Rendez-vous (Taekook) ✓

quatorze [14]

"(...) Mert nem szerettem én még senkit így előtted,
és nem tudok utánad szeretni senki mást."

Bevallom, valójában teljesen lelombozott a tegnapi beszélgetés a főnökömmel. Most egy kis időre szabadságra küldött, hogy kicsit összeszedjem magamat, de eddig úgy látszik, mintha a teljes ellentéte történt volna velem.

Nem csináltam semmit, csak orrba-szájba zabáltam az egészségtelenebbnél egészségtelenebb kajákat, miközben sorozatmaratont tartottam és az ágyamba voltam begubózva egésznap. Valójában nem igazán tudnám elmondani, hogy miről szólt a sorozat, de legalább aludtam rajta egy jót.

Unott ábrázattal nyúltam a mellettem lévő chipses zacskóhoz, majd kétségbeesetten kezdtem el forgatni a kezemet benne, így néhány másodperccel később rájöttem, hogy bizony elfogyott az elemózsiám. Nagyot nyögtem a gondolatra, miszerint ki kell másznom az ágyamból azért, hogy a konyhából hozhassak valamilyen újabb finomságot, de aztán sikerült megemberelnem magamat, így kómás fejjel totyogtam ki a konyhámba.

Átkutattam az összes szekrényt, sőt, még a hűtőbe is benéztem, hátha találok ott valami ehetőt, azonban egy magában árválkodó brokkoli és egy kenővaj kivételével, teljesen üres volt. 

Nyűgösen és csalódottan kullogtam vissza a szobámba, hogy felvehessek magamra valamit, ami történetesen nem a pizsamám, ugyanis hiába nem volt kedvem még csak az ágyból sem kikelni, a szükség nagyúr, nekem pedig azon nyomban édességre van szükségem.

Ha lemegy a vércukrom, akkor elájulhatok, így inkább nem szeretném ezt megkockáztatni. Bár lehet, hogy a nagy sorozatnézés közben cukorbeteggé váltam.

Gyorsan zsebre vágtam a pénztárcámat a telefonommal együtt, majd heves léptekkel elhagytam a lakásomat. Nem terveztem kocsikázni, az élelmiszerbolt úgy is csak néhány sarokra van tőlem, és azt hiszem egyébként is jót tenne most a friss levegő.

Kint már sötét volt, s egy kicsit hideg is, én pedig annak ellenére, hogy felül csak egy pulcsit viseltem, egyáltalán nem fáztam, sőt. Jól esett az, ahogyan a csípős levegő átjárta a testemet.

A kisboltba beérve már azonnal tudtam, hogy a gyümölcs- esetleg zöldségrészleget még csak meg sem fogom közelíteni, hiszen nekem most egészségtelen kalóriákra volt szükségem, ha pedig valamikor majd főzőcskézni támad kedvem, akkor ismét bevásárolok.

Csillogó szemekkel néztem végig a hatalmas kínálaton, s hirtelen azt sem tudtam, hogy hova kapjak. Ilyenkor mindig bőségzavarom van.

Találomra kezdtem el telepakolni a kosaramat mindenféle finomsággal, s már alig vártam, hogy hazaérve elfogyaszthassam őket. Mondjuk valószínűleg nem fogom egyszerre behabzsolni őket, mert tényleg nem szeretnék kórházba kerülni gyomormosás végett, de tény, hogy nagyon fel voltam pörögve.

Néhány kisebb ízesített tejet is elvettem a kínálatokból, majd pár üveg sojut is bezsebeltem, s, amikor már úgy döntöttem, hogy elindulnék fizetni, egy ismerős alakot pillantottam meg nem is olyan messze tőlem. Nyeltem egy hatalmasat és inkább elkaptam a fejemet, ne hogy észrevegyen engem. Mégis mi a fenét keres itt?

Őrlődtem magamban. Odamenjek hozzá vagy sem? Bocsánatot kéne kérnem tőle, de mégis hogy csináljam? Lehet, hogy eszméletlenül haragszik rám, és nem is fog hozzám szólni.