Rendez-vous (Taekook) ✓

bónusz rész [2]

Taehyung szemszöge - a külön töltött néhány hónap

Egy mély és hosszú sóhaj szakadt ki az ajkaim közül, amikor betoppantam az ideiglenes apartman házamba, amely a következő hónapokban az otthonomként fog szolgálni. Szét sem néztem, valójában nem is érdekelt, hogy milyen luxusszállóba hoztak engem, csupán azt szerettem volna, hogy végre egyedül lehessek.

- Reggel korán indulunk a fotózásra - lépett mellém a menedzserem egy halvány ajakgörbülettel az arcán. - Pihend ki magad!

- Hajnali három van - pillantottam a telefonomra unottan. - Már, ha akarnék sem tudnék aludni.

- Azért próbáld meg - sóhajtotta a menedzserem gondterhelten. - Tudom, hogy nehéz most ez a helyzet, de reggel muszáj ott lennünk a fotózáson. Így szól a szerződés. Utána majd lesz időd pihenni.

- Mindegy, úgy is jót fog tenni, ha elterelődnek a gondolataim - vontam meg a vállaimat nemtörődöm stílusban, majd lehúzva a cipőimet a menedzserem felé fordultam, ki kissé aggódóan nézett vissza rám.

Tudom, hogy sok rossz sztereotípia szól arról, hogy a menedzserek általában nem foglalkoznak a menedzseltjükkel, s, hogy, ha kell, ha nem, dolgoztatják őket, ez nálam szerencsére egyáltalán nem így történt. Én és a menedzserem már évek óta jó kapcsolatot ápolunk egymással, és neki sosem az volt az érdeme, hogy halálra dolgoztasson engem.

Amikor évekre eltűntem a modell iparból, akkor sem hagyott cserben engem; igaz, közben másokat is menedzselt, azonban abban a pillanatban, amikor én visszatértem, ő is csapot-papot ott hagyva tért vissza hozzám.

Ezért eszméletlenül hálás vagyok neki, hiszen nélküle talán nem is tudtam volna talpra állni.

- Szükséged van még valamire? - kérdezett rá egy kedves mosollyal az ajkain. - Esetleg egy barátra?

- Most csak egyedül szeretnék lenni - haraptam be az ajkaimat szégyenkezve. - Ne haragudj.

- Semmi gond, megértem - bólintott egyet beleegyezően. - De, ha bármikor szükséged van rám, csak szólj! A túlsó oldalon lévő apartman az enyém.

- Inkább csak pihenj - mosolyodtam el halványan, hiszen igazán rosszul éreztem magamat azért, mert így elutasítottam a kedvességét és a baráti közeledését, annak ellenére, hogy ilyen aranyos volt velem. - Te is fáradt lehetsz.

- Hát akkor jó éjszakát, Taehyung! - lépett hozzám kedvesen, majd összeborzolta a tincseimet, mintha csak egy aranyos kisgyerek lennék.

Szeretem, hogy mellette csak egy kisfiúnak érzem magamat.

Miután a menedzserem elhagyta az apartmanomat, én a bőröndömet az előszobában hagyva döntöttem el, hogy körbenézek a nem túl nagy, de valószínűleg rohadt drága házikóban. A konyha viszonylag kisebbnek számított, mint például a fürdőszoba vagy a hálószoba, s, amikor megérkeztem az utolsó helyiségbe, inkább nem folytattam tovább az utamat, csak rávetettem magamat a hatalmas franciaágyra, amely egy eszméletlenül frissítő érzéssel járt együtt.

A telefonomat elővéve kezdtem végignézni a közösségi oldalak tartalmát, az első dolog pedig, ami az eszembe jutott az volt, hogy milyen jó is lenne most írni Jungkooknak. Azt írnám, hogy sikeresen megérkeztem Amerikába, hogy ő már most nagyon hiányzik nekem, s, hogy, amint hazaérek, a karjaiba borulok majd.

Csakhogy a helyzet egyáltalán nem ez volt. Nem azért jöttem az Egyesült Államokba, hogy kirándulgathassak vagy, hogy pihenhessek, nem; dühből, szinte már kényszerből repültem ide, azt remélve, hogy a problémáim és a fojtogató gondolataim majd otthon maradnak, azonban ez korántsem így történt, hiszen azok még ide is követtek engem.