Szomszédok voltunk... | Befejezett | [18+]

4. fejezet

Andy a könyökére támaszkodva ült az íróasztalánál. A munkaideje már lejárt, de egyszerűen képtelen volt összeszedni magát, és elindulni. Csak bámult maga elé, alig pislogott. Többen megjegyezték, milyen rosszul néz ki, de ő meg sem hallotta.

Ki tudja meddig üldögélt volna úgy egy helyben, ha valaki hirtelen nem rázza meg a bal vállát. Zavartan pillantott fel, és Claraval találta szemben magát, aki a kiadó gyermekkönyv osztályán dolgozott.

- Szia Andy! – köszönt barátságosan a nő. Szőke haja volt, kék szemeit vastagkeretes szemüveg mögé rejtette.

- Szia Clara! – köszönt vissza Andy, s gyorsan fentebb ült a székében.

- Elhoztam neked, amit még múltkor kértél – nyújtott át egy gyerekkönyvet, ami Borzas Berci és a Kékmacska címet viselte. A könyv be volt csomagolva, és volt hozzá egy Borzas Berci mini figura. Andynek elszorult a torka.

- Nagyon... nagyon köszönöm– mondta, miközben Clara a kezébe nyomta a könyvet.

- Tényleg meglepődtem, mikor kértél belőle. Eddig még sosem fordult elő ilyen – kuncogott Clara.

- Egy családtagomnak lesz – vágta rá rögtön Andy. Nagyobbat nem is hazudhatott volna.

- Szólj máskor is nyugodtan, ha szükséged van valamire. Te is annyiszor adtál ingyen példányt a kedvenc sorozatomból, ennyit én is igazán megtehetek érted. Na, akkor én elindultam haza. Neked is menned kéne már, nem? Őszintén szólva nem hittem, hogy még itt talállak, de örülök, hogy mégis. Akkor, szia! És jó olvasást! – búcsúzott Clara. Andy intett neki, majd miután a kollégája magára hagyta, maga is készülődni kezdett az indulásra. Mikor végzett, felemelte a gyerekkönyvet.

Most mi a fenét csináljon ezzel? Senkije nem volt, akinek oda adhatná. Eredetileg Samnak szánta, de a múltkor történtek miatt, már jó ideje nem találkozott a kisfiúval, se...

Andy felsóhajtott, és visszarakta az asztalára a könyvet, aztán elfordult, hogy induljon. Aztán méhis meggondolta magát. Ismét magához vette a gyerekeknek szóló munkát, a táskájába süllyesztette és most már tényleg haza indult.

Akár egy monoton gépezett, úgy vezetett egészen hazáig. Mikor hazaért, átvedlett egy kényelmes melegítőbe és egy kinyúlt pólóba. Sóhajtva berakta a már elkészített millerit lasagne-t a mikróba, s miközben arra várt, hogy az étel felmelegedjen tekintette arra a falra siklott, ami elválasztotta Will és Sam lakásától.

A kórházban történtek óta öt nap telt el, de mintha egy örökkévalóság lett volna. Azóta nem beszélt Will-lel. A férfi remekül kerülte ki őt. Már persze, ha direkt csinálta. És valószínű volt, hogy szándékos a dolog. Nem akarta látni őt. Nem volt rá kíváncsi. És Andy ezt megértette. Bizonyos szempontból így neki is könnyebb volt. Mostantól valószínűleg tényleg csak szomszédok lesznek. Nem fog többet rájuk akaszkodni... Teddy is elégedett lehet... De most itt ez a könyv...

A mikró sípolt, jelezve, hogy elkészült. Andy kivette a felmelegedett ételt, asztalhoz ült, és enni kezdett.

Az ételnek műanyag tészta és műanyag paradicsomszósz íze volt.

A következő héten Andy eldöntötte, hogy most már muszáj valamit csinálnia Borzas Bercivel. És végül, mivel nem volt más választása, úgy döntött elmegy a Dollyba, és ott adja át a könyvet Willnek. Valahogy nem otthon akarta ezt elintézni. Az olyan lenne, mintha megint bizalmaskodni akarna, Andy azonban nem akart még jobban rontani a kialakult helyzeten. Elmegy a Dollyba, Ninával oda küldi Willnek a könyvet és már megy is. Persze azt az utat is választhatta volna, hogy nem csinál semmit, de nem akart Samnek csalódást okozni. Tudta, hogy a gyerekek bizonyos dolgokat nehezen felejtenek el.