánulásai mindent elárulnak.

Kettőnk közül én értek a legjobban az ilyesféle dolgokhoz, és tudom, hogy én sem vagyok közömbös Taehyung számára.

- TaeTae - susogtam halkan, hiszen bár az volt a szándékom, hogy felébresszem őt, nem szerettem volna rárontani alvó valójára. - Jó reggelt! - mosolyodtam el, majd lágyan az arcára simítottam, amely miatt összezárta az ajkait, majd nyöszörgött is néhányat.

Annyira aranyos volt, hogy menten elolvadtam.

- Mmh - nyüszögött halkan Taehyung, és kicsit mozgolódni is kezdett. - Mi az, Jungkook? Hagyj aludni!

- Hasadra süt a nap - gügyögtem kedvesen, mint egy kisbabának, majd nyomtam egy puszit Taehyung orrocskájára is. - Én pedig éhes vagyok.

- Akkor menj le a földszintre, és készíts magadnak valamit - motyogta kómásan Taehyung, azonban az íriszeit még mindig nem emelte rám. - Én még aludni akarok!

Rendez-vous (Taekook) ✓Where stories live. Discover now