Üldöz a szerelem...

A hálószoba rejtélye

Az ölelés megnyugtató volt Jázmin számára, mégis egy kellemes izgatottság ejtette rabul, melyet nem szeretett volna megszüntetni. Nem tudta, mennyi ideig ölelhetik még egymást, ezért jó mélyen magába szívta Márk kellemes, fűszeres karakterű parfümjének illatát. Ahogy újabb, és újabb levegőt vett, egyre hangosabbá váltak a sóhajtások is, és ekkor döbbent rá, hogy hiába minden igyekezet, egyszerűen nem tud már magának sem hazudni. Lehet, hogy rosszul érzi, de ez a férfi lehet az, aki végre boldoggá teheti, elfeledtetve Ádámot, és a magányt, mely ezidáig ott lebegett körülötte. Tudta, hogy nem ácsoroghatnak így sokáig, ezért lassan, kissé habozva elhúzodott Márktól. 

-Ez tényleg vicces volt- törte meg a csendet hirtelen, és közben felnézett az ügynökére, akinek a mosoly szinte eltűnt az arcáról, és csak egy alig látható görbület ült szája sarkában. Tekintete sokkal komolyabb lett, szemei immár a vágyakozástól csillogtak, ezt már nem lehet félreérteni. Pár másodpercnyi csend után egy apró bólintással erősítette meg a nő szavait, majd beljebb tessékelte a hálószobába.

A szoba bútorai fehér lepedőkkel voltak letakarva, így csak a falra ragasztott, idővel elsárgult tapéta látszódott. A fal borítása valaha halvány zöld színben pompázhatott, itt-ott világosabb foltok látszódtak, bizonyára képek takarhatták el őket. Márk levette az asztalról a textíliát, melynek két oldalán magasabb dolgok rejtőztek. Jázmin lehúzta az egyiket, Márk a másikat, és így folytatták, mintha csak egy vidám játék részesei lettek volna. Ahogy egyre több dolog vált láthatóvá, a lány mosolya úgy szökött az ég felé. Egyszerre indultak az utolsó darab felé, mely a szoba központi eleme, a nagy franciaágy volt, melyet szintén lepedő borított. Jázmin Márkra nézett egy hatalmas mosollyal, majd egyszerre nyúltak a lepel felé. 

Szinte kitépték egymás kezéből a darabot, mely végül a földre hullott, így megnézhették mi rejtőzik alatta. A látvány magáért beszélt, egy régi, faragott faágyat takart, melynek két végén szív forma volt a fő motívum. Volt rajta még levelekkel díszített rózsa, és egy apró kismadár is helyet kapott a képen, mely alig volt észrevehető. Ezután a lány egyszerűen csak belevetette magát az ágyba, mint egy kisgyerek, és kuncogva, hatalmas boldogsággal nézett körbe a szobában. Pillantása azonban elakadt egy sportos férfiban, s talán kicsit többet is elidőzött ott, mert Márk pimaszul szakította félbe bámészkodását.

- Na? Most már engem is így nézegetsz, mint az öreg bútordarabokat? Szép, mondhatom! 
- Dehogy! - tiltakozott rögtön, és érezte, ahogy a zavartságtól elönti arcát a pír.
- Nem? Akkor az sem baj, ha nem állok itt, mint egy régi fogas, ugye? - választ nem várva ő is lefeküdt az ágyra, kezét összekulcsolta a tarkója alatt, lábát pedig feltette az ágykeretre. Talán pár perc is eltelhetett, mire megszólalt - Mondhatok valamit? 
- Persze- vágta rá rögtön a választ, de aztán hevesen dobogott a szíve, ahogy nem mostanában érezhette. Vajon mit akar neki mondani az a férfi ilyen komolysággal, akit alig ismer, és ő már is egy ágyban fekszik vele. Persze, nem úgy, de azért mégsem teljesen normális ez. 

- Amikor a konyhában ültem, és te körbe- körbe mászkáltál a házban, téged figyelve olyan érzésem volt, mitha a te otthonod lenne. 

- Nem lehet, hogy csak így akarod eladni nekem a házat? - vonta fel a legkevésbé komolyan szemöldökét, s közben nagyokat pislogott.
- Nem lenne rossz taktika, ezt majd máshol bevetem, de most tényleg komolyan gondolom. Úgy éreztem magam, mintha... 
- Mintha? - fordult felé Jázmin, és felkönyökölt az ágyon. A férfi arcát nézte, akinek tekintete a távolba meredt, és amíg a válaszra várt, alaposan megfigyelte őt. Borostás arca alatt, szögletes álla, mitha kissé megfeszült volna, s látni lehetett, hogy valami nagyon kikívánkozik belőle.

Aztán hirtelen felé fordult, és elkapta a lány tekintetét, aki most nem nézett más irányba, mert kíváncsi volt a mondat befejezésére. A férfi szemei elidőztek Jázmin kékségében, majd lassan elindultak lefelé, annak ajkaira, melyet a hideg ugyan kifújt, mégis kívánatosnak találta. Legszívesebben megcsókolta volna, hiszen annyira vágyott a gyengédség minden megnyilvánulására, de bátorsága valahol kinnt maradt az ajtóban, ahol nemrég ölelkeztek. Nehezen, de véget vetett gondolatainak, s ezzel egyidőben ismét a plafonra emelte tekintetét. 

- Mindegy, lényegtelen. Megnézzük a kertet? Ezzel kipattant az ágyból, és elindult a konyhába. Jázmin pedig fejét leejtette az ágyra, s azon gondolkodott, mi történt az előbb? Mi lehetett a válasz, amit nem akart elmondani? Az egyik pillanatban még úgy érezte, megcsókolja őt, a másik pillanatban pedig rejtélyes módon eltűnik mellőle. Ez lehet, hogy a hálószoba rejtélye marad. 

TUDOM!Kissé gonosz vagyok, de muszáj itt abbahagynom ezt a részt! :) Remélem velem tartotok a következőben is! És remélem kicsit kárpótollak titeket, hogy hosszabb lett (742 szó), mint amilyen szokott lenni. Puszi:Cinege