Nem csak színjáték... {Befejezett}

66.rész: Boldog, családi pillanatok

Fél órával késõbb...

/Tom/

-Mr. Hiddleston! Az édesanyja érdeklõdik, megnézhetné-e a kisunokáját?-jött be egy nõvér a folyosóról, mire Katy válaszolt helyettem:

-Hát persze! Hívja be nyugodtan! Úgyis épp most reggelizett meg Sophie!-nézett le a kis nyammogó babára, akinek még anyatejes volt a szájacskája, amit Kate óvatosan letörölt... Csupán pár másodperc telt el, s édesanyám máris csatlakozott hozzánk:

-Óh, hogy én milyen büszke vagyok rátok, drágáim! Szülõk lettetek, apa lettél, Tomykám! Teljes szívembõl gratulálok!-ölelt át szinte sírva, amikor felálltam, majd odament a feleségemhez, aki épp a kislányunkat ringatta:

-Katy, ha tudnád, milyen büszkék lennének most a szüleid!

-Köszönöm!-mosolygott életem szerelme, majd ébresztgetni kezdte a picit:

-Sophie! Kicsim, itt a nagymami, Diana!

-Óh, milyen angyali kisleány vagy te!...Szabad?-erre a szerelmem bólintott, majd odaadta anyának a még törékeny, egészen apró kisbabát.

-Hát szervusz, Sophie! Hehehe, nagyon hasonlítasz édesanyádra, de....a kis hajacskád szõke, mint édesapádnak volt, mikor olyan kicsi volt, mint te!-simogatta meg a kis fejét, majd visszaadta Katynek, aki ezután mély álomba szenderítette õt.

-Gyönyörûek vagytok, így hárman!

-Köszönjük!-mondtuk halkan, kórusban, majd megüzentük anyával a többieknek, hogy mivel a kicsi elaludt, inkább majd reggel jöjjenek megnézni õt..

/Kate/

-Ideje nekünk is aludni, édesem!.... Ne, ne állj fel! Majd én beteszem a kiságyba Sophie-t!-mondta az újdonsült apuka, mikor fel akartam ülni, majd óvatosan, gyengéden karjaiba vette a kicsit és betette a neki kijelölt alvóhelyre.

-Tom? Te hol fogsz aludni? Hazamész?

-Nem, drágám! Alszok én abban a fotelban, nem hagylak itt!-válaszolta szerelmes szemekkel, majd ajkait az enyéimre tapasztva megcsókolt.

-Jó éjt, kicsim!-adott egy puszit a homlokomra, majd ismét a szemembe nézett.

-Neked is, Tomy!-adtam egy puszit a szájára, majd õ leült a sarokban elhelyezkedõ fotelbe, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem és pár percen belül el is aludtam.

Pár órával késõbb felébredtem, mert meghallottam, ahogy a kislányom sír. Odanéztem, de mielõtt felkeltem volna az ágyból, Tom megelõzött és helyettem csitítgatta Sophie-t:

-Ssshh! Itt van apa! Semmi baj! Nyugodj meg!-felvette karjaiba a síró csöppséget és gyengéden magához ölelte, mire a kis Hiddleston lány lassan megnyugodott. Egy pár percig néztem ezt az imádnivaló apa-lánya párost, majd mikor Tom észrevett, mosolyogva odajött hozzám. Pár pillanatig csak hol a babát nézte, hol engem, majd egyszercsak így szólt:

-Anyámnak igaza van! Õ tényleg a te kicsinyített másod! Az orra, a kis szája, sõt még a füle is.... Nézd csak! Kinyitja a szemét!..... Gyönyörû kék! Még az enyémnél is élénkebb a színe! Látod?

-Igen.... Ebben legalább hasonlít rád!..... Nade most már add ide, szerintem éhes, azért ébredt fel!

-Rendben....-átadta nekem Sophie-t, majd én adtam egy kis tejet a kis haspóknak.

-Hehe, nagy az étvágya! Akár az apjának!-néztem az említett személyre, aki erre a fejét csóválva nevetni kezdett:

-Ehehehe, ebben igazad lehet! Mert én is éhes lettem! Szerinted az éjszaka közepén hol találok kaját?