A rejtélyes megmentő (Jungkook ff) SZÜNETEL!!!

5. rész

/Jungkook szemszöge/

Hihetetlen, hogy állandóan hisztizik - mérgelődtem, miközben a buszmegállóba ülve vártam a buszt. 

Egy pár percig csak néztem magam elé és végig gondoltam a helyzetét. Próbáltam reálisan megközelíteni a dolgokat, és rájöttem, hogy ezt a viselkedését talán a hónapok óta tartó bezártság okozza nála. 

Tényleg nagyon sajnálom, de nem tehetek mást. Mondjuk inkább legyen hisztis, azt jobban elviselem, mint azt, hogy végig nézzem a halálát, úgy ahogy szüleiét kellett.
Bevallom, amikor felhozta az anyját a szívem összeszorult  és belegondoltam abba, hogy mennyire rossz lehet neki. Mennyire "egyedül" érezheti magát. Tényleg fáj így látnom őt és ezért próbálok néha egy cseppnyi örömöt belevinni az életébe, már amennyire csak lehet.

Ha ezt teszi őt boldoggá akkor meg kell adnom neki ezt az örömöt. Muszáj megszereznem neki azt a tortát. Most azonnal utána is nézek hol lehet kapni egyáltalán.
- Nézzük csak - vettem kezembe telefonomat, majd rákerestem az interneten. Nagyon sok cukrászdát dobott fel nekem. Amint megtaláltam a számomra megfelelőt, meg is néztem mennyi lenne az út oda. 

Nagyszerű...másfél óra busszal - sóhajtottam kiábrándultan. Igaz autóval is mehetnék, de nem szeretném, hogy felismerjenek a rendszám alapján, ezért biztosabb ha tömegközlekedéssel utazok. Na jó, vágjunk neki, mert minél többet időzök annál később fogok odaérni.
Mit meg nem teszek érted Yeona - sóhajtottam magam elé. Talán túlzásba viszem és lehet nem kéne ennyire foglalkoznom vele? Viszont.... - szorítottam ökölbe kezemet.  - Azt szeretném, hogy legalább a szülinapján boldog legyen.

Nem sokkal később megérkezett a busz. Szerencsére minden zökkenőmentesen ment, így nem keveredtünk semmi fennakadásba. Amikor leszálltam, úgy rohantam a cukrászdáig, ahogy csak tudtam, hogy minél hamarabb visszaérhessek, mivel nem szeretem őt sokáig egyedül hagyni otthon. 

-Jó napot! 

-Jó napot, miben segíthetek? - mosolygott rám kedvesen az eladó.

-Egy csokoládés mentás tortát szeretnék. –Ezt itt! – mutattam telefonomról a képet, mivel a kirakatba nem láttam olyat.

-Sajnálom, de nincsen. Már elfogyott.

-Hogy mi? Ezt most nem mondja komolyan? Ezért utaztam több mint 1 óra hosszát, hogy azt mondja nekem elfogyott?!

-Sajnálom uram, esetleg az itt látható torták közül tud választani ha szeretne.

-Nem! Nekem csak is az kellett volna! 

-Jó, értem de....

-Nem! Nem érti! - rivalltam rá. - Nagyon fontos lenne nekem!

-Sajnálom, de nem tehetek róla, két darab volt összesen és azokat már a délelőtt folyamán elvitték.

- Hát ezt nem hiszem el, hogy mindenkinek az a rohadt mentás csokis torta kellett, pont ma!  - csaptam homlokon magam. - Most feleslegesen utaztam idáig, hogy üres kézzel térjek haza? Nagyszerű! - hajtottam le fejem csalódottan. – Akkor megyek, és köszönöm - hagytam el az épületet, majd leültem az előtte lévő lépcsőre.

Most mi a francot csináljak?! - törtem a fejemet. Muszáj valahogy egy olyan tortához jutnom... ha csak....talán....megvan! - kaptam fel táskámat, majd a buszhoz sietve kezembe vettem telefonomat és a torta receptje után kutattam, hogy megvegyem a hozzávalókat.
A környékünkön a legközelebbi boltba összeszedtem mindent, ami kellett. Ahogy végeztem a bevásárlással sietve szedtem lábaimat két nagy szatyorral a kezembe, miközben szerencsétlenségemre még az eső is eleredt. Mondanom sem kell, mire hazaértem teljesen bőrig áztam.

Gyorsan lepakoltam a cuccokat és nem foglalkozva azzal, hogy csurom víz vagyok, neki is láttam a torta elkészítéséhez. Sokáig ügyködtem vele. Nem gondoltam volna, hogy ennyire macerás lesz összeállítani és természetesen sikerült is elcsesznem. 

- A fenébe! Úgy néz ki mint egy odahányt valami. Mi történt a tésztájával? Hogy eshetett így össze? És a krém miért lett ennyire folyós?  Most hogy álljak ezzel elő neki? Hogy néz ez ki? - túrtam a hajamba idegesen.
Megígértem, hogy kap tőlem egy tortát, de ez minden, csak nem torta. Bassza meg! – dobtam a földre a kezemben lévő kanalat, amivel a krémet kavargattam. - Ezzel nem állhatok elő. Ráadásul már a cukrászdák sincsenek nyitva. Most mi tévő legyek?  – ültem le a székre kezemet arcomba temetve.