•Sorsfordító utazás•✈

42. rész

- Szia kincsem! Gondoltam felhívlak, és nem írok rád. Zavarok? - kérdezte kedvesen. Face timeon hívott, így láthatta, hogy éppen a párnák között fekszek nyakig betakarózva.

- Szia anyu! Nem, nem zavarsz, csak nemrégen értünk haza és gondoltuk, hogy lepihenünk. Éppen lányosabb napjaimat élem, úgyhogy.. - mondtam, mire anyu lebiggyesztette a száját.

- Kitartást angyalom. Jut eszembe, Georgeal most megyünk vacsorázni. Akarsz neki köszönni? - kérdezte a válaszomat meg sem várva és felé tartotta a kamerát.

- Szervusz Zora! Már sokat hallottam rólad. - köszöntött mosolyogva. Anyuval egyidősnek néztem, akiről sütött a boldogság és a pozitivitás. Egyből visszamosolyogtam, majd én is üdvözöltem őt. Megbeszéltük, hogy ha végeztünk a turnékkal, akkor személyesen is találkozunk és beszélgetünk. Azonnal belementem. Anyunak visszadta a telefont, majd mosolyogva néztem anyura.

- Jó szórakozást nektek!

- Köszönjük! Harry ott van a közeledben? - kérdezte kíváncsian, mire odafordítottam a telefont felé.

- Szia Katie! Miben segíthetek? - kérdezte.

- Átváltok sima hívásba, tudunk beszélni? - mondta anyu, mire én kérdőn nézve odaadtam a telefonomat Harrynek, aki kinyomta a face timeot és sima hívásban, kihangosítás nélkül beszéltek anyuval. Harry folyton bólogatott és memorizált dolgokat, meg igenezett. Az elején érdekelt, hogy miről lehet szó, aztán feladtam a találgatást, majd úgy is kiderül. Kis idő után elköszöntek egymástól, majd kihangosításban én is elköszöntem és kinyomtuk.

- Elmondod, hogy mit beszéltetek anyuval, vagy nem? - kérdeztem, miközben a telefonomat magam mellé leraktam.

- Majd megtudod. - felelte, majd lecsúszott mellém. Ismét behúzott a görbéjébe, majd a kezét átvette a derekamon és ott pihentette azt.

- Három nap múlva indulunk. Tudom, hogy lesz kidolgozni valód, illetve tanulni valód. Sajnos nem tudunk később indulni. - mondta hirtelen megtörve a csendet, mire bólintottam.

- Ugye Portugáliában kezdünk, utána átmegyünk Spanyolországba, majd Franciaország, Németország, onnan le Olaszország. - sorolta folyamatosan.

- Jól hangzik. - mondtam, majd lehunytam a szememet, hogy elképzeljem azokat a gyönyörű helyeket, amikről szó volt.

- Azután Ausztria, és utána jön Magyarország. - mondta.

- Hurrá? - kérdeztem tőle félig felé nézve.

- Látom lázba hoz. - felelte, mire mind a ketten felnevettünk.

• • •

Mintha csak kettőt pislogtam volna, olyan hamar eltelt ez a három nap. És az, hogy most ezeket egy Portugál hotelszoba erkélyén ülve írom le csak hab a tortán. Na de szépen sorban haladva. Harryvel rengeteget beszélgettünk, meg sétáltunk a partján. Még inkább megismertük egymás szokásait, gondolatait, és ami a legfurcsább az egészben, hogy nem untuk meg egymást. Más helyre a meeting után nem mentünk, mert ezeket a napokat a teljes regenerálódás fényében Harry egyszerűen kivette. Azt mondta, ha nem lettem volna vele, akkor biztos, hogy sok mindent elvállalt volna, hogy ne kelljen egyedül otthon lennie. Rengeteget segített nekem, a kezdeti nehézségekben. Mindig ott volt, ha éppen görcsöltem, vagy ha nem voltam éppen a toppon. Egyszer sem gúnyolt ki, hogy csak tetetem a fájdalmat, csak hogy foglalkozzon velem. Minden lépésemet felügyelte, és még a fürdőbe is minden reggel bekopogott, hogy minden rendben van e. Persze mindig azt mondtam, hogy minden rendben van, még ha pokolian kínlódtam is. Maga a tény állandóan nyugtatott, hogy itt van nekem, és tényleg bármit megtenne értem, csak hogy kevesebbet szenvedjek. Mára már kutya bajom nincsen, viszont ha nem támogatott volna, szerintem még mindig szenvednék. A repülő úton és egyfolytában jegyzeteltem és próbáltam annyi mindent elsajátítani, amit csak tudtam. Harry a laptopján rendezkedett valamit, meg óránként megnézte, hogy miket csinálok. Anyuval és Georgeal is telefonáltunk minden nap. Mindig a hogylétünkről kérdezősködtek, meg hogy elvagyunk e. Folyton azt válaszoltuk, hogy elvagyunk és próbáljuk kiélvezni a nyugit a hatalmas rohanás zuhatag előtt. Nem volt olyan nap, hogy ne énekeltünk volna el különböző zenéket, minden nap mást. Harrynek segítettem a dalszöveg megírásában is, mert egy két helyre én mást írtam volna. Miután kijavítottam, a javított verziót elénekelte és elismerően bólintott, hogy tényleg jobb az én változatom. Ezekkel teltek a nyugis napjaink.