A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

15. rész

/Yeona szemszöge/

- Namjoon! Namjoon! - rohantam felé boldogan, mire ő széttárta karjait, hogy ölelésbe vonjon.

-Drága húgocskám! - szorított olyan erősen, mint még soha. 

- Annyira hiányoztál.... - mondtam hüppögve, hiszen nagyon nehéz volt ebben a pillanatban visszafojtani könnyeimet. - Azt hittem soha többé nem látlak.

- Én is azt hittem, de... - fogta arcomat kezei közé. - Most már mindennek vége. Soha, egy pillanatra sem hagylak magadra, érted? Mindenhova veled megyek.

- Hát ezért ez túlzás, nem gondolod - mosolyodtam el szavain. 

-Nem, nem túlzás - ölelt ismét magához.

-Jól van.. - fúrtam arcomat mellkasába.

- És Jimin hol a fenében van? Hogy hogy egyedül vagy?

- Visszament a házba, hogy elhozza nekem a naplómat.

-Milyen naplót?

- Amikor ott voltam leírtam mindent, ami történt velem. Nem akarom, hogy Jungkook kezébe kerüljön.

- Áhh értem, jól van - bólogatott egyetértően. - De mesélj, hogy vagy? Minden rendben? - nézett végig rajtam aggódva.

- Igen, minden rendben - töröltem le arcomról a könnycseppeket.

- Miért tartott fogva? Nem mondott semmit vagy nem hallottál semmit?

- Azt mondta meg akar védeni valakitől.... - mondtam kissé értetlenkedve.

-Chh.... ez nevetséges! Ugye te se hitted el?

- Hát.... - zavarodtam össze egy pillanatra. - Nem, természetesen nem hittem el neki.

- Körül tudnád írni, hogy hogyan is nézett ki? 

- Hmm.. van piercing a szemöldökébe, alsó ajkába és a füleibe. Kb. olyan magas lehet, mint te. Korát tekintve, talán velem egykorú lehet.  Ja és.... a jobb karja tele van tetoválva. 

- Értem. Akkor ezeket majd mind el is kell mondanod a rendőrségnek részletesen.

- Rendben, úgy lesz.. - ejtettem ki a szavakat bizonytalanul.

- Tudod mennyi álmatlan éjszakám volt miattad? - fogta meg kezeim. - Azt hittem örökre elveszítelek. Nélküled nincs értelme az életemnek. Drága egyetlen húgocskám - simított rá hajamra. - Mióta meghaltak a szüleink, már csak te maradtál nekem. Borzasztó volt belegondolni abba, hogy többé már nem láthatom a mosolyod, ami mindig jó kedvre derít. Nem érezhetem az ölelésed, ami mindig erőt és támaszt nyújt nekem - csuklott el hangja. - De most már semmi és senki nem választhat el tőled, oké? Mi mindig itt leszünk egymásnak, ezt megígérem.

-Jaaaaj Namjoon - szorítottam ismét magamhoz, majd lágyan simogatni kezdtem hátát. 

- Örökké hálás leszek Jiminnek ezért.

- De ki ez a Jimin? Még sose beszéltél róla nekem - váltam ki öleléséből.

-Igen, mert a keresésed alatt ismertem meg őt. Próbáltam kapcsolatokat keresni hátha többre jutok. Így megkértem őt is, hogy segítsen nekem megtalálni téged. Aztán mindeközben jóba lettünk.

-Áh értem. Nagyon rendes fiú, bár valamit furcsállok.

-Mit? - nézett rám meglepődve.

- Valahonnan ismeri Jungkookot. 

- Ezt honnan veszed?

- Ő maga mondta nekem.

- Komolyan?

-Igen, meg hogy utálja és legszívesebb végzett volna vele. Viszont akkor miért nem tette meg? Mi az, ami visszatartotta őt?

-Szerintem ezt csak hirtelen felindulásból mondhatta, mivel Jimin nem lenne képes embert ölni. Ő nem gyilkos.

- Hát pedig, elég komoly volt miközben ezt kijelentette. 

- Vagy lehet azt gondolta, hogy egy ilyen embernek nem halál kell, mert az túl kegyes lenne.

- Az lehet...

- Nem hagyhatjuk, hogy szabad lábon legyen. Muszáj megbüntetni azért, amit elkövetett.  De várjunk csak.. hogy sikerült egyáltalán megszöktetni téged?

- Hát úgy, hogy Jimin kifigyelte Jungkookot, és látta rajta milyen rossz állapotban van.

-Rossz állapotban? Ezt hogy érted?

- Lázas volt, nagyon gyenge... alig bírt járni - nyeltem egy nagyot. - És ekkor sikerült Jiminnek kiszabadítania engem, míg Jungkook tehetetlenül feküdt.

-De akkor miért nem hívta rá rögtön a rendőrséget? - kérdezte idegesen. - Itt lett volna az esély arra, hogy elkapják! Most ki tudja lehet már messze jár! Ezt nem hiszem el!  - csapta homlokon magát.

-Igen.. ez is elég érdekes, hogy nem cselekedett egyből.

- Na jó, ezt mindenképp meg kell beszélnem Jiminnel. Nagyon hálás vagyok neki amiért megtalált téged, de nekem itt valami bűzlik. 

- Nekem is. Valami tényleg nem stimmel...

- Mikor ment el?

- Nem tudom pontosan, de kb. egy órája.

-Figyelj, maradj itt! Nemsokára visszajövök hozzád. 

-Hova mész? - kapaszkodtam pulcsijába kétségbeesetten.

-Ne aggódj! - szorította meg kezem nyugtatásképpen. - Nem lesz semmi baj! Megígérem.

-De miért mész el?

-El kell intéznem valamit.

-Mit?

- Pénzt ígértem Jiminnek, annak cserébe ha megtalál téged, szóval ki kell vennem még. Addig nem akartam, amíg nem látlak téged a saját szememmel.

-Értem, de kérlek nagyon siess!

- Úgy lesz, sietni fogok! - engedte el a kezemet, majd kisétált az ajtón.

Amint elment, hirtelen egy különös érzés fogott el. Mintha végleg itt hagyott volna engem. Biztos csak a félelem hatalma miatt érztem ezt, mivel nem akarok ismét elszakadni tőle. Viszont most már tényleg muszáj megnyugodnom, hisz azt ígérte, hogy már minden rendben lesz...