Màrk hihetetlenül jól tudja, hogy mikor és mit kell mondani vagy tenni ahhoz, hogy rák vörös legyen az arcom. Folyton azon járt az eszem, ami a házban történt. Ott annyira más volt. A nyugalmat árasztotta a szobában, most pedig, mint a szélvihar összekuszàl mindent a fejemben. Ki is ő valójában? Mikor játssza meg magát?
Amint el voltam veszve gondolataimban, fogalmam sem volt, mi történik körülöttem. Akkor tértem vissza magamhoz, mikor ez a rejtélyes férfi kikapcsolta bal kezével a biztonsági övemet, majd szép lassan elkísérte a testem előtt a helyére. Nem tudom, hogy véletlen volt csupán, vagy szándékosság lapult mögötte, de az ujjai a pillanat töredékèig a combomhoz értek. Oda kaptam a tekintetem, majd rögtön rápillantottam, de ő akkorra már közelebb hajolt hozzám. Éreztem a lehelletèt, és tudtam, hogy ebből baj lesz. Gyorsan kipattantam a kocsiból, majd becsaptam az ajtót. Talán ez a zaj kellett ahhoz, hogy lezárhassam a kocsiban történteket.
- Hát elég drága egy kocsi szervizelése, de ne aggódj, majd belekalkulàlom a számlát a házad árába. - törte meg a csendet cinikus mosolyának társaságában, de valahogy erre már nem is tudtam reagálni, mert hirtelen a nyakamba ugrott egy parfüm illatú hölgyemèny. A következő pillanatban Màrk nyakában volt, és ez nekem valahogy érthetetlen okból, nem nagyon tetszett.Ki ez a nő? Kék színű, rövid szoknyát és hozzá illő nyakláncot viselt. A cipője sarka legalább 13 centi magas volt, ám még így is nagyon ügyesen ugrált benne mások nyakába. Hm. Még egyszer kérdezem, ki ő? Most már tényleg mondja meg, vagy mutassa be valaki, mert megöl a kíváncsiság.
VOUS LISEZ
Üldöz a szerelem...
Roman d'amour"- Nem lehet, hogy csak így akarod eladni nekem a házat? - vonta fel a legkevésbé komolyan szemöldökét, s közben nagyokat pislogott. - Nem lenne rossz taktika, ezt majd máshol bevetem, de most tényleg komolyan gondolom. Úgy éreztem magam, mintha...