A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

10. rész

/Jungkook szemszöge/

Egy pár napig nem igazán szóltunk egymáshoz. Úgy gondoltam jobb neki most, ha nem kommunikálunk, bár bevallom őszintén hiányzott az hogy hozzászóljak vagy, hogy ő hozzám, ezért muszáj lesz megtörnöm ezt csendet kettőnk között.
Nem tudom elfelejteni ahogy a legutóbb is csókoltuk egymást. Éreztem, hogy ő is ugyan úgy kíván engem, mint ahogy én őt.
De a fenébe is, nem lehet! Mindig belecsúszok ebbe a hibába, hogy túl közel engedem magamhoz... a szívemhez... Eddig egyik lány sem érdekelt úgy igazán. Életem során akikkel eddig összeálltam, egytől-egyik mind csak jelentéktelen kis csitrik voltak, akik csak egy éjszakára voltak jók, de Yeona valamiért úgy érzem hogy más... 

Na jó, elég a gyengeségből! Ez nem rám vall! – tápászkodtam fel ágyamból, majd a szobája felé vettem az irányt.

Benyitva láttam, hogy háttal állva nekem épp öltözködik. Felül semmi nem volt rajta csak a meztelen felsőteste tárult elém. Most legszívesebben odamennék és széjjel szívogatnám és csókolgatnám puha bőrét.

Az ajtó nyikorgására észbe kapott, majd gyorsan magára vette pólóját.

-Kopogni luxus? – nézett rám mérges tekintettel.

-Én megtehetem, ugyanis ez az én házam. Miért kéne kopognom? – vontam fel szemöldököm.

-Mert.... – akadt el szava. – Öltözöm, ha nem látnád – vágta rá zavartan.

-Azt látom – haraptam ajkaimba, majd kimérten közelíteni kezdtem felé.

-Mi-mi mit csinálsz? – dadogta rémült arckifejezéssel miközben hátrálni kezdett, s végül a falhoz ért.

-Sssss – tettem ujjamat a szájára, miközben ágyékomat az öléhez nyomtam, mire egy halkabb nyögés hagyta el a száját. – Érzed? – suttogtam ajkaira, s lágyan végignyaltam rajta. – Ezt te váltod ki belőlem. Még is mit tehetnék? Ha? – nyögtem én is, mert a kéj teljesen a hatalmába kerített.
Úgy kívánom mint még soha senkit. 

-Eléghh - próbált kibújni csókomból több kevesebb sikerrel. - Ez nem helyes.. - csuklott el hangja s éreztem, hogy teste egyre jobban elgyengül, majd  átadja magát nekem. 

Egyik kezével hajamba túrt, míg a másikkal mellkasomnál a pólómba kapaszkodott, de amint ráeszméltem, hogy mit is csinálok éppen, hirtelen eltoltam magamtól.

-Igazad van! Ezt tényleg nem kéne! Nagyon nem! Istenem mekkora hülye vagyok!

Yeona ledöbbenten állt előttem, majd egy pár pillanat után arckifejezése megváltozott. – Na ide figyelj! – lökött rajtam. – Te velem ne játszadozzál! Hallod?! – kiáltotta mérgesen

De nekem se kellett több. Egyből megragadtam mindkét karját és magamhoz rántottam. 

– Mondtam már, hogy ne kiabálj velem!– engedtem el, úgy hogy az ágyán landolt.

- Undorodom tőled! 

Amint Yeona kimondta ezt a mondatot, vadul rávetettem magam, s kezeit feje fölé kulcsoltam. 

-Tehát azt mondod undorodsz tőlem? - hajoltam egész közel arcához. 

-Mi a fenét csinálsz?! Engedj el most azonnal! - ficánkolt alattam, de erőlködése hasztalan volt.

-Nem. Nem foglak elengedni! - mondtam teljes komolysággal, mire Yeona tágra nyílt szemekkel nézett rám. Mellkasának nyomtam felső testemet, éreztem, hogy az ő szíve is gyorsan ver. Egyre szaporábban vettük mindketten a levegőt, majd én voltam az, aki megtörte az ajkaink közötti távolságot. Apró csókot leheltem Yeona szájára, ezután óvatosan elengedtem, és tarkója alá csúsztattam kezemet. Próbált elhúzódni, de nem hagytam, ezért másik kezemmel derekánál fogva az ölembe húztam és úgy csókoltam tovább, viszont sokkal mohóbban. Yeona felszisszent, de ahelyett, hogy elengedett volna csak még szorosabban kapaszkodott mellkasomba. Lábával átkulcsolta derekam, úgy húztam közelebb magamhoz. 

-Yeona - suttogtam, majd hajába markoltam, mire becsukta szemeit.

Vajon mire gondol most? Akarja, hogy tovább menjek? Mert én mindennél jobban. 

Lassan pólója alá vezettem kezemet, majd elkezdtem felfelé húzni, de ahogy észbe kapott mire is készülök, hirtelen levetette magát rólam és felállt az ágyból.

-Na most volt elég! Kifelé! - mutatott ujjával az ajtó irányába, miközben idegesen zihálva vette a levegőt.

-Mi az? Csak nem felizgattalak? - álltam fel én is.

-Hah?! Miről beszélsz? - nevetett zavarában. 

-Akkor? - kezdtem ismét közelíteni felé.

-Ott állj meg ahol vagy! Ne gyere közelebb mert....

-Mert? - álltam meg előtte. - Mi lesz? - néztem mélyen szemeibe.

-Chhh... látom jól szórakozol - szólt idegesen, majd kitért előlem.

-Én nem szórako.... - nyúltam utána, de abban a pillanatban lekevert nekem egyet.

-Hagyj békén, mert ez rohadtul nem vicces érted? - emelte fel hangját, s láttam, hogy szeme sarkában apró könnycseppek kezdtek gyűlni.

- Jó, akkor tudod mit? Még annyira se leszek veled jó fej, mint ahogy eddig voltam! - csaptam be dühösen szobájának ajtaját, majd le az emeletről egyenesen ki az udvarra siettem.

-Huhhh... - fújtam ki a bennem felgyülemlett mérhetetlen indulatot. - Mit képzel, hogy ilyen hangon beszéljen velem és megmondja mit csináljak és ráadásul pofozgat is – halkultam el mondatom végére, majd egy pár perc néma csend után szomorúan lehajtottam fejemet.
– Igaza van.... tényleg egy seggfej vagyok. Nem játszadozhatok vele. Ennek véget kell vetnem. Nem engedhetem, hogy a szívem diktáljon. Ő túl jó hozzám. Nem érdemlem meg őt – temettem kezeimet arcomba és a földre rogytam.

Az eső is eleredt, de nem mozdultam. Csak néztem magam elé a semmibe. Ruhám már teljesen átázott, csurom víz voltam. Ki tudja meddig ültem ott, de már esteledni kezdett. Lassan megpróbáltam felállni, de lábaim annyira elgémberedtek, hogy mikor elindultam egy picit meginogtam. Ahogy elkezdtem visszafelé sétálni a házba, láttam, hogy Yeona az ablakban ül és onnan figyel engem. Tekintetéből a megvetés és egyben a szomorúság tükröződött. Sajnáltam őt és ezt az egész helyzetet. 

Sziasztok!
Már elérkeztünk a 10.részhez!🎉 Remélem eddig elnyerte tetszéseteket a sztori 😄 Köszönöm az eddigi szavazatokat! ❤
Ha tetszett jellezétek egy szavazattal vagy kommenttel mert nagyon sokat jelent! További szép napot nektek! 😊