•Sorsfordító utazás•✈

24. rész

...Magamban megveregettem a vállamat, hogy ismét sikeresen megéreztem a milliónyi lájkhajhász műsor közül azt az egyet, amely nem azzal foglalkozik, hogy hogyan ránthatnánk le a leplet a magánéletünkről annyira, hogy már konkrétan mindenki tudná, hogy mikor tüszkölök, vagy éppen alszok el.

Közel negyvenöt percig tartott az interjú. Felváltva beszéltünk Harryvel. Ami inkább hozzá szóló kérdés volt, azt természetesen ő válaszolta meg, ami meg hozzám állt közelebb azt meg én. Sokszor elnevettük magunkat, mert egyszerre akartunk megszólalni. Azt mondták a szerkesztők, hogy nem fogják kivágni ezeket a részeket, mert annyira spontán volt a reakciónk, hogy biztosan szeretni fogják a nézők.
A beszélgetés második felétől tartottam szerintem a legjobban, mert ez a rész teljesen Harryhez szólt. Igaz, hogy beszéltünk már róla, hogy mi lesz, ha visszamegyek New Yorkba, neki meg turnéi lesznek, de konkrétat még én sem tudtam. Megnyugodtam, amikor azzal kezdte, hogy velem idézem 'hosszú távra tervez' ezért ha lehetséges, akkor a diplomámat azt szeretné ha levelezőn szerezném meg, persze ha nekem is megfelelne, így vele is tudnék tartani a 'world tour'jára és az egyetemet sem kéne otthagynom. Miután ezt befejezte én csak könnyes szemekkel néztem rá, majd majdnem elsírtam magam és úgy öleltem meg. Suttogtam neki egy köszönömöt, majd igyekeztem összeszedni a gondokataimat a maradék percekre.

- Köszönjük, hogy néztek bennünket! Szerintem elég sok mindent megtudtunk Harry és Zora kapcsolatáról. Az én tapasztalataim alapján Zora egy igen csinos és korához képest érett kislány, aki volt fan léttére úgy elcsavarta Harry fejét, hogy a rózsaszín ködöt szinte én is látom a szemük előtt lebegni. Szerintem nem lesz olyan rajongód, aki nem szeretne titeket - mondta, már személyes tapasztalatból, nem a súgó gépről olvasva.

- Köszönöm, vagyis köszönjük. - mondtuk Harryvel egyszerre mosolyogva, majd elköszöntünk a kamerába nézve.

- És ennyi! Köszönöm mindenki munkáját! - mondta a főrendező, majd megtapsolt mindenkit a kemény munkájáért.

- Srácok, ez biztos, hogy felszántja az internetet. Úgy készüljetek. - állt fel Betty a fotelből.

- Gondoltuk, ezért is szerettünk volna még az idén magunk mögött hagyni ezt a bemutatkozós részt. - mondtam, majd én is felálltam.

- Végeztünk? - kérdezte Harry Bettytől.

- Igen. Valószínű, hogy csak jövőre tudjuk megszerkeszteni. Majd úgy is átküldjük nektek e mailen, hogy milyen lett, majd csak utána posztoljuk. Addig csak azt tudják, hogy behívtunk titeket meginterjúvolni. - mosolygott ránk Betty.

- Rendben. Akkor köszönjük a lehetőséget, mi elmentünk. - léptem Bettyhez, hogy kezetfogjunk. Elfogadta kezemet, majd Harryvel is kezetfogott. Elindultunk a stúdióból a kijárati ajtó felé. Megálltunk a kabátainkat felvenni, utána kiléptünk a szobából. Egymás kezét fogva léptünk be a lépcsőházba, de nem szólaltunk meg. Leértünk a portához, majd hangosan köszönve kiléptünk az épületből. Egyenesen az Audihoz mentünk, majd miután Harry kiriasztotta kocsiját beültünk. Feltekerte a fűtést, miután beindította a kocsiját.

Hirtelen felhangzott egy zene, ami a közénk telepedett csendet félbeszakította. Lehúztam a kabátom cipzárját, mire Harryre néztem.

- Köszönöm. - mondtam neki teljesen őszintén. Azt hittem egyértelmű lesz a mondanivalóm, de mint kiderült ezt a szót sok mindenre lehet mondani.

- Pontosan mit is? - kérdezte rám nézve.

- Igazából mindent is. - mondtam neki, majd közelebb hajolva hozzá feltámaszkodva a kartámaszára megcsókoltam. Hirtelen érte a szeretetem, mert elsőnek nem reagált rá, de miután felfogta, hogy mi történik, nagyon is belejött a dologba.