𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐄𝐥𝐡𝐢𝐬𝐳𝐞𝐦 (Bucky Barnes Fanfiction)

6. fejezet

"Semmi sem azért csodás, mert örök - hanem mert kiváltság ismerni. "
~Vízió~

~ fél évvel később ~

Nem is tudom hol kezdjem, hiszen rengeteg minden történt ezalatt a 6 hónap alatt. A robot seregünk elbukott, hála a Bosszúállóknak. Ultron nem tudta őket megállítani. Pedig olyan közel voltunk hozzá. Csak volt egy-két bökkenő. Például, hogy saját tudatuk lett, így nem csak az ellenségeinket akarták kiirtani, hanem az egész emberiséget. Pedig esküszöm mindent tökéletesítettünk és még most sem tudjuk mi volt a baj. Na mindegy is, nem ez a lényeg. 

Még mindig meg akarom ölni a Bosszúállókat. Ha más nem, akkor én végzem el a piszkos munkát. Csak hát ugye ez nem ilyen egyszerű. A kiszámíthatatlanságom miatt nem igazán engednek küldetésre. Főleg Brooklyn után, ahol majdnem megöltem mindenkit tőlem vagy 15 méteres körzetben. Na igen, nem igazán tudom mindig kontrollálni az erőm AZ óta, főleg ha az érzéseim irányítanak. 

Nagyon megtetszett a rövid haj, ezért megtartottam. Megtanultam valamennyire sminkelni, de közel sem vagyok profi. A ruhatáramat is átalakítottuk kicsit, de megmaradt a fekete, kényelmes és katonás stílus, csak került bele egy-két elegánsabb ruha, és néhány szexisebb. Wanda lett a személyes fodrászom, sminkesem és stylistom is. Az elmúlt hónapokban rengeteget beszélgettünk és még jobban jóba lettünk. Szinte már elválaszthatatlanok vagyunk. 

A csapattal sokat edzünk együtt, és ha mellettük vagyok akkor mindig jól érzem magam. Ha nincsenek mellettem, akkor előjönnek a rosszabbnál rosszabb gondolatok, de ezt megoldom azzal, hogy bekapcsolom a HYDRA programját és már nem érzek semmit. Olyan felszabadító néha. Aztán este lekapcsolom, bár néha úgy hiszem nem kéne. Az éjszakák a legrosszabbak. Nem igazán tudok 4-5 óránál többet aludni. Rémálmok gyötörnek, vagy pánik rohamom lesz. Sokszor csak forgolódok az ágyban és agyalok. Sehogy sem tudnék elaludni. A gondolataim nem engedik. 

A mai este is egy ilyen éjszaka lett, így ahelyett hogy a szobámba szenvedtem volna, úgy döntöttem, hogy lemegyek edzeni egyet. Az elmúlt hónapokban szinte a legjobb barátom lett a boxzsák. Minden dühömet, szomorúságomat, zavarodottságomat és egyéb  érzéseimet itt vezetem le. Most is éppen ezt teszem, hiszen megint rémálmom volt. És újra Bucky-val álmodtam. A kezeim között halt meg, engem nézett még az utolsó pillanatában. Visszagondolva erre összeszorult a torkom és még erősebben kezdtem el ütni a zsákot. Már lassan kezdtem az hinni, hogy leszakad akkorákat verek rá vagy éppen rúgok. 

Az edzésemet a vészjelző éles hangja zavarta meg, ami azt jelentette, hogy betörtek a bázisra. Majd egy pillanattal később egy hatalmas robbanás rázta meg a földet. Kifutva a folyosóra rohantam a hang irányába. Útközben Markba ütköztem, aki megragadta a karom és visszarántott egy fal mögé. Akkor robbant egy másik gránát is. Kezeimet a fülemre szorítva hunytam be a szemem. Amikor elhalt az fülsüketítő hang, felnéztem a fiúra, aki csak egy golyóálló mellényt nyújtott felém. Majd mutatta, hogy menjek vele. Én csak a fejemet ráztam, amire csak egy kérdő pillantást kaptam. 

- Menj, keresd meg a többieket és menjetek valami biztonságos helyre. Én kiderítem mi történik itt. Ha bejön a sejtésem, akkor ez mögött a Bosszúállók állnak. Most van esélyem megölni őket. Engem ne félts, én tudok magamra vigyázni. Menj! -löktem rajta. Vonakodva ugyan, de elindult. Én pedig kinézve a fal mögül szemléltem körbe, majd amikor tisztának találtam a terepet, elindultam. 

Átlépkedve a sok törmeléken és befordulva egy másik folyosóra egyből megpillantottam a Bosszúállókat. Pontosabban csak Amerika Kapitányt és Vasembert láttam, de az elég volt ahhoz hogy tudjam a többiek is itt vannak valahol. Gonosz mosoly ült ki az arcomra, majd feléjük sétáltam. Még elintéztek egy-két katonát, majd felém kezdtek el futni. Amikor megláttak engem hirtelen torpantak meg, aztán valamit mondtak a kommunikációs eszközükön. Közelebb lépkedtem, közben Tony levettem a fejéről a páncélt, Steve pedig a hátára rakta a pajzsot. Ahogy láttam ők nem akartak harcolni velem. Milyen kár, mert nekem az volt a célom.