Szomszédok voltunk... | Befejezett | [18+]

17. fejezet

* A Négyes fogat című írásom egyik főszereplője ^^

- Minden rendben Andy? – kérdezte Ryan Felort*. Az író összevont szemöldökkel meredt a szerkesztőre. Pár másodperce még a kéziratáról magyarázott valamit, de ha halállal fenyegették volna, Andy akkor sem lett volna képes felidézni, hogy miről volt szó. Ami azt illeti, az utóbbi egy hétben nagyon szétszórt volt.

- Sajnálom. Kicsit fáradt vagyok. De folytasd nyugodtan, kérlek... - motyogta zavartan, de Ryan megcsóválta a fejét.

- Ha nem tudsz figyelni, akkor ennek az egész megbeszélésnek nem sok értelme van. Tessék, inkább oda adom és nézd át magad, ami fontos azt úgy is jelöltem és felírtam. Ha meg valami nem világos, akkor felhívsz és egyeztetünk – csukta be a mappát és tolta a férfi elé. Andy hálásan nézett az íróra. Ryan Felort szerette a kemény munkát, talán pont emiatt is vált olyan sikeres íróvá. A családregényét - aminek köszönhetően befutott és népszerű lett – még egy tévécsatorna is megvásárolta, hogy sorozatot csináljanak belőle. Már bemutatták az első részt, és Ryan már dolgozott az új könyvén. Az előző szerkesztője azonban szülési szabadságra ment és Andy nagy megtiszteltetésnek vette, hogy kollégája helyébe léphetett. Főleg, hogy Ryan emberileg is nagyon szimpatikus volt neki.

- Köszönöm. Nagyon sajnálom, én nem is tudom mi van velem...

- Nyugi Andy, nem kell magyarázkodni. Egyszer mindenkinek lehet rossz napja. Én sem igazán vagyok topon, úgy hogy nem is baj, ha ezt most elhalasztjuk. Csak annyit ígérj meg, hogy szólsz, amint folytathatjuk a munkát. Oké?

- Oké. És tényleg sajnálom...

- Semmi gond. Akkor majd hívj – állt fel a férfi. Elköszönt, majd el is hagyta a tárgyalót.

Andy a kezébe temette az arcát. Ryan tényleg nagyon jó fej volt, de így is kínos ez az egész. A szerkesztőnek kéne támogatnia az írót és nem fordítva. Össze kell szednie magát. De hogy, hogyha nem csak rajta múlik a helyzet, amibe került?

Egy hete nem beszélt Will-lel. Még csak találkozni sem tudtak, pedig szomszédok. Mintha valami láthatatlan erő gátolta volna meg őket abban, hogy összefussanak. Még Samet sem látta. Persze, ha az ember jobban belegondolt, az az erő nem is volt olyan láthatatlan. Andy bármiben fogadni mert volna rá, hogy Will nővérei azok, akik nem hagyják, hogy összefussanak. De a telefonhívások hiányát már nem merte rájuk kenni. Will miért nem hívja fel? Talán elbizonytalanították a kettőjük kapcsolatát illetően? Vagy ez a jelzés, hogy várniuk kell, amíg tiszta nem lesz a terep?

Andy is telefonálhatott volna, de ő meg nem tudta mikor lenne alkalmas. Az üzenetküldést nem különösebben szerette használni, és különben is, hallani akarta Will hangját, nem pedig látni az általa írt betűket. De lehet, ehhez a módszerhez kellene folyamodnia. Istenkém, ha távolsági kommunikációról van szó, miért megy nekik olyan nehezen?

Lehet egy örökkévalóságig elagonizált volna a jelen helyzeten, ha nem nézz be egy kollégája azért, hogy lefoglalja a tárgyalót. Andy gyorsan összeszedte a holmiját és sűrű elnézések közepette kisietett a szobából. Épp csak visszaért az irodájába, mikor megcsörrent a mobilja.

Gyorsan előkotorta a zsebéből, és alig akart hinni a szemének, mikor meglátta ki keresi. Azonnal felvette.

- Szia Teddy! – köszöntötte a barátját. – Ezer éve nem dumáltunk.

- Szia haver! Hát igen, az utóbbi időbe hanyagoltál, de mivel ilyen megbocsátó lélek vagyok, ezért úgy döntöttem elnézem neked ezt az apróságot és rád nézzek, hogy mi újság. Szóval, mi újság?