Szomszédok voltunk... | Befejezett | [18+]

12. fejezet

Andy idegesen várakozott, amíg a titkárnő bejelentette. Aztán még idegesebben lépett be a helyiségbe, mikor az ajtót szélesre tárták előtte.

Brian Colbert felállt az íróasztala mögött, hogy üdvözölje őt.

- Örvendek az újbóli találkozásnak Andy – nyújtott kezet, amit Andy visszafogottan megszorított.

- Minek köszönhetem a látogatást? – érdeklődött Brian, miközben helyet foglaltak.

Andy nem válaszolt azonnal. Ha most kinyitja a száját, akkor már nem lesz visszaút, és nem volt hozzá kedve, hogy ez az alak tartson neki kis előadást. Viszont ha nem nyitja ki a száját, akkor fölöslegesen jött el.

Megköszörülte a torkát.

- Segíteni szeretnék Will-nek. Valahogyan. Bárhogyan. Will gondolom elmesélte mi történt, mikor a fia elszökött. Ez így nem mehet tovább. Segíteni szeretnék abban, hogy minél hamarabb megszabadulhasson attól a nőtől.

- A segíteni akarása egy nagyon szép dolog Andy, de sajnos nincs rá módja, hogy éljen is vele. Mint legutóbb elmondtam, mi az egyedülálló apa képét kell, hogy erősítsük. És lássuk be, maga nem mutatna jól ez esetben Will mellett.

- Tudom, de...

- Ha tudja, akkor kérem, ne nehezítse a helyzetünket – szólt közbe Brian. – Will egyáltalán tudja, hogy itt van?

Andy némán megrázta a fejét.

- Sejtettem. Figyeljen rám Andy, legyen türelmes. Az ügy lassan lezárul. Olyan információt tudtam meg, amit ha sikerül ügyesen kijátszanom, akkor mi nyerünk – bökött az előtte álló aktára, ami egész vaskos volt és a Bristol vs. Valk nevet viselte.

- Szóval továbbra is üljek ölbe tett kézzel? Ennyire haszontalanak még soha nem éreztem magam – csúszott ki Andy száján. Erre Brian hangosan felnevetett.

- Ugyan már! Pedig első ránézésre nem is gondolná az ember, hogy maga ilyen tettre kész. De most inkább ne csináljon semmit. El sem tudom képzelni, mi jár a fejében. Ha lehetne, mégis mit tenne? A lelkére beszélne Sarah Bristolnak? Ha jól tudom, ki nem állhatják egymást. Faképnél hagyná magát mielőtt bármit mondhatna.

- Meglehet. De maga sem volt rá valami nagy hatással.

- Nekem nem is kell senki másra hatással lennem, csak a bíróra. Azt hiszem maga eltévesztette az ajtót. Ha lelkizni akar, ne ügyvédhez jöjjön, hanem pszichológushoz menjen.

- Talán igaza van. Hiba volt ide jönnöm abban bízva, hogy maga ad nekem valami ötletet. De legalább megpróbáltam – mondta Andy mogorván. Milyen ostoba volt, hogy ehhez a férfihez fordult! Tudhatta volna, hogy tőle nem kap segítséget! De ez azt jelenti, hogy tényleg le kellene állnia? Ezt egyszerűen nem teheti! A megérzései... És egyszerűen minden azt súgta neki, hogy neki kell tennie valamit. Valamiért így érzett és kész. A megérzései pedig eddig sosem csapták be. Az édesanyja mindig azt mondta, hogy hallgasson rájuk.

Brianen látszott, hogy mondani szeretne valamit, de ekkor kopogtattak, és a titkárnő jött be. Jelentette, hogy Briant sürgősen látni kívánja a főnöke.

- Elnézést kérek. Nem fog sokáig tartani, igyekszem majd vissza - ígérte a férfi Andynek, és távozott.

Andy magára maradt a hatalmas irodában. Csak késve jutott eszébe, hogy akár el is búcsúzhatott volna, hisz más megbeszélni valója nem volt az ügyvéddel. Most már azonban maradnia kellett, amíg a férfi vissza nem tér, mert nem akart bunkónak tűnni, aki csak úgy lelép. Bár továbbra sem kedvelte Brian Colbertet, azt kénytelen volt elismerni, hogy jól végzi a dolgát, és mivel egy ujjal sem ért hozzá Will-hez, nem lehetett rá semmi panasza.