Rendez-vous (Taekook) ✓

bónusz rész [4]

Taehyung szemszöge - az első alkalmuk után Jungkookkal

Már majdnem elaludtam Jungkook mellkasán, amikor megéreztem, hogy óvatosan lefejti magáról az ölelő karjaimat, ezek után pedig a lehető legóvatosabban csúszik ki alólam, a fejemet pedig a párnára ejti. Mivel félálomban voltam, s fáradtan szundikáltam, elsőre nem is realizáltam, hogy mi történik körülöttem, azonban, amikor realizáltam magamban, hogy Jungkook nincs itt velem, értetlenül nyitottam fel az íriszeimet, hogy megláthassam az említettet, amint éppen a nadrágját rángatja magára.

- Hová mész? - kérdeztem fáradt, nyomott hangon, majd megdörzsöltem a szemeimet, hogy tisztábban láthassak. Jungkook éppen a telefonját vágta zsebre, azonban hangomat meghallva, ijedten fordult meg a tengelye körül, hogy meglepetten nézzen vissza rám. Ebben a pillanatban nem is foglalkoztam azzal, hogy meztelen vagyok előtte, bár a takarómat pont úgy igazítottam, hogy az érzékeny területemet eltakarhassam. Annak ellenére, hogy lefeküdtünk egymással, nem szeretem mutogatni magamat. Jungkook meglágyult tekintettel nézett rám, arcán pedig egy jó nagy adag bűntudat is felfedezhető volt, amely valamilyen szinten megnyugtatott engem, azonban azt mégsem értettem, hogy miért akar elmenni. - Nem maradsz itt éjszakára? Nem szeretnél velem aludni?

Szégyelltem magamat, amiért ennyire esdekeltem Jungkookért, az érintéseiért, az öleléseiért, s csókjaiért. Nem is ismerjük egymást, én ennek ellenére mégis azt szeretném, hogy itt maradjon mellettem, pedig ilyen dologhoz eddig egyáltalán nem folyamodtam túl sokszor. Mindig én voltam az, akit marasztalni próbáltak, én voltam az, akiért esedeztek, és lám, most én is ebben a szerepben találom magamat egy olyan férfivel, akit még csak nem is ismerek.

Nem is tudom, annyira megnyugtattak az érintései, olyan gyengéden foglalkozott velem. Pedig ő sem ismer engem, semmit sem tud rólam, s valószínűleg érzések szintjén sincs túlságosan hozzám kötődve, mégis jól bánt velem. Ilyen férfivel szökőévben egyszer találkozik az ember, én pedig nem akartam elengedni őt, hát még úgy, hogy ilyen kevés ideig voltunk együtt.

Bevallom, tetszik nekem Jungkook. Az éles, férfias vonásai, az erős kiállása, a határozott viselkedése... mégis mindezek ellenére a szemei sötét csillogása, s a kicsit előreálló nyuszifogai azt éreztették velem, hogy legbelül egy aranyos kisfiú lakozik. Tetszett nekem ez a kettőség.

Már nem mintha olyan mély érzelmek alakultak volna ki nálam, ugyan dehogy! Csupán Jungkook személyében egy igazi ritka példányra találtam, ezt az esélyemet pedig nem szerettem volna elhalasztani.

Tudtam, hogy nincs szó érzelmekről, hiszen Jungkookkal valószínűleg úgy hozott össze minket a sors, hogy bejöttünk egymásnak, aztán lefeküdtünk, ennyi. Tudom, hogy én is tetszek neki, ez nem is volt kérdés, azonnal levettem a nézéséből és a mozdulataiból, és azt is láttam, hogy mindezen érzéseket minden erejével palástolni próbálja, mégsem tudta megtenni.

Aranyosnak találtam.

Jungkook a kérdéseim hallatán teljesen lefagyott. Ijedt, hatalmas szemekkel nézett vissza rám, miközben láttam rajta, hogy őrlődik magában azon, hogy most mégis mit tegyen. Számomra a válasz egyértelmű volt; itt kellett maradnia, de ő erről máshogy vélekedett.

Először hebegni-habogni kezdett, a tekintetét pedig össze-vissza kapkodta, de aztán lerendezve magában a dolgokat, s rájőve arra, hogy ebből a helyzetből nem tud majd kijönni győztesen, hirtelen megfordult, majd minden szó nélkül kiviharzott a szobámból.

Erre nem számítottam.

Teljesen abban a hitben voltam, hogy Jungkookot egy másféle férfinek ismertem meg; azt hittem, hogy itt fog maradni mellettem, azt hittem együtt alszunk majd. Úgy hangzik ez, mintha szerelmes lennék, pedig erről szó sincs, csupán nekem is szükségem van a szeretetre, a gondoskodásra és a lágy érintésekre. Jungkooktól pedig mindezen dolgokat megkaptam, ha csak néhány órára is.