•Sorsfordító utazás•✈

22. rész

...- Mr. Harry Styles féltékeny? Ez újdonság. - mondtam, majd felnevettem, mire magához húzva úgy csókolt meg, hogy biztosítson arról, hogy nekem ne legyen okom féltékenynek lenni.

- Nem vagyok féktékeny és te se legyél sosem az. Nincs okod erre, ahogy szerintem nekem sem. - mondta, miután egy kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Persze, hogy nincs okod féktékenykedni. - néztem fel rá.

- Még. - tettem hozzá nevetve, mire válaszul egy szemforgatást kaptam.

- Na, nézzük meg az interjú felkéréseket, és essünk túl a választáson. - mondta, majd újból megfogta a kezemet és visszasétáltunk a kocsijához.

- Közel kétszázharminc millió felkérés van. Te pörgetsz, vagy én? - kérdezte, de meg sem várta a válaszomat a kezembe nyomta a telefonját. Elkezdtem pörgetni lefelé a milliónyi felkeresét, majd hirtelen megszólaltam.

- Ki a 7. felkérő? - kérdeztem, mire visszavette a telefonját és nagy nehezen megkereste a számhoz tartozó oldalt.

Egy igen népszerű rádiós műsor volt az. Egész sok videót láttam tőlük és ők nem az a 'mindenbe belekotnyeleskedő' és kíváncsi műsor.

- Ez jó lesz, persze ha neked is megfelel, csak akkor. - mondtam Harryre nézve.

- Megérzés? - kérdezte.

- Mondhatni igen. - mosolyogtam rá, majd vakon megbízva bennem írt nekik egy válasz mailt, hogy elvállaljuk az interjút. Perceken belül vissza is írtak, hogy mikor tudjuk vállalni, mert akkor úgy promotálják, pontosabban úgy intézkednek.

- Mikor szeretnéd? A londoni székhely miatt maradnod kéne még egy napot, vagy most lerendezzük. Maximum negyvenöt percet fog igénybe venni. - mondta nekem.

- Felőlem lehet ma, csak előtte légyszi menjünk haza, hogy átöltözzek. - néztem magamra, mire Harry csak bólintott és elindultunk haza. A haza út alatt értesítette Harry a rádiós műsort, hogy ma tudunk menni, mivel jövőre már nem fogok Londonban tartózkodni. Mondták, hogy egy órán belül várnak minket szeretettel.

• • •

- Átöltözni jöttünk vissza, mert megyünk egy interjúra. - ezt köszönésnek szántam, mert már romboltam is a szobámba felfelé. Harry mögöttem loholt.

- Nyugi már, nem rohanunk. - kapta el a kezemet, mikor nagy nehezen beért.

- De igen is rohanunk. Neked haza kell érned, még előtte el kell mennünk oda, ahol isten tudja miket fognak kérdezgetni és azt sem tudom, hogy mit vegyek fel. Ilyenkor mit szoktak viselni az emberek? Jobb kérdés, van e olyan ruhám amit tudok e felvenni? - hadartam Harrynek a szobámban, miközben ő az ajtómhoz lépett, majd kulcsra zárta azt maga után. Nem is érzékeltem igazán, hogy mit csinált, mert nagyon kattogott az agyam a ruha választásomon. Megállt velem szemben, majd a derekamra tette a kezét, mire én felnéztem rá.

- Ajj, mibe öltözzek fel? - kérdeztem tőle folyamatosan a ruháimon kattogva.

- Minden ruhadarabban gyönyörű vagy, ezen ne aggódj. - nézett rám mosolyogva.

- Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni? Szerintem helyetted is ideges vagyok... - mondtam neki bosszankodva, és még mindig azon kattogva, hogy mit vegyek fel.

- Figyelj. - a derekamról kezeit átvezette az arcomhoz és ezzel kényszerített arra, hogy szemeibe nézzek és ne foglalkozzak az agyamban zajló kérdésekkel.

- Teljesen mindegy, hogy mibe jössz. Nem kell senkit sem lenyűgöznöd. Engem megvettél, már akkor, amikor találkoztunk és akkor nem mellesleg mackó volt rajtad. Az idegen emberej véleményére meg ne adj. - nézett rám kedvesen. Felfogtam, amit mondani szeretett volna, majd én is az arcára tettem a kezemet.