Rendez-vous (Taekook) ✓

quatre [4]

" (...) és ez így lesz egészen addig, míg nem uralkodik rajtad az indulat,
s a szerelmet csak bizalomban adagolják,
mint mentőövben a holtakat."

Yeosang később azonnal szabadkozni kezdett. Azt mondta, hogy csak viccelt és, hogy nem gondolta komolyan a kérdését, bár már vagyok annyira jó emberismerő, hogy észrevegyem milyen hatalmasat is hazudott. Alapjáraton zavart volna, mert ezzel azt sugalja felém, hogy hülyére vesz, lebecsül engem; azt hiszi nem veszem észre, ha füllent, pedig de, észrevettem, s az már megint egy másik dolog, hogy nem tettem szóvá.

A helyes dolog talán az lett volna, ha megmondom Yeosangnak, hogy Jiminnek sincs senkije, nyugodtan elhívhatja randizni, azonban, ha kettejük között elkezdődik egy olyan kapcsolat, amely több, mint barátság, akkor az én ügyemnek lőttek. Ismét önző húzás volt, de már túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet ez a bizonyos Kim Taehyung.

Kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a dolgok végkimenetele.

Később pedig, miután átlendültünk a párbeszédünk kínos részén, minden olyan kütyüt megmutogattam Yeosangnak, melyekre szükségünk lehet a munkánk során. Nem volt szó regiment eszközről, csupán a legfontosabbakat fogjuk használni, a többi szerkentyű pedig már nem az én asztalom.

Yeosang furcsa tekintettel az arcán forgatta a kezében a kontaktlencse tartót, és nem kicsit meg volt rökönyödve rajta, hiszen ő nem hordott sem szemüveget, sem kontaktlencsét, így nyilvánvalóan félt attól, hogy egy-egy ilyen bevetésen szüksége lesz rá. Sokszor rákérdezett, hogy képes lesz-e kivenni a szeméből és, hogy nem fog-e megvakulni, én pedig miután elsütöttem néhány jó viccet, - melyeket Yeosang korántsem tartott humorosnak -, megnyugtattam őt.

A kontaktlencse abban fogja segíteni a munkámat, hogy, amit Yeosang lát, azt én is látni fogom a monitoromon; mintha csak egy filmet néznék. A kép nem lesz pixeles, tökéletesen fogom látni azt, amit az ügyfelem lát. Mindkettőnk előtt pontosan ugyanaz fog megjelenni.

A másik eszköz, amelyre nagy szüségünk lesz a mikrofülhallgató, amely igazából nem nagy dolog; rajta keresztül fogok tudni kommunikálni Yeosanggal, ő hall engem, és válaszolni is tud, amelyet én is szintén hallok. Mintha csak telefonon beszélgetnénk.

Yeosang meg is lepődött, hogy csak ennyi készülékre lesz szükségünk, de én úgy gondolom, hogy ennyi pont elég is; elvégre nem vagyunk nyomozók. Nem fogunk semmilyen világmegváltó dolgot csinálni, én csupán irányítom majd Yeosangot az akció közben. Mármint nem az akció akció közben.

Mindent tüzetesen elmagyaráztam neki, onnantól kezdve pedig csak rajta áll vagy bukik a dolog. Nagyon remélem, hogy emlékezni fog az alapinstrukcióimra, és, hogy nem fog lefagyni akkor, amikor nagyon nem kéne.

Valamelyest én is eszméletlenül izgultam, hiszen, ha ez az egész dolog elbukik, akkor az az én hibám lesz; még akkor is, ha Yeosang ront majd el valamit. Én dolgozok a cégnél, az én ügyfelem Yeosang, az én ügyem az egész, tehát rajtam van a felelősség.

Mindig próbálom kizárni a negatív gondolatokat és arra gondolni, hogy minden a legnagyobb rendben fog menni, csak az a baj, hogy a különböző szituációk és emberek eszméletlenül kiszámíthatatlanok. Hiába vagyok jó emberismerő, hiába volt már ezeregy ügyem ezen a területen még mindig ütközök olyan akadályokba, amelyeket nem ismerek és néha nem is tudom megoldani őket. Igaz, még fiatal vagyok, annyira régóta még nem dolgozom ennek a cégnek, mégis úgy érzem, mintha már időtlen idők óta itt lennék; természetesen a legjobb értelemben.