𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐄𝐥𝐡𝐢𝐬𝐳𝐞𝐦 (Bucky Barnes Fanfiction)

11. fejezet

"Nem lehet erővel kontrollálni a folyót. Fel kell használnunk a sodrását, hogy abból merítsünk erőt"
~Dr. Strange~

~Mia Lockhart szemszöge~

Mikor kinyitottam a szemem, hirtelen nem tudtam hol vagyok. Majd megláttam, hogy a kezeimet és a lábaimat egy székhez kötötték. Elkezdtem ráncigálni, de nem sikerült kiszabadulnom. Lassan tört rám a pánik, aztán egy ismerős hangot hallottam. Felnézve egy TV-t pillantottam meg, ahonnan a barátaim aggódó tekintetét láttam. 

- Mia! Le kell nyugodnod most, rendben? -bólintottam- Hogy érzed magad? -kérdezte egyből Bucky. Láttam rajta, hogy meg van rémülve, de egyben megnyugodott, hogy lát. 

- Hát kicsit kavarog a fejem és elég szar érzés lekötözve lenni -tettem hozzá szarkasztikusan. - De mondjátok már el mi történt vagy hogy mióta voltam eszméletlen. 

- Hát tegnap este a szilveszteri bulin felszívódtál, Bucky meg minden helyiséget átkutatott érted, aztán mi is segítettünk, de nem jutottunk sokra. Visszajöttünk a toronyba, ahol találtunk egy laptopot, amit Tony-nak nem sikerült feltörnie még, most meg itt vagyunk -válaszolt Clint. 

- Akkor csak pár óra esett ki az életemből... De jó -forgattam meg a szemeimet. - Tony, nem tudod kideríteni hol vagyok? 

- Próbálom, de a tűzfal szinte, de csak szinte áttörhetetlen. Mindent megteszek érte. Nem látsz valamit esetleg, ami segíthet? -nézett rám reménykedve. 

- Sajna nem. Egy sötét szobába vagyok, ahol még ablak sincs és szerintem hangszigetelt is. De viszont van egy olyan sejtésem, hogy már jártam itt. Méghozzá az elmúlt 3 évben. Ez is egy HYDRA bázis lehet -feleltem. 

- Okos Kislány! -szólalt meg mögülem valaki. Észre se vettem, hogy bejött valaki. A hangra hirtelen hátra kaptam a fejem. Nem hittem el, amit láttam. Ez nem lehet igaz. 

- Adam???? -kérdeztem teljesen meglepetten. 

- Jajj ennyire azért ne lepődj meg -nézett rám gúnyosan. 

Közelebb lépett, így már a többiek is láthatták rendesen. Bucky-ra néztem. Ha szemmel ölni lehetett volna, akkor Adam már sikítva esett volna össze. Én csak a fejemet kapkodtam a két férfi között. 

- Mégis mit akarsz Ad? -törtem meg a csendet. 

- Jajj Szivi, ne flegmázz. Mindent a maga idejében -simított végig az arcélemen. Egyből elrántottam a fejem. 

- Ugyan, te is tudod, hogy fél kézzel levernélek. Csak engedj el és játsszuk le rendesen. 

- Oh, azért ennyi eszem nekem is van. Ha eleresztenélek, akkor a fél testőrséget levered. Nem vagyok hülye, szóval maradsz a helyeden. Onnan úgyse tudsz sok mindent csinálni -én csak megforgattam a szemeimet, mire megragatta az állam és kényszerítette, hogy ránézzek - Nekem te ne forgasd a szemeidet. 

- Mert mi lesz, ha igen? Bántasz? Ugyan, tudod, hogy nem fog meghatni. Meg amúgy se tudsz nagyot ütni... -erre a keze az arcomon csattant. 

- Kussolj ribi -kiáltott rám. 

- Na még mit nem. Kinek képzeled te magad? Egy senki vagy. Lehetett volna normális életed, de te inkább visszajöttél ide és azt sem tudod mi van a háttérben. Ha már nem leszel a hasznukra eldobnak, mint egy használt papírzsepit. Tényleg ilyen életre vágysz? -emeltem fel én is a hangom. Erre előrántott agy kést és a nyakamra szorította. 

- Fogalmad sincs semmiről. Itt legalább van mit ennem és van tető a fejem felett. Mit csináltam volna odakint? Se pénzem, se családom, nincs semmim. Hát maradt ez a meló -szűrte ki a fogai között.