Őrült szomszédok II (BTS) ~ Befejezett

XVII.

-Áh, ez de kényelmes! - futott neki Yejin, majd levetette magát az ajtó felőli ágyra. - Tágas, szép, rendezett, tiszta. Igazi álom hely. - hempergett, én pedig nevetve léptem át a szoba küszöbét.

-Ellaknál itt életed végéig, igaz? - mosolyogtam, majd kinéztem magamnak a középen található ágyat, és le is pakoltam rá a táskámat. - Lehet enyém a középső ágy? - néztem körbe, válaszra várva. Yejin nagyot bólintott, sok beleszólása már amúgy sem lehetett volna, mert ő a megkérdezésünk nélkül tulajdonította magának az egyiket. Eunji pedig még mindig az ajtóban álldogált, nem mozdult, se ki, se be.

-Te ott fogsz aludni? - kérdezte Yejin, mire belerúgtam az ágyába. Értetlenül nézett rám, végül megvonta a vállát és tovább magasztalta a takaró minőségét.

-Miért nem jössz beljebb? - mentem oda hozzá. Kérdésemre elpirult, majd egy kósza tincset a füle mögé gyűrt.

-Én...én még soha nem aludtam másokkal egy szobában. - mondta, szemeim pedig kikerekedtek.

-Soha? Soha senkivel? Csak egyedül? - kérdeztem, mire bólintott.

-És akkor kirándulni a barátaiddal hogyan mentél? - szólalt meg a hátam mögül Yejin, jogosan. - Nyaralni? Tesód nincsen?

-Nem voltam kirándulni a barátaimmal, mert soha nem is voltak barátaim. Az osztálykirándulásokat is kihagytam, és anyukámék sem engedtek, mert gyakran voltam beteg. Mindig egyedül aludtam mindenhol, inkább fizettem hogy saját, egyedüli szobám legyen, de ne kelljen másokkal együtt lennem.

-De hát lányok vagyunk. - mondtam. - Mitől félsz? Hogy meglátunk fehérneműben? Elfordulunk addig, vagy bemész öltözni a fürdőbe. Esetleg horkolsz? Alva jársz? Beszélsz?

-Nem. Semmi ilyesmi, csak szokatlan. - egy mély levegő után végül rászánta magát, és belépett a szobába.

-Mellettünk majd kikupálódsz. Én nem szégyenkezek soha, simán kimászkálok előttetek bugyiba bárhova. - kezdte el kipakolni a cuccait Yejin. - Bár ilyen testtel, mint ami nekem van, ti is mászkálnátok szívesen.

-Engem sem érdekel ki lát. - vontam meg a vállamat. - Akkor, melyik ágyat szeretnéd?

-Az ablak melletti jó lesz. - ült rá Eunji. - Úgyis hoztam magammal festős cuccokat. Majd alkotok valamit.

-Ide nézz! - hallatszott hirtelen egy fiú hangja a szomszéd szobából, mi pedig akárcsak a tinilányok, a falra tapadva próbáltuk meg megtudni, mi zajlik mellettünk.

-Jól látom? - szólalt meg Taehyung. - Ez itt egy minibár!

-Én azt látom ami benne van. - mondta Namjoon. - Sör! Ingyen!

-Ha nem ingyen lenne, te akkor is elvennéd. Vannak itt olyan emberek, akiknek az életében turkálhatok? - ez volt Jin, majd ajtócsapódás, és lábak szapora lépte a folyosón. Gyorsan elröppentünk a fal mellől, mint akik semmit nem csináltak, úgy vártuk hogy nyitódjon az ajtó, ami hamar be is következett.

-Sziasztok lányok! - lépett be kényelmesen. - Jöttem ide, mert ti, nőneműek úgyis kibeszéltek mindent, ami él és mozog, sőt még azt is, ami nem. Ez az én helyem. - dőlt végig egy elég érdekes pózban a szőnyegen, minket vizslatva.

-Jin drága. - guggolt le a fiú mellé Yejin. - Mi a normálisak táborát erősítjük. Azokat, akik a saját életükkel foglalkoznak, akiknek van mivel foglalkozniuk, és a szabadidejüket nem úgy töltik el, mint egy rossz detektív. Kérlek Téged, nagyon szépen, hogy az elkövetkezendő egy hétben, hagyj minket is élni, meg úgy mindenkit, aki a környéken van. Foglalkozz magaddal, és hagyd élni az embereket.