Nem csak színjáték... {Befejezett}

17.rész: A hegyekben...

/Robert/

Jó pár óra gyaloglás után végre felértünk a hegy tetejére. Mindenki, aki nem helikopterrel utazott, nagyon kimerült volt, ahogy én is. Szuper!: Hogy fogok én így sitty-sutty elrejteni egy nyomorult sátrat?!?

-Jó napot! Segíthetek?-mentem oda az egyik kellékes lányhoz, aki épp egy sátrat próbált felállítani.

-Óh, milyen kedves! Hát persze, uram!-egy idő után észrevettem, a leányzó elég ügyetlen volt...

-Öhmm, mit szólna hozzá, ha rám hagyná az építkezést? Ráfér a pihenés!-bevetettem híres-nemes férfi bájamat, így a lány elvörösödve rám mosolygott, majd el is ment.

Eljött a pillanat! Most senki sem figyel ide! Irány az erdő!:
Gyorsan szétszedtem a félkész sátrat, majd rohantam is a fák közé, hogy valahová elrejtsem azt...
A művelet elvégzése után úgy csináltam, mintha ártatlan lennék és elcsortam egy másik kellékestől a sátrát, majd odahurcoltam, ahol én "építkeztem"....
Ezután leforgattunk egy rövidebb jelenetet, majd mivel már sötétedett, beosztottuk a sátrakat:
Emma, én, a kamerások és a rendező a hegycsúcs keleti részén elhelyezett sátrakba lettünk beosztva. A kellékesek, a sminkesek és négy másik színész a nyugati, a többiek pedig az északi részre kerültek éjszakára.

-Ez az! Pont ott van eggyel kevesebb sátor!-ujjongtam magamban, majd bazsajogva elmentem a sátramhoz...

/Kate/

Engem, Tomot, néhány kaszkadőrt és az operatőrt északra küldtek. Amikor odaértünk a "szállasainkhoz", Tomot és engem leszámítva mindenki rögtön elvonult a maga helyére...

-Stipi-stop! Ez itt az enyém!-futott oda egy egyedül ácsorgó sátorhoz Tom, mire én körülnéztem:

Az elfoglalt alvóhelyeken kívül egyetlen szabad sátor sem volt...

-Ne már! Eggyel kevesebb sátor van!-morogtam az orrom alatt, majd egyszercsak Tom megszólított:

-Kate? Te nem rendezkedsz be egy sátorba?

-De... Csak itt nincs már szabad hely!.... Szerinted rosszul mondták a beosztást, vagy direkt raktak ide eggyel kevesebbet?!?

-E-ezt meg hogy érted?-jött oda hozzám, majd felmérte a terepet....

/Tom/

-Úgy, ahogy mondtam! Nincs számomra sátor...-hajtotta le fejét, s közben egy kicsit lebiggyesztette ajkait.

-Dehogynincs! É-én szívesen átadom az enyémet! Majd keresek magamnak egy másikat!-tettem a vállára kezemet, majd indultam volna nyugat felé, de a lány megragadta a csuklómat:

-Tom, várj!....Köszönöm!-szembe fordultam vele, ő pedig megölelt.

-Nincs mit...-ezután útnak indultam...

/Kate/

Miután a férfi elment, Árnyék ugatni kezdett, mert az ég dörgött, ami egy vihar jöttét jelezte. Gyorsan felvettem az esőkabátomat, majd kirohantam a tisztásra, Tom után. Mivel a sötét felhők teljesen beborították az eget és az esőcseppek egyre hevesebben estek, alig láttam el az orrom hegyéig.

-Tom! Gyere vissza, mert megázol!!!-kiáltoztam, de senki sem válaszolt, a vihar pedig már javában tombolt.

Árnyék ugatással hívott a sátorba, de én valamiért úgy éreztem, addig nem mehetek fedél alá, míg meg nem találom őt...