•Sorsfordító utazás•✈

35. rész

**
Mikor értünk ehhez a részhez? Te jó isten..
**

Mondanom sem kell, nagyon hamar elillant az idő.

Az összes koncert hasonló hangviszonylatokban telt, mint az első. Nagyon sokat nevettem egy-egy párbeszéden, amit Harry folytatott a fanjaival. Mindegyik helyszínen egy kis különbséggel, de hasonló kategóriába tudnám besorolni a rajongókat. Boldognak látszottak, hogy végre a koncertjén részt vehettek.

Az együttes tagjaival nem tudtam olyan sokat beszélni, mert folyamatosan soundcheken voltak, de nem is aggódtam a dolgok miatt. Ami késik az nem múlik elven nem zavartattam magamat felesleges teóriákkal, hogy nem is akarnak megismerni.

Viszont, anyuékkal rengeteget kommunikáltam. Mindig tudatták velem, hogy éppen mi zajlik a nagyvilágban, tekintettel a hatalmas érdeklődésre a social médián felénk. Sokat üzengettem Hollyval is, aki tartotta bennem a lelket, hogy nem annyira nehezek az anyagok, mint amennyire látszanak. Ha éppen szünetet tartottam, akkor mindig kimentem a hátsó pihenős résznél.

Minden egyes beállást megnéztem, hol laptoppal a kezemben, mert épp jegyzeteltem a kiadott anyagot, vagy éppen egy kávét szürcsölve, mert az utazás kikészített. A biológiai órámnak a napokban búcsút mondhattam. Ha nem lett volna számomra érdekes ami történik a beállásokon, vagy a háttérben zajló dolgokat nem figyeltem volna ámulattal, akkor hamar felmondtam volna a szolgálatot és már délután háromkor képes lettem volna elaludni. Ezért ittam kávét minden mennyiségben a nap bármely órájában. Nem akartam lemaradni semmiről sem, annyi minden zajlott egyszerre egy nap.

A Washington és Mexico dolog volt a leghúzósabb. Ahogy végzett Harry DC-ben már egyből ültünk repülőre és utaztunk is Mexicoba. A repülőn is tanultam, tekintettel a három hét múlva megrendezendő vizsgámra.

Na de a koncertekhez visszakanyarodva.

Az a stylist, aki a Santa Monicai koncertre adott nekem ruhát lebetegedett, így egy helyettes ugrott be, akit nem érdekelt, hogy mit akarok. Idővel belerázódtam, hogy sajnos ebben a szakmában nem tudsz mindenkivel kedvesen beszélni. Mindig rá akarnak venni valamire, amit te nem szeretnél és egyszerűen nem tudod máshogy a tudtukra adni, hogy márpedig te nem fogod azt csinálni amit mondtak. Sokat veszekedtem a stylistal, de végül mindig azt vettem fel amit kikészített nekem. Igaz, hogy mindig passzolt Harry öltönyével, vagy ingjével a színe, vagy a fazonja a ruhámnak, de könyörgöm. Mikor hordok én topot? Vagy egyáltalán mini szoknyát? Megfogadtam az ezelőtti koncerten, hogy márpedig az utolsóra, a Los Angelesi koncertre azt fogom felvenni, amit én akarok.

Igen, már csak ez az egy amerikai koncert van hátra, ami egy elég nagy stadionba kerül megrendezésre ma késő délután. Jelenleg is itt vagyunk a helyszínen, és éppen egy hatalmas hangfalra ültem fel, amiről néztem a próbákat, meg énekelgettem a dalokat.

Apropó dalok.

Eddig még Harry tartotta az ígéretét, hogy nem hív fel a színpadra, viszont akárhányszor beénekelt, mindig értem küldött, valakit, hogy keressenek meg, mert nélkülem nem fog beénekelni, az ének tanár legnagyobb örömére.

Az ilyen szituációk miatt szoktam csak úgy elmosolyodni és elgondolkodni. Vajon minden csak úgy okkal történik? Vagy a sors akarta, hogy együtt legyünk? Nem tudom megmagyarázni, az okát, hogy miért éppen ott, akkor találkoztunk, de ha akartam volna sem tudtam volna jobb forgatókönyvet elképzelni a megismerkedésünk napjára. Hirtelen felkaptam a fejemet, mert Harry leugrott a színpadról, majd a korláton át, ami az első sor és a színpad között amolyan biztonságos térként szolgált, odasétált hozzám, majd felült mellém a hatalmas hangfalra, amit még be kellett szerelniük a munkásoknak.