𝐕𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚 𝐚 𝐤𝐞𝐳𝐝𝐞𝐭𝐞𝐤𝐡𝐞𝐳 | 𝐒𝐳𝐃

𝟔. 𝐍𝐚𝐠𝐲𝐤𝐞́𝐩𝐮̋

N I N A

Döbbenten pislogok a fiúra, aki mosolyogva sétál közelebb hozzám, kezei közt egy barna papírszatyrot szorongat.

-Te meg mit keresel itt? Kezdem azt hinni, kémkedsz utánam - jegyzem meg és kíváncsian várom a választ. Mosolyogva megrázza a fejét és leül az ágyam mellé húzott székre.

-Nem kémkedek - barna szemei mosolyognak szinte és kicsit el is felejtem, milyen döcögősen indult kettőnk kommunikációja. Bár nem tudom, hogy most bátran kijelenthetem-e, hogy minden rendben van, hiszen még mindig utálom, csak már egy kicsit kevésbé. - Hoztam neked ebédet! - veszi ölébe a kis csomagot, én pedig még jobban meglepődök. Meg akar mérgezni?

-Kapok kaját mindennap - válaszolom értetlenül, hiszen ő is tudja.

-Mindketten tudjuk, hogy az a kaja egyenlő a nullával - forgatja meg szemeit és kiveszi a zacskóból a műanyag dobozba zárt ebédet. Imádom a kínait. Honnan tudta?!

-Köszönöm - veszem el tőle zavart mosollyal ajkaimon - De ezt igazán nem kellett volna.

-Ne ellenkezz már szöszke! - néz rám rosszallóan, de mégis mosolyog. Érzem, ahogy arcomra halvány pír szökik. Kibontom a dobozt és a felém nyújtott evőeszközzel kezdem tolni magamba a finom tésztát. Szoboszlai saját kajáját veszi maga elé és kezd falatozni, miközben folyamatosan figyel, ami már kezd zavarba ejtő lenni. - Szóval, hogy ünnepeljük meg, hogy kiengednek a kórházból? - kérdezi érdeklődve. Csak nagyokat pislogok, hiszen reméltem, nem gondolja komolyan ötletét.

-Tekintve, hogy gipszelt kézzel nem túl sok mindent lehet csinálni, nem tudom - válaszolom egyszerűen és nem is lett volna kedvem bárhová elmenni.

-Ó nekem lenne pár ötletem - húzza pimasz mosolyra ajkait.

-Nem akarom hallani! - vágok szavába mielőtt valami pikáns ötletet tudatna velem.

-Nem hallani kell, csinálni - kacsint rám, majd kajájába túr - Bár, szívesen veszek minden visszajelzést - néz fel nevetve, amin megforgatom szemeimet, hiszen állandóan meg tud bombázni kétértelmű mondatokkal, és látva piruló fejemet, csak növelek egóján.

-Óvatosan egyél, nehogy félre nyelj - gúnyosan mosolygok, majd befejezem ebédemet, ami annyira jól esett, hogy ugrálni tudtam volna örömömben. Persze ez most kivitelezhetetlen, de fejben megtörtént.

-Megkínálsz a csokidból? - biccent a felbontottan heverő Lindt édesség felé az asztalomra.

-Sajnos azt csak nekem hozták - biggyesztem le ajkaimat, amin hangosan elneveti magát.

-Mekkora színésznő vagy! - veszi el kezemből a szinte üres dobozt, majd sajátjával együtt a kukához sétál és beledobja. Visszaérve nem a székre ül, hanem most ágyamon foglal helyet, sokkal közelebb hozzám, mint azt szerettem volna.

-Egy kockát talán kaphatsz - nyújtom felé az étcsokit, amit én már javában falatoztam.

-Milyen nagylelkű vagy - néz rám elismerően, majd mosolyogva letör egy darabot és szájába dobja. - Néztem rólad videókat youtube-on - témaváltásával nem kicsit lep meg. Nagyokat pislogva nézek rá.

-Tessék? - nyelek félre és köhögni kezdek. Nem a csokival volt baj, hanem az elhangzott kijelentéssel, ami után nem mert szemeimbe nézni.

-Tudni akartam, mi ez a sport, amiben állítólag olyan jó vagy - vonja meg vállait hanyagul.

-Honnan veszed, hogy jó vagyok? - húzom fel egyik szemöldökömet, hiszen ezzel meg tudom fogni.

-Azt írták - újra megvonja vállait - Megbízható oldal, rólam is írtak már és igaz volt a tehetségemet illetően, szóval akkor te se vagy olyan rossz. - mosolyodik el szégyenlősen, majd előveszi telefonját, pont olyat, ami nekem is volt, csak az övé fekete. - Szeretnél te is megnézni engem? - pillant fel rám, miközben feloldja a zárat. Egy kis ideig hezitálok, de mi bajom származhat belőle, ha vele nézek meg néhány highlight-ot.