✓ Bob Roshta csodálatos visszatérése (Harry Potter ff.)

3. fejezet: Egérutak

A bozontos fekete kutya reszketve, vérző manccsal kushadt az agios georgiosi autóbuszpályaudvar romjai között. Alig mert levegőt venni, és ha tehette volna, a szívverését is visszatartja. Minden ösztöne azt súgta, hogy meneküljön, de ellenállt a kísértésnek: hírekre volt szüksége.

A váróterem leomlott falának másik oldalán Rufus Scrimgeour aurorparancsnok kísérteties lassúsággal felállt, és leporolta az egyenruháját.

– Dawlish! – mondta ridegen. – Shacklebolt! Jól vagytok?

– Azt hiszem, kibicsaklott a bokám – zendült Kingsley Shacklebolt basszusa valahonnan balról. – Egy perc és rendbehozom...

Persze semmi baja nem volt; a kutya érzékei azonnal riadót fújtak, ahogy a férfi ruganyos mozdulattal feltérdelt és körülnézett. Valahol mélyen, a sűrű bunda alatt megbúvó emberi lény jót mulatott ezen.

Ezért nem tudtok elkapni, gondolta. Elfelejtitek, hogy a kedvenc kollégátok vagyok...

– Egyben vagyok – mondta John Dawlish. – Melyikőtök pálcája van Blacknél?

Egy pillanatig csend volt.

– Az enyém – morogta Scrimgeour.

– Attól tartok, meglógott vele. Érkezéskor kiszórtam egy megfigyelőbűbájt az épületre, és most senkit sem jelez rajtunk kívül.

– Már csak ez hiányzott! – csattant fel Kingsley. – Hogy pálcája is legyen! Épp a nyelvem hegyén volt, hogy hiába jöttünk ide, de ez még annál is rosszabb...

– Nem – felelte a rá jellemző higgadtsággal Dawlish –, nem rosszabb. – Az akciónak hála sokkal többet tudunk. Tudjuk, hogy Black nem veszítette el sem a varázserejét, sem a helyzetfelismerő képességét. Tudjuk, hogy tisztában van vele – és eddig is tisztában volt vele – hogy a nyomában vagyunk; és tudjuk azt is, hogy ahogy a bebörtönzésekor, ezúttal is mindegy volt neki, hogy a kis magánakciója hány életet követel. Jut eszembe, nem ártana szólnunk az amneziátoroknak... a miniszter úrnak... Arthur Weasley-nek... ő legutóbb is értelmesen el tudta magyarázni a mugliknak, hogy úgynevezett gázrobbanás történt.

– Egyelőre titkosítjuk az akciót – szögezte le Scrimgeour. – A pályaudvart épp most építették át, használaton kívül van, és egyébként is későre jár. Egy lélek sem látott minket, és mire a mugli rendőrautók ideérnek, már rég újra Londonban leszünk.

A másik két auror egy pillanatig némán meredt rá. Végül Dawlish mondta ki, amire mindketten gondoltak:

– Rufus, ez – ez szabályellenes.

– Miniszteri utasítás – felelte szárazon a parancsnok. – A jelen helyzetben csak akkor kérhetünk beavatkozást, ha áldozatok is vannak. Black veszélyes bűnöző, a ténykedésének felderítése kizárólag a mi hatáskörünk. Épp elég lesz elfogadtatni Corneliusszal, hogy megint meglépett, nemhogy még a görög minisztérium papírjait kelljen töltögetnem! Kész őrültekháza, ami ott zajlik.

– Majd én kitöltöm őket, ha ennyire türelmetlen vagy! – sóhajtott fel Dawlish.

– Nem erről van szó – visszakozott a parancsnok. – Nekem sem tetszik túlságosan, de azért kaptuk ezt az utasítást, hogy továbbra is zavartalanul végezhessük a munkánkat. Hogy bebizonyíthassuk: a Világkupán történt incidensért nem Black volt a felelős.

– Hát igen – jegyezte meg kedélyesen Kingsley –, kínos lenne, ha kiderülne, hogy egy tömeggyilkos csak úgy besétált egy szigorúan ellenőrzött rendezvényre Anglia közepén.