Szomszédok voltunk... | Befejezett | [18+]

10. fejezet

Andy zavartan állt meg a belvárosi irodaház előtt. A nagy és modern építmény legalább tíz emelet magas volt, bejáratán kosztümös hölgyek és öltönyös urak szaladgáltak ki-be aktatáskával a kezükben.

Az egész környék a gazdagok és sikeresek otthona volt. Andy kicsit feszélyezve érezte magát itt, pedig ő sem egy utolsó helyen dolgozott. Mégis... Andynek soha nem jutott volna eszébe ide jönni, ha nem Will kéri rá. Ugyanis az ingatlan, aminek fényes ablakaira feltekintett egy ügyvédi társaság birtokában volt és Will azt mondta ismer innen valakit, aki segíteni fog neki.

Andy nagyot nyelt.

- Mit is mondtál, hogy hívják a pasast?

- Brian Colbert – válaszolt türelmesen Will.

- És honnan is ismered? – dobta a következő kérdést rögtön Andy. Ezt a kérdést az elmúlt pár napban a legkülönfélébb helyzetekben hozta fel, de Will eddig mindig könnyen kikerülte a válaszadást.

- Menjünk – szólt rögtön Will, és egyenesen megindult az épület felé. Andy nem tehetett mást, követte. Bent azonnal a recepciós pulthoz mentek.

- Jó napot! Mr. Colberthez jöttem a félhármas időpontra. A nevem William Valk – mutatkozott be Will, mire a pultnál ülő fiatal hölgyemény kattintgatott párat a gépén, majd bólintott, hogy mehetnek. A lifthez indultak, majd az ott várakozókkal együtt bezsúfolódtak a kis fülkébe. Olyanok voltak akár a heringek a dobozban, amitől Andynek kis idő múlva bezártságérzete támadt, pedig nem az a fajta volt, aki ne bírta volna a tömeget. Persze tudta, hogy nem a sok ember itt a probléma számára, hanem ez a Brian Colbert, bárki legyen ő. Will annyira titkolózott vele kapcsolatban, hogy csakis a legrosszabbra tudott gondolni.

Vagyis arra, hogy Will és ez a Brian valaha együtt voltak. Bár Will azt mondta eddig nem igazán volt hosszú távú kapcsolata, inkább csak futókalandok, de ezek a futókalandok is épp elégé zavaróak tudtak lenni, ha szembe jöttek az emberrel. Csakis abban reménykedhetett, hogy Brian Colbert egy jóságos, ráncos képű nagypapa, aki atyai szeretettből fog segíteni, nem pedig egy szívdöglesztő, gazdag hapsi, akit teljesen másfajta szeretett vezérel. Utóbbitól már a hideg is kirázta Andyt.

Hogy megpróbálja elterelni gondolatait, jobbra-balra kezdett nézelődni, de a liftfülke ketrecként zárta körbe, és egyre szűkebbnek érezte maga körül a helyet. Aztán oldalra nézett és Will figyelő tekintetével találta szemben magát. Will biztatólag rámosolygott, így Andy is kipréselt magából egy mosolyt. Ezután már csak Will-re koncentrált és ez hatott is, annyira, hogy hamarosan izgalmasabb témákról kezdett elmélkedni. Például arról, hogy Will ott áll mellette, és mivel mindketten hátraszorultak a lift falához, csak annyit kéne tennie, hogy kinyújtja a Will felé lévő kezét és bele markol abba a szép kerek fenekébe. A legszebb az lenne, hogy senki nem venne észre semmit, arra pedig nagyon kíváncsi volt, hogy Will miként reagálna. Még a verejték is ellepte, annyira beindult. Erőlködni kellett, hogy visszafogja magát. Pedig annyira akarta, hogy az valami hihetetlen, de fogalma sem volt honnan jött ez a késztetés. Tegnap este csinálták nála, az még nem volt olyan rég, hogy ne tudna bírni magával. És lehet Will mérges is lenne rá, ha megtenné. Hisz mégis csak egy nyilvános helyen voltak! Igen, ezért nem szabad... De bárhogy is győzködte magát Andy, a keze lassan magától mozogni kezdett. Csak egy kicsit... Csak mégy egy kicsit... Még...

- Itt vagyunk – szólt hirtelen Will, és a lift ajtó kinyílt. Andy ijedten ugrott egyet és gyorsan visszahúzta a kezét. Észre sem vette, hogy ilyen gyorsan haladtak, sőt az sem tűnt fel neki, hogy már csak hárman maradtak a liftben mire feljutottak a tizedikre.

Will persze megint céltudatosan megindult, konkrétan az egyik titkárnő asztalához. Ahogy az várható volt, ezen az emeleten nem sok iroda kapott helyet, hisz ide föl csak az igazán nagy fejesek kerülhettek.