Őrült szomszédok II (BTS) ~ Befejezett

XXI.

A hét további része nem úgy telt, ahogyan azt mi terveztük, Yoongi pedig habár nem mutatta, de tudtuk, mélységesen meg lett bántva, hiszen eltervezett sok mindent, és az egész borult. A légkör nyomasztó volt és nehéz, Jungkook és Yejin kerülték egymást, emiatt pedig mi is meg lettünk osztva. Nagyon keveset tudtam Jiminnel beszélni, mivel ő Jungkook lelkét ápolta, én pedig Yejint próbáltam emberi állapotba hozni. Eunji és Hoseok sem volt könnyű helyzetben, a többiek pedig még annyira sem. Taehyung le volt törve, meg sem próbálta felvidítani a kedélyeket. Namjoon lusta volt lopkodni, rajta sem tudott szórakozni senki, Jin pedig még mindig haragudott ránk a múltkori miatt. Soha nem volt még a társaságunk ennyire lehangolt és szomorú, nekem pedig ezek után már az élettől is elment a kedvem.

A hazamenetel sem volt zökkenőmentes, mert miért is lett volna az. Mivel Jimin autóját sikeresen összetörtem, el kellett döntenünk, hogy kivel utazunk. Yoongi autójába nem fértünk volna el ketten, mert ők alapból négyen voltak. Eunji és Hoseok olyanok voltak, mint egy idős házaspár, nem is nagyon volt kedvünk velük menni, így a végén arra jutottunk, hogy megyünk Jungkook autójával, félő volt hogy útközben Yejinnel megölik egymást. Jimin vállalta, hogy vezeti az autót, én pedig beültem mellé kényelmesen. Jungkook és Yejin pedig két szélen, hátra, egymástól jó messzire. Így indultunk haza egy kikapcsolódásra szánt hét után, amiből persze nem lett sajnos semmi.

-Gondolkodtál azon, amit mondtam? - fordult felém Jimin.

-Hát...igen, csak...

-Mi csak? Nem szeretnéd? Tudod hogy nem erőltetek rád semmit. - mosolygott szelíden, én pedig ujjaimat babrálva nézelődtem.

-Nem az, hogy nem szeretném. Csak kicsit kellemetlen. - mondtam, érdeklődő tekintetét látva pedig folytattam. - Túl sokat kapok így is. Nem dolgozok, tulajdonképpen nem csinálok semmit sem. Elviszel mindenhova, megveszel mindent. És most költözzek át hozzád...nem tudom, ez sok nekem.

-De tudod hogy én pont ezeket akarom. Szeretném, hogy neked mindenből a legjobb jusson. De még van időd gondolkodni. Ha szeretnél velem lakni, akkor az én lakásomhoz jössz, ha pedig nem, mész egyenesen haza, rendben? - kérdezte, mire bólintottam. - Gondolkozz még, ahogy te jónak látod.

Igazából a lelkem mélyén tudtam, hogy élek-halok azért, hogy minden nap vele lehessek, de előtte biztos akartam lenni a dologban, tényleg komolyan gondolta e az ajánlatát. És lám, úgy néz ki igen.

Amint hazaértünk, mindenki megfogta a saját cókmókját, és nem is foglalkozva másokkal, elvonult saját kis birodalmába. Jimin szándékosan előre ment, azt akarta hogy meglepetés legyen a végső döntésem. Így bőröndömet megragadva a többiek után mentem fel, egészen a másodikra, Jimin ajtaja elé. Be sem kellett kopognom, az szinte magától kinyílt, én pedig mikor beléptem rajta, egy tárt karokkal váró fiút pillantottam meg, széles mosollyal az arcán.

Gesztusát viszonozva csimpaszkodtam a nyakába, ő pedig hajamat simogatva suttogott a fülembe.

-Annyira tudtam, hogy végül igent fogsz mondani. - szorított magához, én pedig mosolyogva néztem mögötte szét. Nem tagadom, jó döntést hoztam. Boldog voltam, örültem annak hogy innentől kezdve vele fekszek, vele kelek és én indítom munkába is.

És most az egyszer a boldogságomat és a rózsaszín felhőmet nem rontotta elsemmi. 

Fáradtam nyitottam ki szemeimet, hirtelenjében azt sem tudtam, hogy hol vagyok, talán azt sem, hogy kicsoda. Szerettem volna megfordulni a másik oldalamra, de egy rajtam nehezedő kar meggátolt ebben, és ahogyan megérintettem, egyből felismertem a tulajdonosát. Jimin békésen, csendesen pihent mellettem, én pedig ismét lecsuktam pilláim, hátha visszamerülök az álmok világába, és feküdhetek még egy kicsit. De mivel ebben a házban lakok, természetesen szó sem lehet, semmi ilyesmiről.