✓ Bob Roshta csodálatos visszatérése (Harry Potter ff.)

23. fejezet: Válaszok

Tonks alig néhány órával azelőtt még bármit megadott volna, hogy az események sűrűjébe vethesse magát, Graves lendületes lépteit követve azonban alattomos, szúró nyugtalanság lett úrrá rajta. Mióta megkapta a jelvényét, hozzászokott, hogy aurorként a munkája jó része adminisztratív, vagy éppen abból áll, hogy mások tanúvallomásait hallgatja; és ha néhanapján el is kap egy-egy elkövetőt, az ügy megoldását aligha kíséri látványos akció. A záróvizsgája óta nem volt rá példa, hogy közvetlen veszélyben érezte volna magát; és ahogy a Gringotts fehér épülete felsejlett előttük az Abszol út végén, igen kellemetlen volt rádöbbennie erre.

Graves egyre jobban sietett, és a boszorkánynak minden önfegyelmére szüksége volt, hogy ne kezdjen hangosan zihálni. Csupán a bank főbejáratához vezető lépcsőn lélegezhetett fel egy kicsit, ahol a varázsló megállt, és egy rongyos szélű fényképet húzott elő a talárja zsebéből.

– Csak ezt találtam Kuporról – mondta. – Remélem, megteszi.

Tonks kíváncsian vette a kezébe a mozgó csoportképet; az egy csarnokban készült, amely a hátsó falon függő zászló alapján az amerikai mágiaügyi minisztériumé lehetett. Tonks hamar meg is találta rajta a két Kuport: apa és fia egymás vállát átkarolva álltak egy idősebb házaspár mellett. A másik oldalukon egy kissé hullámos, sötét hajú auror állt, aki noha még Tonksnál is fiatalabbnak tűnt, máris Kingsley-ével azonos rangjelzést hordott.

– A nagyszüleim – mutatta kissé szórakozottan Graves. – Kuporék eredetileg azért utaztak New Yorkba, hogy segítsenek a nagyapámnak egy kényes ügyben. Azt mondják, az a fiú már akkor Voldemortnak dolgozott...

Tonks kissé összerezzent a név hallatán, de ennél jobban foglalkoztatta egy váratlan felismerés. – Az ott a szélén pedig Sirius Black, igaz?

Graves tartózkodóan bólintott. – A nagyapám ritka kudarcai egyikének tartja ezt az esetet. Két halálfaló is a közvetlen közelében ténykedett, mégis megléptek.

Tonks szívesen elmondta volna a varázslónak, amit Kingsley-től megtudott, de gyanította, hogy Graves erős fenntartással kezelné a Black ártatlanságára vonatkozó információkat. Helyette a fiatal Kupor vonásait kezdte figyelni: emlékezetébe véste szalmaszőke hajjal keretezett, szeplős arcát, az orrot, mely akár az apjáé is lehetett volna, a szája gunyorosan felfelé görbülő vonalát. Olyan volt, mintha ez az ember az egész világot kinevetné...

– Jól van – mondta Tonks. – Asszem' menni fog, bár lehet, hogy egy kicsit túl fiatalnak nézek majd ki.

– Nem hinném, hogy Rakepicknek feltűnne – vont vállat Graves. – Kupor nem sűrűn mutogatja a saját arcát.

– Nem is tudom, hogy szokott beszélni! – tette hozzá pánikba esve Tonks. – Hogy milyenek a gesztusai... milyen szavakat használ...

– Nem arra készül, hogy hosszú órákig alakítsa őt! Csak annyi a dolga, hogy rábeszélje Rakepicket: vesse le az álcáját. A többit én elintézem. Most meglátogatjuk a széfemet – legalábbis a koboldoknak ezt mondjuk –, de szeretném, hogy még a saját alakjában lássák bemenni. Ők már tudják, mi történt a Roxfortban, Kupor képében azonnal lefülelnék.

– Oké – felelte mély levegővel Tonks. – Szóval bemegyünk, sarokba szorítjuk Rakepicket... de hogyan hozzuk ki? Bill azt mondta, a koboldok védelme alatt áll!

– Attól a pillanattól kezdve, hogy lelepleződött a varázsbűn-üldözési főosztály két munkatársa előtt, Rakepick nem lesz többé hasznukra. Meg fogják engedni, hogy elvigyem; és kis szerencsével azonnal össze is tudom hívni a tárgyalást, hiszen Caramel az egész testületet berendelte Dumbledore állítólagos ámokfutása miatt. Odacsődül majd a fél épület, maguk pedig zöld utat nyernek az alagsorba: két-három órát biztosan nyerünk ezzel, talán többet is. Kifelé csak az lesz a dolguk, hogy a távozó tömegbe vegyüljenek. – Graves lehalkította a hangját. – Most pedig jól figyeljen rám, mert csak egyszer mondom el, amit tudnia kell. A főosztály ajtaja, bármilyen hihetetlennek tűnik is, mindig nyitva áll. Mögötte egy kerek termet talál, körben ajtókkal. Mielőtt becsukná maga mögött az ajtót, amelyiken belépett, jelölje meg valamilyen bűbájjal! A terem megpróbálja majd összezavarni az irányérzékét, de ha nem felejti el, hol jött be, nem lesz semmi baj, semmi... csúnyaság nem szabadul magára. Mindig a kijárattal szemközti ajtó vezet oda, ahová éppen mennie kell.