A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

11. rész

/Yeona szemszöge/

Reggel a szokásos időben keltem, de furcsa módon egész délelőtt nem jött a szobámba. Ez különös?  Biztos a tegnapi miatt. Lehet már az sem érdekli ha éhen halok – sóhajtottam csalódottan. – Végtére, úgy is ez lesz a vége.

Vajon tényleg csak játszadozik velem vagy esetleg többet érez irántam?
Mindegy.. megfogadom, hogy legközelebb nem fogok belemenni ebbe a játékába, még ha nehéz is lesz ellen állnom.

Már késő délutánra járt az idő. Egyszer csak valami szokatlan hangra lettem figyelmes, mint, aki végig tapogatja az ajtót, keresne valamit rajta. Nem várt pillanatban az ajtó kinyílt, Ő állt előttem egy szatyor ennivalóval. – Tessék – nyújtotta felém.

-Na már azt hittem, hogy elfelejtettél engem, mert... – fejeztem volna be mondatomat, de Ő hirtelen összeesett a földre.

-Jézusom – kaptam szám elé ijedtemben, majd odarohantam hozzá, hogy felsegítsem.

Amikor hozzáértem éreztem, hogy teste lángol a forróságtól és csurom vizes a ruhája, de most nem az esővíztől, hanem a verejtéktől. – Mi a baj? Mi történt? – kérdeztem remegő hanggal, miközben kezemet tarkója alá helyeztem. Megemeltem a fejét és az ölembe fektettem. – Édes istenem, hiszen te lázas vagy! – simítottam végig haján, ami szintén csurom víz volt. Arca bágyadt volt, szemeit alig bírta nyitva tartani. Erőtlenül kezemhez nyúlt, majd halkan motyogott valamit. Először nem értettem, ezért közelebb hajoltam, hogy halljam mit akar mondani.

-Mondd még egyszer, mert nem értettem.

-Sajnálom.... – suttogta.

-Mit? – néztem rá értetlenül.

-Hogy egész nap éheztettelek....

- Ugyan! Így már megértem miért nem tudtál jönni, hisz alig bírsz járni. Képes voltál még így is elmenni nekem a boltba hogy vegyél valami ennivalót? Komolyan nem hiszlek el – hatódtam meg tettén, miközben fejét simogattam. Akkor csak fontos lehetek számára, ha képes volt ilyen állapotban is vásárolni.

- Gyere! – próbáltam őt óvatosan felsegíteni, hogy az ágyra tudjam fektetni, de olyan nehéz volt a teste, hogy egyből összerogytam alatta.

-Ne! Hagyd! Egyedül is megoldom – mosolygott erőtlenül, majd az ágy felé vette az irányt, de mire odaért ismét elhagyta az ereje és az ágyra esett.

Lassan megfordítottam, hogy a hátán feküdjön. Kezemet váratlanul megfogta és magára rántott. Éreztem teste forróságát és azt, ahogyan szíve eszeveszetten zakatol.

-Hozok vizes borogatást! – másztam le róla gyorsan, de karomat ismét megfogva maga mellé húzott.

-Ne, kérlek ne hagyj itt! – simította meg arcom, majd oldalára fordult – Nem akarom , hogy elmenj – bújt szorosan nyakamba mint egy kisgyerek.

Hogy tud ennyire ártatlanul is viselkedni? Miért csinálja ezt velem?  

-Figyelj, mindjárt visszajövök, de muszáj egy kis vizes borogatás, hogy jobban legyél.

-Mindent nahgyon shajnáhlok. Bocsájsthh meghh - vette nehezen a levegőt.

-Most ne foglalkozz ezzel - próbáltam nyugtatgatni.

-Szehrethlek...

-Mi..mi.. mit mondtál? – kerekedtek ki szemeim.

-Szehrethlek Yeonah... - suttogta még mindig erőtlen hangnemben.

-Ezt biztos most csak azért mondod – fejeztem volna be mondatom, de ismét félbeszakított még pedig most csókjával. Ajkait lágyan mozgatta enyéimen, amit én is viszonoztam neki.