𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐄𝐥𝐡𝐢𝐬𝐳𝐞𝐦 (Bucky Barnes Fanfiction)

13. fejezet

"Az amit keresel, itt hever előtted. Akár csak az, amitől félsz."~Vörös Koponya~

~ Mia Lockhart szemszöge ~

A szemeimet még képtelen voltam kinyitni, de már észhez tértem. Ahelyett, hogy próbáltam volna felkelni, inkább szerettem volna emlékezni a történtekre. Egy-két kép felvillant, amiből nagyjából összetudtam rakni a sztorit. A végtagjaim elgémberedtek, de nem mertem megmozdítani őket, mert tudtam hogy fájni fog. 

Végül erőt vettem magamon és kinéztem a szemhéjam alól, de egyből le is hunytam, mert az erős fehér fény majdnem megvakított. Kellet pár másodperc, mire rendesen fel tudtam pillantani. Steve ült mellettem és épp egy könyvet olvasott.

- Steve -suttogta erőtlenül. A hangom hallatán a férfi egyből rám kapta tekintetét. Hirtelen felállt és mellém lépett. - Vizet, kérlek -azonnal az ágy melletti szekrényhez nyúlt, majd a számhoz emelte a poharat. A torkom teljesen ki volt már száradva, így jól esett ahogy a hideg folyadék végig folyt a nyelőcsövemen.

 Miután Steve visszatette a helyére az innivalót, végre körül tudtam nézni. Ekkor vettem észre, hogy Bucky fogja az egyik kezem, közben alszik. Túl jól ismertem ahhoz, hogy tudjam nem sokat pihent az elmúlt napokban. Sőt biztos vagyok benne, hogy több kávét megivott, mint ami az automatában van. Nem akartam megzavarni, így meg sem mozdítottam a kezem. Inkább a legjobb barátjára pillantottam, aki árgus szemekkel figyelt. 

- Hogy érzed magad? -kérdezte suttogva, nehogy felébressze az alvó férfit. 

- Hát... Valamivel jobban, de még azért fáj az egész testem -feleltem, miközben próbáltam kicsit megmozgatni az elgémberedett végtagjaimat. - Hány napig nem voltam magamnál? 

- Majdnem egy hétig. Egész végig melletted virrasztott -mutatott Buck-ra. - Egy hete most először pihent le -mosolyodott el szomorúan. 

- Nincs szívem felébreszteni -mondtam, miközben a férfi tökéletes arcát figyeltem, amin meglátszódtak a kialvatlanság nyomai. 

- Pedig muszáj lesz. Nagyon aggódott érted. 

- Tudom, érzem. Még most is kétségek gyötrik, pedig alszik. 

- Szerencsés vagy Mia -nézett mélyen a szemembe. - Bucky szeret téged. És ő még senkibe nem volt szerelmes. Legalábbis tudtommal. Bármit megtenne érted. Tényleg akármit. Csak annyit kérek, hogy legyél mellette. Sok mindenen ment már keresztül és sok mindent elveszített már. Nem akarom, hogy veled is így járjon. 

- Mellette leszek. Ígérem! -mosolyodok el. - És én is ezt érzem. Szeretem őt és mellette tényleg boldog vagyok. Örülök, hogy ilyen barátja van, mint te. Jó páros vagytok. 

- Hát igen, sok mindent megéltünk együtt és mindig ott voltunk egymásnak. Most már rád bízom. Elég nehéz eset, szóval jól vigyázz rá -nevet fel halkan. Én is kuncogtam vele. - Na keltsd fel, én magatokra hagylak. Addig keresek egy orvost. 

Erre csak bólintottam, majd megvártam míg kisétált és becsukta az ajtót. Vettem egy mély levegőt és a fejemet felé fordítottam. Lassan elkezdtem az ujjaimmal köröket rajzolni a kézfejére. 

- Buck -mondtam halkan, de nem reagált. - Bucky - most már hangosabban szóltam, mire felijedt. 

Hirtelen kapta rám az álmos tekintetét, majd mikor realizálta mi is történik pontosan megkönnyebülten sóhajtott fel. Felült, majd hozzám hajolva megcsókolt. Olyan gyengéden és védelmezőn, mint még soha. Egy idő után elhúzódott és összekulcsolta az ujjainkat.