𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐄𝐥𝐡𝐢𝐬𝐳𝐞𝐦 (Bucky Barnes Fanfiction)

18. fejezet

"Van ami bátorság, és van ami őrültség"
~Sam Wilson~

~Pár hónappal később~

Egy pár nappal ezelőtt Tony odaadta az aktát a nagymamámról. Abban benne volt minden, de minket csak egy valami érdekelt. A címe. Mint kiderült New York egyik gazdagabb részén lakik, hiszen régen a Columbiai Egyetemen tanított. Biológia és matematika szakon. Előtte pedig egyike volt a nagy kutató csapatnak a NASA-nál. 

Nem semmi a nő. Elég nagy elvárásai lehettek anyával kapcsolatban. Már megértem miért voltak rosszban. Szerintem megtervezte az egész életét anyának, de az nem volt a tervében, hogy jövök én, ezért volt kiakadva. Nagyon remélem, hogy most már megbánta ezt, különben meglehet, hogy vérfürdő lesz itt. 

Igen, itt. Hiszen most itt állunk a ház előtt. Erőt veszek, hogy végre megnyomjam a csengőt. Mindenem remegett, miközben vártunk. Bucky megszorítva a kezemet jelezte, hogy nem lesz semmi baj. A szívem majd kiugrott, mikor meghallottam kattanni a zárat. 

Ahogy kinyílt az ajtó, egy idősebb hölggyel néztünk farkasszemet. Vállig érő sötét barna hajában, már látszódott néhány ősz hajtincs. A szemei ugyanolyan mogyorószínben pompáztak, mint anyáé egykor, ám az ő tekintete szigorúságot és fegyelmet sugárzott. Arcán néhány ránc volt felfedezhető, de így is szerintem simán letagadhatna 5-10 évet. 

A nő először Bucky-t mérte végig, majd a tekintete megállapodott rajtam. Mintha felismert volna, úgy állt ott. Éreztem a meglepettségét és a hitetlenségét. Nyelt egy nagyot, majd végül megszólalt. 

- Miben segíthetek? -hangja lágy volt, mégis tekintélyt sugalló. 

- Öhm... -megköszörültem a torkom, majd folytattam- Mia vagyok, Mia Lockhart. És azt hiszem Ön a nagymamám -mondtam hadarva, majd elé tartottam a papírokat, amiket bizonyítékként hoztam el. Tony mondta, hogy szükségem lehet rájuk. 

- Gyertek be -felelte miután megnézte a papírokat. Beinvitált minket a nappaliba- Kértek kávét vagy teát? Vagy valami erősebbet? 

- Jó lesz a kávé is, köszönjük. Szeretnék józan maradni. 

- Rendben, de nekem kelleni fog valami erős -motyogta magában, majd elvonult. 

Bucky-ra pillantottam, majd bátorkodtam körbe nézni. Elég modern volt minden és tiszta. Mintha csak egy kirakatban lettem volna. Gyönyörű volt, mégis valahogy érzelemmentes. Mintha nem laknának itt. Egyetlen személyes dolog volt a szobában. Egy kép a nagyszüleimről és anyáról. Az érettségién készülhetett, hiszen talárt viselt és az a sapka is a fején volt, miközben a bizonyítványt szorongatta a kezében. Arcán őszinte mosoly ült, ahogy a szülei átkarolták. 

Mosolyra késztetett, ahogy arra gondoltam, hogy egyszer jó élete volt anyának. Lehet nem volt felhőtlen a kapcsolata a szüleivel, de megvolt mindene. És ha befejezte volna az egyetemet, akkor nekünk is meg lett volna mindenünk. Átnéztem a jegyzeteit és olyanok voltak benne, amik egyik tankönyvben sem. Meg lett volna hozzá az esze, hogy a nagy fejek közé kerüljön, akár csak a nagyi. 

A gondolatmenetemet a poharak csörömpölése szakította félbe, ahogy Miranda (mert, hogy így hívták) lerakta a tálcát a dohányzóasztalra. Mindenki helyett foglalt. Bucky és én ültünk a kanapén, Miranda pedig az egyik fotelbe. Néhány percig csak szótlanul néztünk magunk elé. Kerestük a szavakat, amik valahogy nem akartak jönni. 

- Miért jöttetek? Ha tudod a történetet, akkor nem értem miért akartál idejönni -törte meg végül a csendet. 

- Csak szerettem volna hallani a te oldaladról is mi történt. Akartam látni több szempontot is. Nem akartalak egy sztoriból elítélni.