43. rész

56 8 2
                                    

Elfoglaltuk a helyünket, majd a telefonomat elővéve instagramra készítettem egy boomerangot, hogy éppen a koncerten vagyok. Betaggeltem Harryt, majd kiposztoltam.

Követhetetlen volt az a reakciómennyiség amit arra az egy storyra kaptam. Legközelebb letiltom a hozzászólás lehetőséget. A saját hibájából tanul az ember nem?

Mindenki próbált a szemével megkeresni, miután megtalálták a storymat. Szerencsére nem tudtak megtalálni a közel hatvanezer férőhelyes stadionban.

Harry ismét hozta a szokásos formáját a színpadon. Minden dala után hatalmas sikítóroham és tapsvihar volt, amibe én is bátran csatlakoztam. Muszáj volt kicsit jobban kiöltöznöm, mivel az egyik helyi tévécsatorna meginvitált minket egy gyors szereplésre. Miután vége lett a koncertnek, a nagy létszám végett Harry kötelezettségének érezte, hogy ha nem is mindenkivel, de a legtöbb fannal képet készítsen és aláírhassa a mercheket. Nagyon rendes dolognak tartottam, hogy hulla fáradtan is de képes ezt megtenni a rajongóiért. Én is részt vettem a rögtönzött találkozón. A kisgyerekeket felkaroltam, mert valamelyikük nem volt olyan bátor, hogy odamenjen. Mindig bátorító szavakat mondam nekik, mire nagy nehezen, de odaszaladtak Harryhez.

Beszéltem pár szülővel is, azokkal akik tudtak angolul. Sorra mindenki megdícsérte a ruhámat, hogy a tipikus spanyol színekben jelentünk meg ma este, meg, hogy olyan rendes vagyok, hogy segítek a kisgyermekeknek. Megköszöntem a kedves szavakat, majd a merch standhoz léptem és mivel Harry nekem szabad kezet adott a boltban, ezért gondoltam jó helyre küldöm az elsőt. Felkaptam négy albumot és hat különböző felsőt. Azoknak az anyukáknak adtam, akikkel beszélgettem, majd miután hálálkodtak, hogy nagyon fog a gyermekük örülni az ajándéknak én elléptem tőlük. A hatalmas emberforgatagban megláttam a biztonságiakat és gyorsan feléjük igyekeztem.

Ekkor Harry hirtelen hangosan elmondta, hogy nagyon sajnálja, de nincs ideje és kapacitása több emberrel beszélni és aláírni, mert muszáj elköszönnünk.

Nagy nehezen el is hagytuk a stadiont, majd ismét egy autóba ültünk és a tévés épülethez autóztunk. Egy kis kvízjáték után feleltünk pár kérdésre, majd végeztünk is. Elvileg egy héten belül már a youtubon látható is lesz.

Az esti óra és a hétköznap ellenére elég sokan voltak kinn az utcákon. Egész úton a hotelig a koncertet tárgyaltuk meg, illetve azt is elmondtam Harrynek, hogy a merchből adtam a szülőknek. Erre csak annyit mondott, hogy jobb helyre nem is kerülhettek volna. Megnyugodtam, amiért nem volt mérges, majd kiszálltunk a kocsiból. Ismét sokan voltak az épület előtt. Most is megállt Harry fényképezkedni, meg aláírni.

- Zora, kérlek aláírnád a pólómat? - zökkentett ki egy lány a bambulásomból. Rámosolyogtam, majd egy persze után el is fogadtam tőle a tollat és aláírtam. Legnagyobb meglepetésemre még sokan kérték ugyan ezt. Most Harry kért meg, hogy hagyjam abba, mert már hulla fáradt. Elnézést kértem, majd besétáltunk a hotelbe. Felérve a szobánkhoz elköszöntünk a többiektől, majd beléptünk a szobánkba. Miután bezártam az ajtót egy hatalmas levegőt kifújtam.

- Elfáradtam. - mondtam, majd az ágyunkhoz léptem és belefeküdtem. Pontosabban beleestem.

- Nekem mondod? - tette hozzá Harry is nevetve, majd ő nem az ágyra, hanem rám feküdt le. Mosolyogva néztem fel rá, mire ő szintén így le rám.

- Mondtam már, hogy csinos vagy? - kérdezte egy szemtelenül aranyos vigyor kíséretében.

- Mondták már neked, hogy mennyire aranyos vagy? - kérdeztem vissza, mire csak egy csókkal reagálta le kérdésemet.

Pár perccel később lekászálódtunk egymásról, majd először én léptem be a fürdőbe. Leszedtem a sminkemet, meg a ruhámat. Lezuhanyoztam, majd átöltöztem pizsibe. Harryvel helyet cseréltünk, majd ő is lerendezte magát a fürdőben. Anyura írtam egy üzenetet, hogy most végeztünk a spanyol koncerttel, meg úgy mindennel. Csak kézbesítve volt az üzenet, nem látta. Liának is írtam, mire ő a kevesebb időeltolódás végett egyből vissza is írt, hogy örül, meg, hogy eszméletlen a ruhám és hogy alig várja, hogy Londonba is fellépjen Harry. A netre két percre néztem fel, majd ki is kapcsoltam a telefonomat. Harry kilépett a fürdőből egyszál alsónadrágban. Már meg sem lepődtem rajta, így szó nelkül követtem csupán a tekintetemmel, ahogy befekszik mellém az ágyba, majd a takaróját magára húzva felém néz.

•Sorsfordító utazás•✈Onde histórias criam vida. Descubra agora