Rendez-vous (Taekook) ✓

vingt-sept [27]

"(...) Zokogott - csillagok
verdesték a hasát,
zápor pergett szeméből,
s tovább nőtt a világ. (...)"

Azt hiszem kijelenthetem, hogy az utóbbi napok voltak életem legstresszesebb napjai. Nem volt elég az, hogy Taehyung újra és újra elutasított engem csak azért, hogy Bogummal lehessen, még Yeosang is felkeresett, hogy igazán el kéne már kezdenem a kigondolt tervemet vagy a munkám fogja bánni.

A gond csak az volt, hogy nem volt semmilyen tervem, ugyanis az egész időmet azzal töltöttem, hogy Taehyung után kajtattam - megjegyzem, teljesen feleslegesen -, közben pedig megfeledkeztem arról, hogy egyébként nekem pénzt is kéne keresnem valahogyan. Már hetek óta nem dolgozom rendesen, s eddig észre sem vettem, hogy ilyen durván elszaladt velem a ló.

Csak akkor realizáltam ezt, amikor Jimin meglátogatott azzal, hogy hol a fenében voltam eddig és, hogy miért nem jártam be dolgozni. Megnyugtatott, hogy a főnöknek beadta, hogy nagyon durván lebetegedtem, amely alapjáraton nem lett volna nagy baj, azonban az utóbbi akcióim miatt a főnököm már elég szkeptikussá vált velem kapcsolatban. Igaz, teljesen jogosan érezhet így, hiszen korántsem voltam beteg, s emiatt nem kicsit rosszul éreztem magamat.

Tudtam, hogy egyszer eljön majd az a nap, amikor vissza kell lépnem a cégbe, s őszintén, szinte hányinger jött rám emiatt. Nem a céggel, a főnökömmel vagy a kollégákkal volt bajom, hanem a gondolattal, miszerint, ha visszamegyek dolgozni, az egyet jelent azzal, hogy Yeosang ügyét kell tovább oldanom.

Mégis mit kéne tennem, hogy távol tartsam Yeosangot Taehyungtól? Egyébként jelenleg nem is Yeosang a nagyobb gond, hanem Bogum; Bogum ellen pedig tényleg semmit nem tudok tenni.

Yeosangnál legalább láttam, hogy Taehyung egy kicsit sem érdeklődik iránta, azonban most, hogy Bogum ismét a színen van, a modell szinte isteníti őt. Rosszul esik, hogy Taehyung velem soha nem viselkedett olyan aggódóan, olyan gondoskodóan, mint Bogummal.

Nem arról van szó, hogy hálátlan vagyok azért, amit eddig Taehyung nyújtott nekem az édes személyiségével és viselkedésével, de mégis irigykedni kezdtem Bogumra, amiért Taehyung ennyire körbeugrálta a "sérült" valóját.

Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen aprócska ütéstől ennyire tönkremenjen az a beképzelt idióta. Megérdemelte; legalább most megtudja, hogy milyen az, amikor valaki semmire sem megy az arcával. Lehet, hogy eddig dőzsölt az érzésben, miszerint mindenki imádja őt, minden lány és fiú oda van érte, azonban kíváncsi lennék arra, hogy a bennfentes emberei hogyan reagáltak a hatalmas monoklira az arcán.

Persze, azóta, amióta megütöttem Bogumot, nem láttam őt, de azért merem remélni, hogy ékeskedik ott egy nag monokli a "tökéletes" arcán.

Vajon mit eszik rajta Taehyung? Nekem is olyanná kéne válnom, mint Bogum? Akkor talán Taehyung észrevenne engem?

Valójában nagyon nem értettem ezt az egész helyzetet. Még mindig nem voltam képes felfogni azt, ahogyan Taehyung kezelte a szituációt; el sem magyarázta, hogy mit miért tett, csupán lerendezte annyival, hogy elfoglalt, onnantól kezdve pedig már hagyott is engem a fenébe.

Dühös voltam rá, persze, hogy az voltam, éppen ezért zavart a dolog, miszerint én még mindig próbálkozom és futok utána, mint kutya a gazdája után.

Neki tényleg csak ennyit jelentett volna a kettőnk kapcsolata? Egy hétvégi kaland - amely tulajdonképpen csak édes csókokból és összebújásból állt -. Üres csókok tömkelege, rideg összebújások. Ha nem ez a helyzet, akkor miért utasít el engem? Miért bolondított magába, hogy utána elszakadjon tőlem?