𝐕𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚 𝐚 𝐤𝐞𝐳𝐝𝐞𝐭𝐞𝐤𝐡𝐞𝐳 | 𝐒𝐳𝐃

𝟗. 𝐄́𝐫𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧

N I N A

Gondolataim még éjjelente sem hagytak nyugodni, egyszerűen nem fért a fejemben, hogy voltam képes lefeküdni Szoboszlaival. Utálom. Vagyis eddig ezt hittem. Most viszont azt várom, mikor látom újra a tornákon, mikor szól hozzám egy köszönés erejéig és ami a legrosszabb, hogy már nem tudok ugyanúgy tekinteni rá, mint ezelőtt. Ami még szörnyűbb, ő képes erre. Jobb lesz, ha elfogadom, az az este csak egy alkalom volt és ne reménykedjek semmiben, hiszen erre nincs reális esély. Szoboszlai a füle botját sem mozdítja annak érdekében, hogy megbeszéljük, mi volt ez köztünk.

Most viszont jópofát kell vágnom - nehezen megy tekintve, hogy reggel megjött - , hiszen végre levették a gipszemet és megmutathatom Dorinának is a bizonyítékot, amit muszáj voltam megtartani, elmondása alapján ő alá szeretné írni.

-Na szia! - integetek bele a kamerába meglátva vidám arcát barátnőmnek.

-Halihó! - kiabál, mintha süket lennék.

Imádom Dorinát, az évek során sok barátom lemorzsolódott, de ő mindig ott volt nekem és számíthattam a támogatására. Ez persze fordítva is igaz. Tényleg olyanok vagyunk, mint egy testvérpár. A nap 24 órájában kommunikálunk, mindent tudunk a másikról. Kerültünk már együtt gázabbnál gázabb szituációkba, amiket büszkén vállaltunk és végül csak jókat nevettünk rajtuk. Sok hülyeséget megéltünk már és nem titkolóztunk egymás előtt. Ezért sem volt kínos arra válaszolnom, amit Szoboszlaival kapcsolatban kérdezett.

-Szóval milyen volt a középpályással csinálni? - kérdezi vigyorogva. Ezek szerint Szoboszlai középpályás volt. Ezt jó tudni. Barátnőm sokkal jobban tisztában van ezekkel, én csak annyit tudok, hogy a magyar válogatott tagja és az RB Leipzig leigazolta decemberben. Utóbbiról Dorina világosított fel.

-Ehm . . .Jó - harapok ajkamba és hirtelen nem tudom, hogy fejezhetném ki magam.

-Mi az, hogy jó? - nyújtogatja nyakát nagy szemekkel meredve rám - Mondd már! Nagy neki? - arcom azonnal lángokba borult, éreztem, ahogy pirul fejem.

-Hát az - bólintok zavartan, majd folytatom - Szerintem még senkivel nem volt ilyen jó Dori! - fogom homlokomat hitetlenül nézve rá a kamerába.

-Wow - csodálkozik el azon, amit mondtam az imént. Vagy mindkét infón, nem tudom. - De akkor ti most... együtt vagytok vagy mi?

-Nem beszéltünk erről azóta. Ma is hazahozott a tornáról és semmi. Fel se hozza a témát. Nem tudom, mi van most. Szerintem neki ez semmit nem jelentett - válaszolom csalódottan.

-Ezek szerint neked igen - tesz megjegyzést, amin őszintén elgondolkozom.

-Fogalmam sincs, olyan zavaros ez az egész. Érted, csak úgy egymásnak estünk! És még meg is kérdezte, hogy abbahagyja-e! Én meg nem ellenkeztem. De kurva jó volt, érted így még senki nem csinálta velem! - esek kétségbe a végére.

-És gipsszel a kezeden szexeltél vele?

-Ja, meg is ütöttem véletlenül - nevetem el magamat visszagondolva grimaszára.

-Megütötted? - követi példámat. - A nagy Szoboszlait megütötte a barátnőm szex közben, kurva jó! - szinte visítva nevetett, én pedig csak rosszallóan csóválom fejemet.

-De már nincs fent! - mutatom fel csupasz kezemet, amin végre látszik tetoválásom is.

-Attól még örök emlék marad neki - nevetgél továbbra is. Keserű mosolyra  húzom számat.

-Nem hinném, amint azt a viselkedéséből is látod, már el is felejtett és biztos csak egy strigula voltam - vonok vállat, majd halkan hozzáteszem - Megint . . .