𝐕𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚 𝐚 𝐤𝐞𝐳𝐝𝐞𝐭𝐞𝐤𝐡𝐞𝐳 | 𝐒𝐳𝐃

𝟏𝟎. 𝐅𝐞𝐥𝐞𝐥𝐨̋𝐭𝐥𝐞𝐧

N I N A

-Gyere szöszke, hazaviszlek! - torna után Szoboszlai a falnak dőlve várt rám az öltöző előtt, amivel a frászt hozta rám.

Csak egy bólintás kíséretében egyeztem bele és reméltem, hogy most kifelé menet senkivel nem futunk össze a csapattársai közül. Csendben sétáltam mellette autójához, élvezve a napsütést, ami kellemesen melegítette arcomat. Nem úgy mint reggel, amikor még be is volt borulva és tényleg fáztam. Gondolataimba mélyedek, Szoboszlai pedig nem fáraszt, míg meg nem érkezünk az akadémiára. Kiszállok kocsijából és meglepődötten veszem tudomásul, hogy ő is így tett és most kezemért nyúlt.

-Igen? - pislogok rá és érzem, ahogy közelségétől a torkomban dobog a szívem.

-A családom nemsokára megérkezik. Hogy döntöttél a lovaglással kapcsolatban? - kérdezi piszok szemtelen mosollyal és ajkai szinte enyémeket súrolják.

-Legyen, de csak a húgod miatt - lehelem és remélem erős tudok maradni annyira, hogy nem csókolom meg.

-Köszönöm - nyomja ajkait enyémekre és hosszasan megcsókol. Tökéletes volt megint minden. Egyszerűen nem értem, hogy csinálja. Bármennyire is szeretném utálni, nem tudom, amikor így viselkedik. Mérhetetlen jófej tud lenni és éppen ezért nem értem, mik ezek a hangulatingadozások nála. - Mikorra jöjjünk? - kérdezi, miután elvált tőlem és újra szemeibe nézhettem, amik csillogtak.

-Gyertek kettőre, addig felszerelek egy lovat - vetem fel az ötletet.

-Lehetne Dominót? - kérdezi hirtelen, én pedig meglepődök, hogy még mindig tudja a ló nevét.

-Lehet, de miért pont őt? - kérdezem nevetve, miközben kiveszem táskámat is az autóból és azon gondolkodom, vajon tudatos volt-e részéről az előbbi csók.

-Mert szimpi - von vállat, majd ad egy puszit arcomra, én pedig értetlenül fordulok utána.

-Neked komolyan szimpatikus egy ló? - nevetem el magamat, ő pedig mosolyogva néz rám autója felett.

-Erre a kérdésre most inkább nem válaszolok. - int egyet és beül az Audiba.

Kissé feldobottan sétálok fel a másodikra, hiszen a torna mellett muszáj mozognom valamit, mert eltunyulok. Lehet, elkezdek lassan én is újra lovagolni.

Szobámban előkerestem az egyik sötétkék lovaglónadrágomat és egy lazább felsőt, ami nem túl vékony. Arra gondoltam, mivel nincs olyan nagyon meleg odakint, ezért a fűtött fedeles lovardába viszem Szoboszlaiékat. Legalább a focista sem fog hisztizni, hogy fázik.

Dominó szinte megérezte, hogy ő lesz felnyergelve és őt fogja szeretgetni egy négy éves kislány, mert mikor beléptem az istállóba nyerített egy nagyot.

-Karla! - szólítom meg az egyik dolgozót, aki rengeteget segít még most is a lovak körül, hogy levették a gipszemet. - Szabad a lovarda? - érdeklődök mosolyogva és remélem igent mond.

-Persze, lovagolsz? - húzza széles mosolyra száját, de megrázom fejemet.

-Nem, egy barátom jön a családjával és a húga fog. - világosítom fel a helyzetről, mire csak bólint.

-Be van fűtve, szóval nyugodtan menjetek. Segítsek felszerelni Dominót? - int fejével lovam felé, aki intelligenset nézett vissza ránk boxában állva és várta, hogy mi fog történni.

-Köszönöm, megoldom - biccentek, majd miután egy mosoly kíséretében magamra hagy, bemegyek a lóhoz.

Fekete bundáját párszor átkefélem, igaz nem koszos. Lábaira bokavédőt teszek a biztonság kedvéért és valahol örülök, amiért Szoboszlai őt kérte, mert nyereg alatt a legnyugodtabb lovam. Hátára egy világoskék nyeregalátétet teszek, majd a kényelmes nyerget felteszem rá, amit még a ve