Őrült szomszédok II (BTS) ~ Befejezett

XIV.

Amint beértem a lakásba, nem volt erőm semmihez sem. Fájt a fejem, az egész testem, így nem foglalkozva azzal, mi van rajtam, lefeküdtem a kanapéra. Ahhoz sem volt kedvem, hogy valami kényelmeset vegyek fel, vagy legalább a szobába dőljek ki. Tökéletes volt nekem a kanapé, és már nyúltam volna a TV kapcsoló után, hiszen amúgy is nagyon régen néztem azt, mikor csengettek. Tudtam, hogy ez egy idegen lesz, mert Jimin kulcsot használna, a többiek pedig egyszerűen vagy bejönnének, vagy elordítanák magukat. Mély levegőt vettem, és sajgó végtagokkal indultam el ajtót nyitni.

-Minjae? - néztem meglepetten az ajtóban álló fiúra. Több dolog is feltűnt rajta ahogyan végigmértem. Azt a nagy, csúnya keretes szemüvegét valahol elhagyta, így az arca nem is tűnt annyira furcsának. Egy farmert viselt zakóval és egy laza inggel, nyakkendője lazán fityegett nyaka körül. A munkahelyen egyáltalán nem így nézett ki, nem tudtam eldönteni, vajon miért is öltözött át. - Mit keresel itt ilyenkor? Egyáltalán honnan tudtad meg a címemet?

-Megnéztem az aktádat az igazgató fiókjában. Nem csak gyönyörű vagy, hanem különleges és okos is. - lépett be a lakásba, meg sem kérdezve, hogy engedem, vagy akarom e. - És tudod most, hogy kiderült a Jiminnel való kapcsolatod...kissé kellemetlenül érzem magamat.

-Mire célzol? - sóhajtottam egy nagyot. - Nézd, fárasztó napom volt, te is tudod, majd máskor megbeszéljük. Légyszíves, ha most hagynál pihenni...

-Nem! - csapta be belülről az ajtót, engem pedig odarántott magával szemben. Megtámaszkodott fejem mellet két kezével, úgy nézett le rám. - Tudnod kell! Már akkor kinéztelek magamnak, mikor segítettél nekem ahelyett, hogy kinevettél volna mint a többiek. Tetszel nekem nagyon, és zavar, hogy Jimin az utamban áll. De még nekem nem adtál esélyt, hogy megmutassam, jobb leszek mint ő. - hajolt közelebb hozzám, mire egy gyors mozdulattal kislisszoltam egyik karja alatt, így mögé kerültem.

-Nem tudom, mi lelt, vagy esetleg mit ittál, azt sem értem hogy ezt most miért mondod el nekem. Sajnálom, de ezt az ajánlatot vissza kell utasítanom. Az érzéseimen nem tudok változtatni, és nem is akarok. Kérlek most menj el, tényleg szeretnék pihenni.

-Nem, ha mondom. - szorította meg erősen a csuklómat. - Kellesz nekem, és ha magadtól nem jössz hozzám, hát majd elveszlek erőszakkal.

Sem időm, sem erőm nem volt vitatkozni, és mivel kezemet szorosan tartotta, megelőzni sem tudtam az eseményeket. Erőszakosan, és undorító módon csapott le ajkaimra, és annyira erősen fogott, hogy szabadulni sem volt lehetőségem. Nem viszonoztam tettét, ezzel pedig valószínűleg nagyon feldühíthettem, mert durván a kanapéra lökött.

-Mit csinálsz? - emeltem meg a hangomat. - Nem megmondtam, hogy menj el innen? Mit akarsz tőlem? Hm? Hova lett az a csendes, szerencsétlen és ügyetlen fiú, akinek a munkában mutatod magad?

-Az soha nem is létezett! - dobbantott, én pedig ijedten rezzentem össze. - Szerinted tényleg annyira hülye vagyok, mint aminek láttál? Te tényleg azt gondolod, hogy egy nyomorék, és gyenge hajlamú férfi vagyok? Az csak a látszat Jisoo, ez itt a valóság! - mutatott végig magán. - Az a Minjae, akit te megismertél egy álarc, amelyet kényszerből viselek. Most kihoztad az igazi énemet, és meg fogom neked mutatni, ki is vagyok valójában. - ült rá a lábaimra.

Nagyon megijedtem, Jimin nem volt sehol, Jungkook ma már eleget segített nekem, fogalmam sem volt arról, hogy kitől tudnék segítséget kérni szorult helyzetemben. Minjae pedig mintha a gondolataimban olvasott volna, befogta a számat, és a fülembe suttogott.

-Ha nem ellenkezel, csak engeded, hogy azt tegyem, amit akarok, akkor garantálom, hogy tetszeni fog. - mondta.

-Nem akarom! Eressz el! - nyüszítettem, de senki nem hallhatta amit mondok, mert még számomra is érthetetlen volt, amit motyogtam. Előre utáltam magamat azért, amit most készültem tenni, de muszáj volt valamit cselekednem.

Így akkorát haraptam számon lévő kezébe, amekkora csak tőlem tellett. Minjae üvöltve kapta el a kezét, én pedig megragadva az alkalmat, elkaptam a mellettem heverő távirányítót, és egy hatalmas ütést mértem fejére. Egy pillanatra megszédült, majd egy szép mozdulattal lefordult rólam. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam, és kirohantam a lakásból. Könnyeim utat törtek maguknak, lábaim reszkettek, azt sem tudtam, mi visz egyébként előre. Majd hirtelen beleütköztem egy mellkasba.

Ijedten néztem fel a tulajdonosra, azonban amint felismertem, ki is áll előttem, feltört belőlem a sírás. Jimin aggódva fürkészett, majd szorosan magához ölelt. Már készült megkérdezni, mi történt, amikor is Minjae kirohant a szobából.

-Biztos lehetsz abban, hogy ezt megkeserülöd! - szólt, de mikor meglátta, hogy nem egyedül vagyok, megtorpant. Orra alatt vér volt elkenődve, valószínűleg a távirányító okozta csapás miatt vérzett az orra, de igazából nem érdekelt mi volt vele.

-Te meg mit keresel itt? - szólalt meg Jimin, hangja még számomra is ijesztő volt. Türelmetlen volt, és ideges. - Mit csináltál vele? - szorított magához, én pedig szipogva figyeltem az eseményeket. - Ha Jisoo most nem lenne itt, biztosan a földig ütném a képedet.

-Háh! - kiáltott valaki mögülünk, mire mindketten odafordultunk. A következő események pedig sosem fognak eltűnni az emlékeimből. Taehyung egy csatakiáltással, előretartott ököllel futott el mellettünk, egyenesen Minjae fele. Amint ökle célt talált, Minjae nagyot nyögve terült el a földön, Tae pedig ráugrott.

-Molesztálod Jisoo-t? Mi? - mondta neki. - Gyere ide még egyszer, megismered a másik kezemet is!

Minjae fájdalmasan fetrengett a földön, mikor valahonnan előkerült Jungkook és Yejin is.

-Mi folyik itt? - nézett körbe Jungkook.

-Vér! - röhögött Taehyung, majd felsegítette a földön hempergő fiút. - Erőszakos és vad volt Jisoo-val, így a padlóra küldtem.

-Mit csinált? - háborodott föl Yejin azonnal, majd egy akkora pofont kevert le szerencsétlennek, hogy az ismét a lábunk előtt köt ki, ha Taehyung nem tartja. Yejin mostanában nagyon belebújt a feminista eszmékbe, és a nők jogaiba, így az sem zavarta, ha esetleg az utcán lát ilyet, nekiment bárkinek, aki a nőkkel szemben nem úgy bánt, ahogyan azt ők megérdemlik. - És még ez gyenge volt! Ne szórakozz a lányokkal, a börtönökben is ezt kapnád! A nők szentek! - kiáltotta, majd mellém lépett.

-Kérlek vidd be innen, nekem még van egy kis dolgom. - adott át Yejinnek Jimin, aki készségesen a lakásomba kísért. Még egyszer visszapillantottam Jiminre, aki csak enyhén bólintott, hogy menjek nyugodtan. Gondolom beszélgetni fog vele.

Yejin erősen tartott, és leültetett az ágyamra. A puha, meleg ágy annyira vonzott már, hogy csak végigdőltem rajta, nem is foglalkoztam végleg semmivel. Ez a nap nekem durva és hosszú volt, nem beszélve arról, hogy annyi verekedést láttam ma, amennyit még sosem.

Valamikor elaludhattam, mert amikor felébredtem, besüppedt mellettem az ágy. Lomhán megfordultam, és egy mosolygó Jimin nézett vissza rám. Arcomat simogatta, majd magához húzott. Ahogyan a mellkasában, hevesen dobogó szívét hallottam, sikerült ismét elaludnom.