Ködbe bújt töredező ágak
A néma erdő várfalként védi a hegygerincet
Melyről már látni a város fényeit
Apró, sötéten vöröslő lámpák
Mint vérben forgó szemek
Melyek nem tudják merre vessék utálatukat
Ezért inkább belevisítják az égbe
Kormos tornyok kaparják az esőfelhők gyomrát
Hogy újra fürödhessenek beleikben
Úgy állnak ki a fekete földből
Mint konyhakések a halottból,
Amik idővel átsüllyednek a bordán
Az utak helyén roncsok,
A roncsok hátán lidércek járnak
Az éjszaka sűrű,
Mind igyekszik munkába
A folyó kanyarulatában, a város szélén
Hatalmas csarnokban dolgoznak megrendelésre
Széklábakat reszelnek rövidebbre,
Hogy soha ne érezd magad felnőttnek
És ne érd el a sótartót
Maradékváros omló, de örök tornyai alatt
Dohány és penésszagos a levegő
A peronon várlak de már nem fogsz megismerni
Talán már nem is jössz,
Talán már nem is vársz
ESTÁS LEYENDO
Tükörszilánk
PoesíaLehet, hogy keserű de a vodkát sem az ízéért isszuk. Szabadversek, rendszertelen gondolatok. (Lezárt kötet)
