𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐄𝐥𝐡𝐢𝐬𝐳𝐞𝐦 (Bucky Barnes Fanfiction)

3. fejezet

"A legnehezebb döntésekhez nagyon erős akarat szükséges."
~Thanos~

Újra a repülőn ülünk. Nemsokára visszaérünk a bázisra. Még szabadok vagyunk, ezért egyikünk se akar megszólalni. Csak ülünk egymás mellett és magunk elé meredünk. Már ereszkedünk le, amikor megtörőm a köztünk kialakult kínos csendet.

- Olyan jó volt végre "szabadon" elvégezni a feladatot, de...

- De nem maradhat így... -vágott a szavamba. - Igen, tudom. Mennyire más, amikor az ember a saját feje után megy, és nem mások irányítják. Végre meg tudtunk oldani valamit vérrontás nélkül is. Ezt már szerintem vehetjük egy jó napnak -hatásszünet- Na kapcsold vissza mielőtt földet érünk -nézett rám szomorúan. 

- Jó -suttogtam magam elé. Majd a kezemet felemelve lassan a hajába vezettem ujjaim.

 Tekintetem felvezettem smaragdjaira és mélyen beléjük néztem, majd lehunyva szemeim fókuszáltam. Még éreztem, ahogy melegség tölti el Bucky-t, de nem értettem miért. Aztán már semmit nem éreztem. Újra a Tél Katonája volt, akinek majd megint törlik a memóriáját és nem fog emlékezni a mai napra. 

Ezután csak magunk elé meredtünk és nem szólaltunk meg, még akkor sem, amikor besétáltunk az épületbe. Pontosan 12 óra 32 perc alatt sikerült teljesítenünk a feladatot, beleértve az utazást is. Na igen, ezért is minket küldenek legtöbbször, mert mindig gyorsak vagyunk. 

Most éppen Madame HYDRA irodája felé tartunk, hogy átadjuk azt a bizonyos pendrive-ot. Mielőtt felszálltunk volna a gépre, még bementünk egy útba eső plázába, ahol megnéztük milyen adatok vannak rajta. A legtöbb titkosítva volt, de azokon kívül még voltak akták katonákról, meg néhány ügyről. Szerencsére sikerült átmásolnunk mindent egy másik adathordozóra, amit egy biztos helyre rejtettünk el. 

Miközben a folyosón sétáltunk, láttuk ahogy Wandát és Pietrot elcipelik valahova. Nem tehettünk semmit sem, hála a HYDRA programjának. Meg amúgy se lenne sok esélyünk több száz ügynökkel és testőrrel szemben. Így csak csendben folytattuk utunkat. Még hallottam Wanda sikolyát, de inkább kizártam a körülöttem történő dolgokat. 

Az ajtó elé érve felpillantottam Bucky-ra, de egyből el is kaptam a tekintetem, mert ő is engem nézett. Valamiért rossz érzés van bennem a történtek miatt. Lehet reményt adtam neki, amit aztán a repülőn el is vettem tőle. Bűntudatom van amiatt, hogy adtam neki egy jó napot, amit aztán elvesznek tőle. Még abban sem vagyok biztos, hogy ő tényleg jól érezte magát ma. Eléggé fura napunk volt. Lehet inkább összezavarta, hogy Steve ismeri, mint hogy jó érzéssel töltötte el. De akkor miért éreztem melegséget? Na igen, a mai nap eléggé megkavart mindenkit. Én is teljesen össze vagyok zavarodva. Csak úgy jönnek a gondolatok és nem tudom megállítani őket. Úgy néz ki ma sem fogok tudni aludni. 

Elhessegetve a gondolataimat, inkább magabiztosan kopogtam be. Ahogy beinvitáltak minket, Bucky kinyitotta az ajtót, majd előre engedett. Elmosolyodtam a kedves gesztuson, majd bementem. A Vipera most kivételesen nem az asztalnál ült, hanem az ablak előtt állva figyelte a kinti a világot. Egymás mellé állva szalutáltunk, mint a jó katonák. 

- Pihenj -nézett ránk egy pillanatra, majd újra kifelé pillantott. Én előre lépve vettem ki a zsebemből a pendrive-ot, majd letettem azt az asztalra. Miután visszaléptem a helyemre, a nő megfordult és ránk nézve ennyit mondott:

- Szép munka! Elmehetnek. Előbb egyenek valamit, utána pedig Ms. Lockhart önt Dr. Zola várja a laborba. Mr. Barnes ön pedig tudja hova menjen -utalt itt a "memóriatörlő terem"-re. Szalutáltunk, majd elhagytuk a helyiséget.