Nem csak színjáték... {Befejezett}

30.rész: Roham...

/Kate/

-Tom? Tom, hallasz engem???-simítottam meg arcát, de nem reagált semmit... Úgy tűnik, elájult...

-Te jó ég, ne! Tom, ne add fel! Kérlek, ne csináld ezt!!!-sírni kezdtem és szóltam a sofőrnek:

-Siessen, a sebesült eszméletlen!!!

-Rendben, kisasszony! Minden rendben lesz, kérem nyugodjon meg!-ez egy cseppet sem bíztatott, sokkal inkább feszültebbé tett.

Még jó, hogy egy mentős ott volt velem, mert amikor felálltam, összeestem:

-Kisasszony? Jól van?-segített leülni, majd gondolom látta, ahogy az arcom elsápad, ezért megmérte a vérnyomásom.

A mutató a kritikus szintet jelezte. Ez azt jelentette, hogy annyira leesett a vérnyomásom, hogy az ájulás határán járok már. Ez mind azért volt, mert rettenetesen féltem, talán Tom sosem ébred fel... Nagyon szédültem, s szemeimet is alig tudtam nyitva tartani. Amikor már azt hittem, eszméletemet vesztem, a kocsi valamiért óriási kanyart vett, megmozgatva benne mindent, többek közt minket, az orvosi eszközöket és a hordágyat. Olyan hirtelen történt ez, hogy a szervezetem nem tudta feldolgozni, így rohamot kaptam...

/Tom/

Valami nagy löket hatására pár pillanatra visszatértem a valóságba. Láttam, ahogy a lány sír, majd hirtelen szemei fennakadnak. A következő pillanatban a mentős próbált segíteni rajta, de maga sem értette, mi van vele. Jajj ne! Úgy tűnik, brutális rohamot kapott szegény. Az utolsó kép, amit láttam, az az volt, ahogy a lány, akit mindenkinél jobban szeretek, ájultan esett össze... Aztán megint hatalmába kerített a sötétség....

/Chris/

Se Kate-et, se Tomot nem találtam sehol sem. Két kocsim eltűnt... Általában a lány szólni szokott, mielőtt használja a járgányom.... Ez különös, akárcsak az, hogy Hiddles itthon hagyta a mobilját...
Már vagy két órája tanácstalanul járkáltam fel-alá a nappaliban, amikor egyszercsak valaki becsengetett. Erre odamentem, és kinyitottam az ajtót:

-Jó napot, uram! Maga Mr. Christopher Hemsworth?-egy mentő ruhás nő állt előttem... Na jó, mi a fenét keres ez itt?!?

-Helló.... Öhmm, igen!

-Nagyszerű, akkor jó helyre jöttem! Nos, sajnos az a helyzet, hogy pár órával ezelőtt egy osztagunk elment egy ismerőséért, mert súlyosan megsérült...-mielőtt még folytatta volna, félbe szakítottam:

-Elnézést, kiről van szó? Talán Kate Hemsworth-ről, az unokahúgomról?-kezdtem nagyon aggódni....

-Nem... Egy férfiről, név szerint Thomas William Hiddlestonról, akit meglőttek! Viszont a lány is vele volt, amikor a sebesültet a mentőautóba helyezték..... És....sajnos ő is kritikus állapotba került. Az egyik kollégám szerint valamilyen rohamot kaphatott! Most eszméletlen, ahogy Thomas is....

-Értem... Köszönöm, hogy értesített.... El tudna vinni a kórházba? Mert sajnos mindkét járművemet elvitték!

-Hát persze, uram! Jöjjön velem!-ezután a nő kocsijával el is mentünk a sürgősségire....

/Tom/

Valószínűleg olyan mélyen aludtam, hogy nem adtak be altatót a műtét során, így annak kellős közepén felébredtem. Egy roppant fényes lámpa sütött a szemembe, és pár pillanattal később már kíméletlen fájdalmat éreztem a hasamnál. Nem néztem oda, tudtam, Luke ott lőtt meg...-mielőtt még felemeltem volna kezemet, hogy a neon fény ne süsse ki szemeimet, az egyik doki beadott egy erős altatót....

Másnap reggel....

/Kate/

Egy kis szobában ébredtem, melynek falai és bútorai fehér színűek voltak. Az óriási ablakon rengeteg fény szűrődött be. Egyedül voltam, infúzióval egyik karomban. Áh, utálom, amikor tűvel kapom a gyógyszert. Tudtam, hogy egy nagy adag nyugtatót is kaptam már, hisz a fejem nagyon zúgott és irdalmatlanul fájt....

-Egy pillanat.... Miért vagyok itt? Hogy a fenébe kerültem ide?!? Nem emlékszem!!!-épp kezdtem pánikba esni a tudatlanságtól, amikor egy nővér jött be a szobába:

-Jó reggelt, kisasszony! Hogy érzi magát?

-A-azt hiszem nem túl jól.... A fejem rettentően fáj és....fogalmam sincs, hogy kerültem ide!-könnyeim eleredtek, aminek láttán a nővér odajött hozzám és leült az ágyam szélére:

-Semmi baj, Kate! Nyugodjon meg, mély levegő!....Jólvan!..... Mondja el, mi az utolsó emléke?

-Az,....hogy egy gépen ülök, úton New York felé.... Miért? Hol vagyok?....E-ez itt New York?-minden olyan zavaros volt, hogy bárhogyan is koncentráltam, nem tudtam eltalálni, hogy kerültem ide...

-Nem.... Itthon van, Ausztráliában!

-A-az meg hogy lehet? Lezuhant a gép?!? Hol van Árnyék?!?-egyre gyorsabban vettem a levegőt, s a szívem kalapált...

-Nyugodjon meg, kérem! Nem zuhant le a gépe, a kutyája is jól van! Itt várakozik a folyosón, az unokatestvérével együtt!

-Húh, hála az égnek!....De.....nem tudja véletlenül, hogy kerültem ide?

-De igen! Egy barátját meglőtték ön pedig a mentőautóban rohamot kapott és elájult!

-Várjunk.... Milyen barátom? Kiről van szó?-láttam a nő arcán, hogy egy kicsit aggódik ezért megkérdeztem:

-Egy pillanat! Inkább azt tessék megmondani, hogy.... EGYÁLTALÁN MILYEN HÓNAP VAN, HA NEM JÚNIUS?!?!?

-Október....21.-e!....Látom, hirtelen érte most ez, de meg kell őriznie a nyugalmát, kisasszony! A barátja jól van!-fogta meg a kezemet, mosolyogva, mire én csak a homlokomat ráncoltam:

-Ki is az a bizonyos BARÁTOM?!?

-Óh..... Hát..... Thomas William Hiddleston! E-erre sem emlékszik?-kérdezte félve.

-Erre? M-mi?!? Azt akarja mondani, hogy Tom és én.... Együtt vagyunk?!?!? Azzal a Tommal?!? Mégcsak nem is ismerem, csak hallottam róla!... A-az lehetetlen, hogy mi ketten....

-Téved, Kate! De nyugalom, pár nap és visszatérnek az emlékei!.... Most megyek, hagyom önt pihenni!-s azzal el is hagyta a szobát....

Délután...

/Tom/

Másnap olyan délután 3 óra fele ébredtem fel. Egy kórházi szobában voltam, egyes egyedül. Levettem magamról a takarót és megnéztem a sérülésemet: a hasamon volt egy vérfolt, ami gézzel volt bekötve.... Minden bizonnyal a golyót kiszedték, de a helye még mindig fájt....

-Üdv, Mr. Hiddleston! Hogy érzi magát?-jött hirtelen be egy nővér, mosolygós arccal.

-Jól,....bár a sérülésemet még érzem... Me-meg tudja mondani, hogy a golyót honnan szedték ki?

-A gyomra alól nem sokkal.... Nagy mázlija volt, mert nem sérült meg semmilyen létfontosságú szerve!

-Rendben, köszönöm!-miután a nő elment, Chris jött be hozzám:

-Szia, Tom! Sajnálom, ami veled történt! Eléggé leharcoltnak tűnsz!-ahogy megpillantottam a fogadott bátyámat, eszembe jutott a lány:

-Hol van Kate?-néztem rá komoly arccal, amit ő nem nagyon tudott hová tenni:

-Öhmm.... Egy másik beteg szobában! Miért kérded?

-Mert láttam, amikor elájult!.... Hogy van?-erre az előttem álló férfi vett egy nagy levegőt, majd válaszolt:

-Jól.... Csak....csak kiesett neki kb. az elmúlt fél év! Nem emlékszik sem a Hollywoodban, sem a New Yorkban történtekre... Amúgy ki tette ezt veled? Ki vert meg, ki lőtt le?!?-hiába bombázott kérdéseivel, én leragadtam ott, hogy Kate nem emlékszik rám....