A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

13. rész

/Jimin szemszöge/

Szemem sarkából figyeltem Yeonát, ahogy az ágyon kuporogva bágyadtan hajtotta le fejét a térdére. Fél szemét álmosan lecsukta, de amint feleszmélt egyből kiegyenesedett.

- Nyugodtan aludhatsz, én vigyázok rád!

- Áh nem - rázta meg fejét. - Fent szeretnék lenni, amikor a bátyám megérkezik.

- Ahogy gondolod... bár rád férne egy kis pihenés, mert nagyon álmosnak tűnsz.

- Hidd el, ez már meg se kottyan nekem. Simán kibírok akár két napot is, úgy, hogy nem alszok. 

-Akkor gondolom elég sok álmatlan éjszakád lehetett.

-Ne is mondd.. - sóhajtott egy nagyot. - Sose tudtam, hogy mire számítsak. Nem mertem elaludni. Iszonyatosan féltem az elején.

- Csak az elején? - kérdeztem furcsállva.

- Hát tudod... - mondta félszen, miközben kezeit morzsolgatta. - Jungkook idő közben kezdett félreérthető dolgokat is csinálni, ami miatt megszűnt a félelmem az irányába.

- Mint például? 

- Sokszor gondomat viselte, amit nem igazán tudtam hova tenni. Ha fájt valamim, hozott rá nekem gyógyszert vagy alkalmak adtán megkérdezte tőlem mit szeretnék enni és.... - hallgatott el egy pillanatra, mintha elgondolkodott volna azon, hogy folytassa-e mondanivalóját.

-És? Mit akartál még mondani? - tettem fel a kérdést, bíztatva arra hogy tovább beszéljen.

- Igazából nem olyan fontos.

-De mondd csak, kíváncsi vagyok! 

-Hát jó....- kezdett ismét bele. - Amikor születésnapom volt, akkor készített nekem egy tortát.

-Hogy micsoda? - kapott el a nevetés. - Jungkook? Ugye csak viccelsz?

-Nem, nem viccelek. Ezt halál komolyan mondom.

-Hát ez durva... Rohadtul nem tudom őt elképzelni, ahogyan ott sütöget a konyhában. Azt meg végképp nem, hogy kedvességből tegye. Biztos vagyok benne, hogy ezzel volt valami hátsó szándéka.

- Aham lehet, hogy igazad van - mondta kissé csalódottan az utóbbi kijelentésem miatt.

-Miért? Te nem így gondolod? 

-De, de.. én is így vélem csak...

-Csak mi? - ráncoltam össze szemöldököm. - Ugye nem hitted azt, hogy ezzel valóban kedveskedni akart neked? 

-Nem! Nem! Dehogyis, én nem...

-Akkor jó, mertem remélni, hogy nem vagy ennyire ostoba, hogy bedőlj neki. Jungkook egy agresszív seggfej, akinek nincsenek érzései. Neki az a rögeszméje, hogy az összes lányt, aki megtetszik neki, azt magába bolondítsa, kínozza, játsszadozzon velük és aztán amikor kedve tartja, akkor láb alól teszi őket. Az már egy más kérdés, hogy ezt hogyan kivitelezi, mert van amikor....

- Ne, ne is folytasd! Nem vagyok rá kíváncsi! Nem akarok róla többet hallani! - szakította félbe mondandómat.

- Jólvan, akkor befejezem.

- Szeretném már látni a bátyámat - nézett ki vágyakozó tekintettel az ablakon.

-Ilyen szoros a kapcsolat köztetek?

-Igen, mindennél erősebb és szorosabb a kapcsolatunk, főleg azóta mióta meghaltak a szüleink, hisz csak ketten maradtunk egymásnak. Nagyon szeretem őt, és belehalnék, ha őt is elveszíteném. Ő az egyetlen támaszom és vigaszom. 

-Persze, gondolom...

- Ha ő nem lenne, akkor nem is tudom, hogy hol lennék vagy hogy mi lenne velem - törölte le a szeme sarkában lévő könnycseppet. - Valószínűleg már a föld alatt.

-Ne mondj ilyen butaságot! - paskoltam meg hátát vigasztalás képpen.

-Ez az igazság. Borzasztóan megviselt a szüleim halála és ha Namjoon nem lett volna mellettem - tört ki hirtelen sírásba.

-Ssss... gyere ide! - vontam ölelésbe, miközben fejét simogattam. - Ne is gondolkozz ezen. Ami történt, megtörtén, még ha nagyon fáj is. Sajnos ez ellen már nem tehetsz semmit. Inkább adj hálát azért, hogy legalább a bátyád még itt van neked, akire feltétel nélkül támaszkodhatsz.

-Igen, egyetértek - nézett fel rám könnyes szemeivel. - Minden nap hálát adok az égnek, hogy ő még mellettem van.

- Jólvan - bólintottam, miközben kezemet vállára helyeztem. 

Nagyon csinos lány, azt meg kell hagyni - vettem jobban szemügyre teste minden pontját. Mondanom se kell, hogy fantáziám hirtelen már teljesen másfelé kalandozott. Legszívesebben most azonnal megfektettem volna, hogy csillapítsam a bennem lévő vágyat, de jobbnak láttam, ha ezt most inkább elhalasztom. 

- Köszönöm - zökkentett ki gondolatmenetemből. 

-Ugyan, nincs mit megköszönnöd.

- Jimin! Most jutott eszembe! - nézett rám váratlanul ijedt tekintettel.

-Mi az?

- Én írtam egy naplót... és otthagytam Jungkook házába. Mi van ha megtalálja? - kapott szája elé kétségbeesetten.

-Napló? - pillantottam rá kérdően.

-Amíg ott voltam, minden nap leírtam, hogy mik történtek, miket csinált velem Jungkook.

-Valóban? 

- Igen! Most mihez kezdjünk? 

-Hmm.. akkor odamegyek, elhozom neked!

-De hiszen, ha meglát akkor...

-Ugyan - villantottam rá egy gúnyos mosolyt. - Szerinted félek tőle? Meg amúgy is... nem hiszem, hogy sokkal jobban lenne, szóval simán elbánnék vele. 

- Rendben, de azért légy óvatos!

-Nyugi, nem ma kezdtem! - vettem fel közbe pulcsimat. - Addig is ne menj innen sehova, megértetted? Most csak itt vagy biztonságban. A testvéred nemsokára megjön.

-Persze, itt maradok! Nem megyek innen sehova.

- Szóval? Hol van az a napló?

- Az ágyam alatt.

***

Az ajtó még mindig ugyan úgy nyitva van, mint amikor eljöttünk, tehát azt gondolom Jungkook még nem kelt fel. 
Lassan, kimérten, lopakodva mentem fel a lépcsőn egészen addig a szobáig, ahol Yeona-t tartotta fogva. Amikor benéztem, nagy örömömre Jungkook még mindig aludt. Óvatosan odasétáltam és gyorsan elkezdtem keresni a naplót az ágy alatt.

-Megvan! - suttogtam magam elé. - Ezt talán fel is tudom majd használni ellened te nyomorult. Most a markomba vagy Jungkook!

-Yeona..

-Hmm? Mi franc? - néztem fel rögtön Jungkookra. - Ja, csak álmában beszél - nyugtattam meg magam, miközben az ajtó felé indultam.  - Chhh, annyira szánalmas vagy, ahogy itt fekszel magatehetetlenül - néztem rá vissza megvetően. - Annyira utállak, hogy legszívesebben most azonnal végeznék veled. Kár, hogy nem tehetem meg - szorítottam ökölbe kezemet. 

-Yeona..aaah...

-Na jó! Azt hiszem most az lesz a legjobb, ha minél hamarabb eltűnök innen, még mielőtt felkel - vettem sietősre lépteimet.