Rég jártunk a katedrálisokban,
Alig emlékszem a kongó, üres idő hangjára
Ahogy átsiklottunk korokon és életeken
Fehér selyem, fekete gyolcs
Most túl messzire születtél
Nem látom az arcom
Eltemetett vidéken
A névtelen utcánkban
Mosom le az idő festékét
Mert a föld alatt halhatatlan vagyok
A téli kert ablakain átszőtt az orgona,
Lila kígyóként feszít minden keretet
Nem gondozzák a virágaid
Mert nem emlékszik senki ránk
Két rebbenés közt néha
Álmomban emlékszem
Hogy jártuk végig a sötét szobákat
És az idő csak folyt velünk,
Mint a patak a lábad alatt
Átölel és hordoz tovább
Át az éveken
Át az életeken
Néha újra
Emlékszem rád
VOUS LISEZ
Tükörszilánk
PoésieLehet, hogy keserű de a vodkát sem az ízéért isszuk. Szabadversek, rendszertelen gondolatok. (Lezárt kötet)
