A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

3. rész

/Jungkook szemszöge/

Nem vagyok az a fajta ember, aki csak úgy bocsánatot kér, de valóban bántott amiért fájdalmat okoztam neki, még ha véletlenül is történt. Lehet kicsit túlzásba estem és nem kellett volna ennyire meggondolatlanul cselekednem.

Az őszintét megvallva úgy érzem, Yeona megmozgatott bennem valamit. Az együtt töltött idő alatt megkedveltem ezt a lányt. Eleinte egy idegesítő libának tartottam, viszont mostanra mintha megváltoztak volna ezek a gondolatok. Amikor meglátom, abban a pillanatban valami furcsa melegség önt el. Nem tudom megmondani mi az, de sose éreztem még ilyet ezelőtt. Számtalanszor előfordul, hogy késztetést érzek arra, hogy hozzáérjek, még ha néha durván teszem is azt. Sajnálom ahogy viselkedek vele és azt, hogy fogva tartom hónapok óta, de sokkal jobb neki itt, mint ami kint várna rá. Nem szeretném, hogy féljen tőlem, de nem gyengülhetek el a közelségétől. Muszáj tartanom a távolságot kettőnk között és ugyan úgy kell viselkednem vele, mint ahogy eddig is, hiszen csak a megvetését érdemlem....

- Mit csináljak? - nyöszörögtem, miközben egymás után töltöttem újra és újra poharamat.

Amikor már kellőképpen kiittam az üveg tartamát, nagy nehezen feltápászkodtam az asztaltól és egyenesen szobája felé vettem az irányt. Mint mindig szokásosan az ablaknál állt és kifelé bámult a semmibe.

-Szeretnél egy kicsit levegőzni? - ajánlottam fel neki.

-Levegőzni?Tényleg kimehetek? - csillantak fel szemei a boldogságtól.

-Ki mondta, hogy kiengedlek. Én arra értettem, hogy ha szeretnéd akkor kicsit kinyitom neked az ablakot, hogy érezhesd a friss levegőt. Most egész jó idő van.

-Hogy mi? Ez most komoly? Csak ennyi?

-Miért? Csak nem gondoltad, hogy ki foglak engedni a szobából? - húztam fel szemöldököm kérdően, miközben kényelmesen az ajtófélfának dőltem.

- Ja bocs, tudhattam volna, hisz nem vagy ennyire jó fej! - válaszolta szemrehányóan. - Pedig nagyon szeretnék egy kicsit kimenni.

-Arról ne is álmodj! - rivalltam rá.

- Akkor menj a fenébe! - kiáltotta, miközben egy párnát vágott hozzám, amit a kezében szorongatott.

-Ne merj velem kiabálni! - indultam meg felé, hogy elkapjam, de ő gyorsan az ágy mögé futott.

-Na mi van? Nem mersz közelebb jönni? - provokált tovább mialatt széttárta karjait ezzel mutatva, hogy nem fél tőlem.

-Te aztán tudod, hogyan húzd fel az embert! - ugrottam fel az ágyra, majd mielőtt kitért volna az utamból karjánál fogva visszarántottam magamhoz.

-Hát te meg aztán főleg! Egyszerűen kivagyok már tőled! Elegem van belőled - nézett szúrós tekintettel szemeimbe.

Szavai nem igazán hatottak meg hiszem már azóta ezt hallgatom mióta idehoztam. Viszont az ajkai annál inkább kezdtek lázba hozni. Legszívesebben most azonnal elhallgattatnám.
Kezét még mindig rángatta, próbált kiszabadulni, de nem engedtem. Egy határozott mozdulattal szorosan magamhoz húztam olyan közel, hogy éreztem teste melegét.

Tettemre teljesen ledöbbent, s egyre gyorsabban kezdte venni a levegőt. Arcunk most egész közel volt egymáshoz. Kezdtem teljesen elveszteni az eszem. Nem érzékeltem már a külvilágot sem. Nem hallottam mást, csak az ő szíve dobogását, nem éreztem mást, csak az ő finom illatát és nem akartam mást, csak így maradni, amíg lehet.

Lassan tarkójára irányítom kezemet. Tekintete még mindig az enyémet fürkészi. Ahogy közelebb hajolok, hirtelen elfordítja fejét és egy határozott mozdulattal ellök magától.

-Mit képzelsz? Mit csinálsz?

-Semmit, csak... - feleltem zavartan.

-Ez neked semmi? Hisz majdnem megcsókoltál!

-És akkor mi van? Szeretek szórakozni... - vágtam rá flegmán.

-Na jól van! Szórakozz a tudod kivel! Tűnj el a szobámból! - fogott meg karomnál fogva és ajtó felé húzott.

-Igazad van! Még erre sem vagy jó... - mondtam lenézően, miután egy csattanás érte az arcomat.

-Hogy lehetsz ennyire bunkó?

-Ezt még egyszer meg ne merd tenni! - mordultam rá.

-Te meg ne merj még egyszer sértegetni! - kiáltott vissza dühösen, s könnyek kezdtek gyűlni szemeibe.

-Én azt csinálok, amit akarok! Te viszont jobban tennéd ha becsuknád azt a szép kis szádat mert..

-Mert? - lépett közelebb. -Mi lesz ha nem? - de nem válaszolva kérdésére egyszerűen faképnél hagytam mielőtt megismételtem volna korábbi tettemet.