•Sorsfordító utazás•✈

45. rész

- Guten Abend! - köszöntötte hangosan az osztrák reptéren dolgozókat Harry, miután beértünk a főépületbe. Nem vagyok annyira tudatlan a nyelvvel kapcsolatban, csak szimplán ki nem állhatom a németet, viszont azt megértettem, hogy valószínűleg jó estét kívánt, ami miatt mindenki pár másodperces késéssel ugyan, de viszonozta a kedvességét.

Estére értünk Ausztriába, de ahogy arra számítottunk, a koncert közeledtével a rajongók ellepték a bejáratokat. Elég rutinosnak számíthatott már a biztonsági szolgálat, mivel kisebb kifutót kerítettek el nekünk kordonszalagokkal. Harry poggyászát Oliver elvette, hogy nyugodtan tudjon aláírni és képeket készíteni a fanokkal. Én elég nyűgösnek éreztem magamat, ezért letoltam a hajamról a napszemüvegemet, így azon kersztül követtem a biztonságiakat, akik egy mikrobusz felé tereltek minket. Harry Oliverrel hátramaradt, majd olyan tíz perc múlva megérkezett hozzánk. Azidő alatt, amíg mindenkivel próbált egy kicsit kommunikálni én SMSt dobtam anyunak meg Liának. Anyu egyből visszaírt, hogy kötelező jelleggel vinnem kell neki Mozart csokit. Írtam neki, hogy persze hogy viszek. Eddig mindenhonnan vettem egy kis apróságot nekik. Megköszönte, majd írta, hogy vigyázzak magamra és hogy érezzem jól magamat, meg ne aggódjak a vizsgák miatt, úgy is menni fog. Elköszöntem, majd eltettem a telefonomat. Az ablakon át bámultam, amíg a bécsi hotelbe nem vittek minket.

Harrynek feltűnt, hogy nem vagyok olyan beszédes, mint ahogy azt már korábban megszokhatta tőlem. Ezt onnan szűrtem le, hogy akárhányszor nem ő beszélgetett valakivel, annyiszor nézett rám kérdőn, vagyis inkább kíváncsian. Elkaptam a fejemet róla, majd ahogy ezt megtettem kifelé bámultam. Nézegettem az utcai dolgokat, meg a felíratokat, jelzőtáblákat, autókat, embereket.. Ha kérdeztek válaszolgattam, de különösebben nem kezdeményeztem beszélgetni a buszonlévőkkel.

Nincsen bajom velük, félreértés ne essék. Egyszerűen ez az első alkalom, amikor nem otthonról, teljesen magamtól készültem egy vizsgára, ami meg fogja határozni, hogy folytathatom e a levelezőit vagy nem. Bár ez nincs írásba adva, valamiért úgy érzem, hogy ez lesz a tesztem. Anyu és a tanárok miatt.

Nem akartam a többieket a kétségbeeséses hangulatommal lehúzni  ezért választottam azt, hogy inkább csendben megfigyelek.

Egy nagyobb nevetés zökkentett ki a gondolatmenetemből. Sarah beszólt valamit Harrynek, amin még az elől ülő biztonságiak is felnevettek. Nem akartam nagyon kitűnni, ezért én is elmosolyodtam, majd Harryre néztem. Gondoltam, hogy nézni fog, így rámosolyogtam. Tudtam, hogy nem fogja bevenni, hogy minden rendben van velem, sajnos túl jól ismer.

Ekkor a busz megállt, majd közölték velünk, hogy megérkeztünk. A cuccaink már a hotelban vannak, mivel egy külön taxival már idehozatták, úgyhogy a poggyászok híján kikászálódtunk a mikrobuszból. Utolsóként léptem ki a járműből, majd bevártam Olivert, amíg beszél pár szót valakivel. Amíg vártam, előre pillantottam. Valamit egyeztettek a többiek, így nem is volt kedvem előre menni, mivel nem tudtam volna úgysem hozzászólni.

Mondjuk az egy picit rosszul esett, hogy Harry nem várt meg, de elengedtem. Mert amilyen állapotban vagyok, még azért is képes lennék besértődni, ha nem találnám meg az egyik kedvenc pulcsimat. Oliver beért mellém, majd együtt sétáltunk az épületbe.

- Minden rendben van Zora? Köszönöm, hogy megvártál, de igazán nem kellett volna. - mondta, majd kinyitotta előttem az ajtót, hogy bemenjek elsőnek.

- Köszönöm. Igazából nincsen minden rendben. Izgulok a vizsgák miatt. Tehetetlennek és felkészületlennek érzem magam. Meg sorolhatnám még, de biztos van jobb dolgod is, minthogy engem hallgass. - néztem rá szomorúan.

- Idefigyelj. Minden megoldódik. Hallottam és láttam is, hogy mennyit készültél. Ügyesen megoldod te azt. Élvezd ki az ittlétet és ne görcsölj. Jobban áll, ha mosolyogsz. - nézett rám kedvesen, mire én csak rámosolyogtam.