𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐄𝐥𝐡𝐢𝐬𝐳𝐞𝐦 (Bucky Barnes Fanfiction)

16. fejezet

"Ez egyben a boldoságom és a bánatom..."
~Pókember~

~Pár nappal később~

Az első két éjszakámat a laborban töltöttem, hogy Tonyék megfigyelhessenek. Szerencsére eddig semmi utóhatása nincs a műtétnek. Azóta sokkal jobban vagyok. Már az erőmet is tudom valamennyire használni. Bár a javulásomat inkább a mellettem fekvő férfinak köszönhetem. Minden nap, minden percében ott volt nekem. Most azért kicsit tűrtőztette magát a múlkori miatt, de azért így is éreztette, hogy figyel rám. 

Tony-ék jófejek voltak és minden vizsgálatnál próbáltak felvidítani. Wanda és Nat már az első alkalommal, ahogy kitettem a lábam laborból, már el is raboltak. Természetesen nem vittek sehova, csak beültünk az egyik szobába és beszélgettünk. Annak az lett a vége, hogy mindhárman bealudtunk dumcsizás közben. Végül a fiúk cipeltek át minket a saját szobáinkba. 

Most is éppen ott vagyunk. Bucky már hamarabb elaludt. Most azt nézem, ahogy édesen szuszog. Mosolyognom kellett a látványon. Nem sokszor látom mostanában ilyen nyugodtnak. Folyamatosan aggódik. Főleg értem. 

Én nem igazán voltam álmos, de éhes már annál inkább. Így hát felállva az ágyról indultam meg kifelé. Már az ajtónál voltam, amikor egy hang megállásra kényszerített. 

- Hova mész Hercegnőm? -rekedtes hangján hallatszódott, hogy abban a pillanatban kelt fel. 

- Csak megéheztem egy kis jégkrémre. Gondoltam hozok. Kérsz te is? -mosolyogtam rá. 

- Ha már felkeltem, akkor igen. Én is kérek. 

- Rendben, máris hozom -és már ki is léptem a folyosóra. 

Leszaladva a lépcsőn, a konyha felé vettem az irányt. A hűtőből kivéve a fagyit mentem volna fel. Ám ekkor beszélgetés foszlányokra lettem figyelmes. 

A kíváncsiságom eluralkodott rajtam, így a hang irányába fordultam. A folyosó végén már lehetett hallani, hogy két férfi veszekszik. Közelebb léptem és bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. Ekkor pillantottam meg Steve-et es Tony-t. Nem voltam elég közel ahhoz, hogy halljam min vitatkoznak. Ekkor Tony felpattant és az asztal egyik végébe sétált. Így már tisztán hallottam mit mond. 

- Nem lehet Steve! Te is tudod, hogy nincs értelme. 

- Miért ne lenne? -lépett a Kapitány is az asztalhoz. 

- Mi lesz, ha megtudja? Csak mégjobban felzaklatom!

- Tony -szólt rá Steve erélyesen. - Majdnem meghalt! Kétszer is!! Tudnia kell ki az apja! 

Értetlen fejjel bámultam magam elé. Hirtelen fel sem fogtam az elhangzottakat. A fejem kavargott és megszédültem kicsit. Tudtam, hogy rólam van szó. És Tony tudja ki az apám. Eddig miért nem mondta el? Már beléptem volna a helyiségbe, hogy magyarázatot kérjek, amikor Tony megszólalt. 

- Nem tudhatja meg, hogy én vagyok az apja!! -kiáltott fel. 

Abban a pillanatban lefagytam, ahogy ezt kimondta. A rosszullét kerülgetett. A szemközti falhoz hátráltam, és neki dőltem. Próbáltam rendezni a légzésemet és felfogni a hallotakat. Nem lehet, hogy Tony az apám. Ez képtelenség! Én nem lehetek Stark!! 

Steve mát vágott volna vissza valamit, amikor P.É.N.T.E.K. -a mesterséges intelligencia- szólalt meg. 

- Mr. Stark! Azt hiszem van egy vendégük -és kinyitotta az ajtót, ami előtt én álltam.