A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

19.rész

/Jungkook szemszöge/

- Min gondolkozol? - fürkésztem Yeona tekintetét.

- Tudod nagyon sok kérdés kavarog most a fejemben. Először is az, hogy hova megyünk egyáltalán?

-Jimin kocsijához. Láttam, hogy ott állt meg nem messze.

-Minek? - nézett rám meglepődve.

-Hát, hogy azzal menjünk. Amivel én jöttem az kicsit arrébb van és egyáltalán nem vennénk hasznát, mert Jimin kilyukasztotta kerekeit.

-Ja hogy ő már látott téged? Találkoztatok? Hol?

-Itt nem messze van egy raktárépület. A házamtól odáig követtem őt remélve, hogy te is ott leszel, de aztán csalódnom kellett. Végül a figyelmetlenségem miatt hátulról jól fejbe vágott. Nem tudom mennyi ideig feküdhettem ott. Aztán amikor felébredtem, észrevettem, hogy az autóm kerekeit kilyukasztotta.

-És hogy találtál ide?

-Követtem Jimin kocsijának a nyomát, amik egészen idáig vezettek engem.

- És azt mondod, hogy egészen a házadtól követted őt?

-Igen, amikor kimentem az utcára, éppen láttam, amint beszáll az autóba, ezért gyorsan követni kezdtem őt.

-Tehát ebben is hazudott... - suttogta maga elé. - Azt mondta, már nem voltál ott.

-Mit akart az én házamba?

-A naplómat. Megkértem rá, hogy hozza el nekem. 

-Naplódat? 

-Igen... amíg ott voltam nálad kb. minden egyes napomat leírtam - sütötte le szemeit, miközben kezeit morzsolgatta.

-Abba, amit adtam neked a rajzoláshoz? 

-Úgy van. 

-Sajnálom - sóhajtottam egy nagyot.

-Mit?

-Hogy egyedül voltál a fájdalmaiddal és nem volt kivel megosztanod.

Őszintén, nagyon bánom amit tettem, és hogy legtöbbször bunkón viselkedtem vele. Annyira szeretnék közelebb kerülni hozzá, de nem érdemlem meg őt. Azért se, mert így viselkedtem és azért se, mert nem tehettem semmit a szülei halála ellen és ezt soha nem fogom magamnak megbocsájtani.

- Tudod Jungkook...

-Gyere szállj be! - szakítottam félbe, mielőtt átcsaptunk volna megint az érzelgésbe. -Visszamegyünk hozzám és megnézzük, hogy ott van e a napló.

-Nagyon remélem, hogy ott lesz és nem Jimin rejtette el esetleg valahol. Amikor megjött nem láttam semmit a kezébe.

-És itt a kocsiban sincsen ahogy látom - néztem körül az üléseken, s alatta.

-Akkor bízzunk benne, hogy nem találta meg! Siessünk Jungkook!

Nem hagyhatom, hogy Yeona-nak valami baja essen. Nem jöhet velem, ezért az lesz a legjobb, ha addig elviszem őt egy biztonságosabb helyre, ahol nem találnak rá. 

- Egyébként honnan ismered Jimint? És miért utáljátok egymást? - pillantott rám kíváncsian. - Erre még nem válaszoltál.

- Csak azért utál engem, mert féltékeny rám. Mindig jobb voltam nála mindenben. Igazából innen indult az egész. Ő kezdte ezt a harcot közöttünk. 

-Értem.

- Amúgy egy árvaházban nevelkedtünk - köszörültem meg torokom.

-Oh sajnálom! - nézett rám szomorú tekintettel.

-Nincs mit sajnálnod. Ez van. Ezt a lapot osztotta nekem az élet  - feleltem közömbösen.

- De hát nem voltak szüleid - csuklott el hangja, majd szemei megteltek könnyel.

- Tudod, amilyen szüleim voltak inkább százszor ezt az életet választottam volna. Hidd el szörnyűbb volt azzal az anyának nevezett nővel élni. Apám meg egyszerűen csak elhagyott minket.

-Akkor ezért érintett annyira érzékenyen amikor az édesanyádról kérdeztelek?

-Igen, és most is ahogy kiejtetted az "édesanya" szót érzem, hogy kezdek egyre idegesebb, feszültebb lenni. A hányinger kerülget ennek a szónak a hallatán. 

-Persze megértem, hogy nehéz neked erről beszélni. Nagyon sajnálom Jungkook - fogta meg azt a kezem, ami a combomon pihent.

- Vezetek! - mondtam zavaromban, miközben óvatosan odapillantottam.

-Tudom, de ez a kezed nincs a kormányon.

-Jó de, akkor is zavar.

-Miért? Nem esik jól?

De baszki, az a helyzet, hogy kurva jól esik a támogatásod, olyannyira, hogy legszívesebben most azonnal megállítanám az autót és magamhoz ölelnélek. Annyira jólelkű és kedves vagy velem. Nem kéne, hogy az legyél Yeona! Ne közeledj felém! Ne akarj együtt érezni velem! Ne érj hozzám! Ne csinálj semmit! Kérlek....

- Nem! - vágtam rá hirtelen. - Nem tudnak az ilyenek meghatni.

- Megint hazudsz - vette le rólam kezét, majd kifelé bámult az ablakon.

-Chh.. mit tudsz te? 

- Ismerem a jeleket.

-Milyen jeleket? - néztem rá furcsán.

- Ha nem esett volna jól, akkor nem hagytad volna egy pillanatig se, hogy fogjam a kezed, de még csak meg se mozdítottad, nem ráztad le. Akinek nem esne jól, egyből elhúzná a kezét. Ha én nem veszem el a kezem, akkor még mindig ott pihenne a tiéden.

- Ne képzelődj! Csak nagyon koncentráltam az útra.

- Hát jó... - mondta csalódottan.

-  Nem értem, hogy miért akarsz jót nekem.

- Hát mert te is tettél egy-két jó dolgot értem. A szülinapom... sose fogom elfelejteni. Nagyon jól esett, hogy örömöt szerettél volna szerezni nekem és ezt valóban őszintének éreztem a részedről.

- Hát az csak....

-Ne! Ne mondj semmit kérlek! - szakított félbe. - Tudom mi lenne a válaszod, de én igazán szeretném azt hinni, hogy valóban boldognak akartál látni. Szerintem valójában jó ember vagy, csak a múltbéli rossz dolgok tettek ilyenné .

-Tudod az anyám egy prosti volt - böktem ki meggondolatlanúl. 

Fogalmam sincs ezt miért akartam most megosztani vele. Talán vágyom arra, hogy valakinek elmondhassam én is a fájdalmaimat, méghozzá egy olyan valakinek, aki megért engem.

-Huh.. erre nem is tudom mit mondhatnék... - mondta félénken.

- Láttam, ahogy felhozta a kuncsaftjait és ott hentergett velük, vagy amikor nem nálunk voltak, akkor előfordult, hogy napokig nem láttam őt. Nem érdekelte az, hogy én és a testvérem éhezünk. A legnagyobb nyugalommal tért haza. Egy cseppnyi aggódást se láttál az arcán. Arra tanított, hogy hogyan játsszuk ki az embereket, hogyan lopjunk, csaljunk. Ha pedig épp olyanja volt, akkor ütött is minket agyba főbe. Nem tudtunk menekülni. A bátyám próbált védeni engem, de hiába. Igaz mindig ő kapta így a nagyobbat, viszont azért bőven jutott nekem is belőle. 

- Jézusom! - kapott ijedten a szája elé. - Ez szörnyű....

- Aztán valaki kifigyelte őt, hívta a gyámügyet és így kerültünk el tőle. Azóta is hálás vagyok annak az embernek.  

- Nagyon sajnálom Jungkook - tört ki sírásba. - Borzalmas lehetett amiken keresztül mentél, ráadásul kisgyerekként. Állítsd meg az autót kérlek! - utasított, majd rögtön félre álltam.

Yeona azon nyomban a nyakamba borult és jó szorosan magához ölelt. Hirtelen megilletődtem tettén, viszont nagyon jól esett a közelsége, a teste melege és az, hogy ennyire együtt érez velem, átérzi a fájdalmamat. Valójában annyira vágytam már egy ilyen őszinte, szeretetteljes ölelésre - gördült le nekem is egy könnycsepp az arcomon, amit már képtelen voltam visszatartani.