Rendez-vous (Taekook) ✓

trente [30]

"(...) A halálunk utáni első reggel szomorú,
főleg annak, aki belőlünk jött, de folyton
menne már, és visszabújna, ha elmúlni
bűn annak, aki nemzett. (...)"

Taehyunggal egy éjszakába nyúló beszélgetést folytattunk le, amelyet a csöndbe burkolózva ejtettünk meg. Fontos dolgokról kellett beszélnünk, ezek a témák pedig halaszthatatlanok voltak; meg akartam beszélni Taehyunggal ezt az egész helyzetet. Enélkül nem tudtam volna nyugodtan elaludni.

- Figyelj, Taehyung - köszörültem meg a torkomat, miközben Taehyungot öleltem át, az említett pedig kíváncsian vezette fel rám a tekintetét. - Szeretnék biztos lenni abban, hogy a Bogummal való kapcsolatodnak már teljesen vége van. Nem akarok bizonytalan lenni veled kapcsolatban, s szeretném, ha tiszta lappal kezdenénk, de ehhez te is kellesz.

- Ígérem, hogy Bogummal már soha többé nem fogok kapcsolatba kerülni - kezdte hevesen ingatni a fejét, miközben kétségbeesetten nézett rám. - Kérlek, csak ne hagyj el! Jungkook, én...

- Nem foglak elhagyni, Taehyung - jelentettem ki magabiztosan, közben pedig az említett tincseibe simítottam, hogy megnyugtathassam őt. - Csak szeretnék biztos lenni abban, hogy ez le van zárva köztetek. Ez alatt az idő alatt... lefeküdtetek egymással?

Taehyung megrázta a fejét, én pedig egy megkönnyebbült sóhajt eresztettem ki az ajkaim közül.

- Megcsókoltátok egymást? - jött a következő kérdésem, amelyre Taehyung már nem rázta meg a fejét, azonban nem is kezdett bólogatni.

Számomra a válasz egyértelmű volt; Bogum és Taehyung csókolóztak.

Számítottam rá, azonban mégis eszméletlenül rossz volt ezt Taehyungtól is megtudni. Nem undorodtam a modelltől, ilyenről szó sem volt, csupán rosszul esett.

Nem értettem, hogy miért tette ezt velem, amikor én mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy Taehyung a lehető legboldogabban érezze magát mellettem. Egyszerűen csak nem értettem.

- Azon a reggelen, amikor megjelent Bogum, te azt mondtad, hogy semmi sincs köztünk - sóhajtottam fel gondterhelten, Taehyung pedig meghallva a mondatomat, bűntudattal a tekintetében hajtotta le a fejét. - Pedig én teljesen úgy éreztem, hogy azon az éjszakán egy olyan kapocs alakult ki köztünk, amely megtörhetetlen. Én azt hittem, hogy ezt te is érezted.

- Én is éreztem - nézett fel rám Taehyung kétségbeesetten. - De akkor, amikor Bogum rákérdezett, nem tudtam volna mást mondani. Egyszerűen nem ment volna - ingatta a fejét szomorúan. - Jungkook, kérlek! Akkor még nem tudtam, hogy mennyire oda vagyok érted. Lehet, hogy éreztem, de nem mondtam ki azt a fejemben, és ezt nagyon sajnálom. Magam sem tudom, hogy mi járhatott a fejemben, csak azt tudom mondani, hogy eszméletlenül hülye és vak voltam. Ne haragudj rám, kérlek!

Nehéz mondatok és beszélgetések tömkelege játszódott le köztünk, azonban mindez nem számított, mert megérte. Néha nehéz dolgokon kell túlesnünk ahhoz, hogy nyugodtan élhessük tovább az életünket.

Magamat is megleptem azzal, hogy miután Taehyung kibeszélte magát nem voltam dühös, inkább csak megkönnyebbült, hiszen tudtam, hogy végre lezártuk ezt a témát. Mintha már az a szorító gondolat, miszerint Bogum még mindig a képben van, már nem nyomta volna a szívemet.

Az est további része sokkal kellemesebben telt köztünk. Nem tévéztünk, nem volt melettünk a telefonunk, csupán édes kis semmiségekről beszélgettünk, amely aztán abba fulladt, hogy Taehyung elaludt az ölelésemben.

Eszméletlenül édesen festett, ahogy kissé elnyílt ajkakkal suszogott, miközben még mindig engem ölelt, bár a szorítása már kicsit megenyhült. Amikor az arcára pillantottam, azon belül is pedig az elszíneződött monoklira, eddig nem ismert érzések vették át felettem a hatalmat.