Őrült szomszédok II (BTS) ~ Befejezett

XX.

*Jimin*

-Haver, beléd meg mi ütött? - ragadtam meg Jungkook pólójának a nyakát, majd megpróbáltam a szemeibe nézni, ami nem volt könnyű feladat, mert mind a kettő másfele állt.

-Nem tudom! - vinnyogta. - Nem tudom, nem voltam önmagam! Azt sem tudom, hogy kire cuppantam rá!

-Szedd össze magad! - csapkodtam meg óvatosan az arcát. - Meg kell magyaráznod a barátnődnek a dolgokat, hogy aztán ismét rendben legyen minden!

-De én nem akarom! - ült vissza a székre, mi pedig döbbenten néztünk rá. - Állandóan csak kioszt, megaláz, leural, elnyom. Nekem nincs semmibe beleszólásom, őt nem érdekli én mit akarok. Úgy kezel mint egy bábut, kénye és kedve szerint. Néha szeret, néha nem. Én nem bírom már ezt elviselni többé. Ismét szabad akarok lenni, független, a saját szabályaim szerint akarok élni. Azt csinálni, ami nekem jól esik, oda pakolni a cuccaimat ahova kényelmes. Nem akarok többé Yejinnel járni. - motyogta.

-Ezt tudatnod kell vele is. Meg kell beszélnetek a dolgokat, tudnia kell hogy mit érzel már iránta. Semmit. - ültem le mellé. - Nézd, a mi kapcsolatunk sem egyszerű, mindenhol vannak nehézségek, de ha erősek vagytok, képesek lesztek átvészelni bármit.

-Neked könnyű. Jisoo mellett te szabad vagy. - mondta, mire gondolkodóba estem. Igaza volt. Szabad voltam. Habár ott volt mellettem egy lány, akit mindennél jobban szerettem, akire minden nap vágytam, ő nem viselkedett velem úgy, hogy elvágyódjak mellőle.

-Ha tényleg így érzel, erről neki is tudnia kell. - mondtam, majd megfogtam a karját. - Gyere, menjünk haza, szerintem a lányok már otthon vannak.

Jungkook tántorogva próbálta meg eltalálni az ajtóhoz vezető utat, én pedig szem forgatva jeleztem Hoseoknak, hogy ide segítség kell, így két oldalról támogatva indultunk az autó fele.

-Jajj, ez hangos. - mondta Hoseok, amikor egy mentő autó süvített el mellettünk, olyan hanggal, ami miatt szerintem még a felhők is megremegtek az égen. Gyomrom görcsbe rándult, hátamon végigfutott a hideg. Nagyon nagyon rossz előérzetem támadt, így gyorsan betuszkoltam Jungkook-ot hátra, mi pedig előre ülve indultunk el. Határozottan és gyorsan vezettem, csak úgy szlalomoztam az autók között.

-Hova sietsz így? - fordult felém Hoseok.

-Nem tudom. Rossz érzésem van a mentő miatt. Valami azt súgja belül, hogy sietnünk kell. - tapostam még jobban a gázba.

-Te! - hajolt előre Hoseok hunyorogva. - Az nem a te autód? - mutatott egy szikla mellé. Amint megláttam ami ott volt, akkorát fékeztem, hogy szegény Hoseok lefejelte a műszerfalat. Az én fekete, fényes autóm eleje fekete füstöt eresztett magából, az eleje szinte felkenődött a hatalmas szikla oldalára. A mentőautó tényleg mellette villogott, szívem pedig majdnem kiszakadt a helyéről, mikor megpillantottam, amint az egyik mentős az én barátnőmet vizsgálja. Mint a villám, olyan gyorsan pattantam ki az ajtón, és sebes léptekkel igyekeztem a mentős fele. Lépteim zajára Jisoo felém fordult, majd legörbült szájjal kitárta felém karjait. Amint odaértem, szorosan magamhoz öleltem, csukott szemekkel szívtam magamba kellemes, számomra imádott illatát, és hátát simogatva nyugodtam meg, első látásra nem volt komoly baja.

-Istenem, mi történt? - néztem bele gyönyörű szemeibe, amiket bűnbánóan lesütött.

-Akadt egy kis probléma, ami miatt elvesztettem az uralmat, és nekimentem a sziklának. Az eleje darabokra tört. Jimin, én annyira nagyon sajnálom! - fakadt sírva, szemeivel kétségbeesetten fürkészte arcomat. - Esküszöm neked, hogy nem volt szándékos, soha nem tenném tönkre azt, amit ennyire szeretsz! Egy pillanat volt az egész, már nem tudtam helyrehozni! Kérlek ne haragudj rám! - törölte meg szemeit, mire dübörgő szívvel öleltem magamhoz.