Szomszédok voltunk... | Befejezett | [18+]

1. fejezet

- Mindjárt kész vagyunk uram.

Andy bólint, miközben az ajtófélfának támaszkodott és megtörölte a homlokát. Nem volt sok cucca, mégis mindazt felhordani a harmadik emeletre, azért kicsit fárasztó volt. Persze nem panaszkodhatott, hisz a bútorszállítók rendesek voltak és segítettek neki, de azért mégis. Egy kicsit kifújta magát, majd gyorsan ő is lesietett, hogy egy utolsó kanyarral végleg befejezzék a pakolást. Már tényleg nem volt sok, csak egy nagyobb szekrény, és pár doboz. A szekrényt a két munkás már fel is markolta és vitte, így Andynek maradtak a dobozok. Azokat ő szép rendben egymásra pakolta, majd felnyalábolta őket, és megindult velük a lépcsőn, mivel nem volt más. Ugyanis a hely, ahova költözött, egy régimódi négyemeletes épület volt, s nem tartalmazott liftet. Andy nagy levegőt vett és megindult a lépcsőn felfele, úgy hogy közben semmit nem látott az előtte lévő doboz halomtól.

- Megy ez... nem lesz itt semmi gond... nem esünk pofára...- hajtogatta, mintegy ezzel biztatva magát. De Andy, szokásához híven, egy kicsit elszámította magát. Vagyis a lépcsőfokot. Nem lépet elég nagyot, így a cipője orra fennakadt.

- Váááá! – kiáltotta, miközben megingott, és nem is tudta merre, de elkezdett dőlni. Természetesen dobozostul.

- Óvatosan! – szólalt meg mögötte egy ijedt hang, és érezte, hogy valaki megtámasztja a lapockájánál fogva, és újra egyensúlyba taszítja.

- Köszönöm! – rebegte hálásan Andy, kiélvezve a pillanatot, hogy újra egy helyben állhat.

Megmentője felnevetett.

- Ha akarod, segítek – mondta az ismeretlen, s mielőtt Andy válaszolhatott volna, már le is emelt a halom legtetejéről két dobozt, így Andy előtt máris szabaddá vált a kilátás, és megpillanthatta megmentőjét. Aki egy nagyon, nagyon helyes fiú volt. Vagy férfi. Igazából a korát nem lehetett megállapítani, de Andy arra tippelt, hogy most járhat egyetemre. Világos vörös haja egy kicsit hosszan meg volt hagyva, a vége pedig aranyos csigákban kunkorodott felfelé. Macskaszerű kék szeme alatt fehér bőre enyhén szeplős volt, ami teljesen arra emlékeztette az embert, mikor a fehér tésztát fahéjjal szórják meg. Andy szerette a fahéjat, szóval ez a hasonlat nagyon tetszett neki, mikor eszébe jutott. A fickó jó másfél fejjel alacsonyabb volt nála, ami mondjuk nem volt nehéz, mert Andynél mindenki csak alacsonyabb lehetett (vagy legalábbis ritkán találkozott vele egy magasságúval), hála 190 cm-es magasságának. A gimi alatt ennek remek hasznát vette a kosárlabda csapatban.

Visszatérve az ismeretlenre, Andynek első látásra megtetszett. Ez volt a gyengéje. Imádta az aranyos arcú srácokat, és az, aki most előtte állt, határozottan az volt. Aranyos. Főleg mikor csibészes mosolyra húzta a száját. Még az illata is tetszett neki. Különböző fűszerek keveréke és sült hús illat. Szó szerint összefutott a nyál a szájában.

- Talán van valami az arcomon? – kérdezte az ismeretlen pislogva.

- Ja, nem, nincs. Elnézést... – kapott észbe Andy. – Nagyon köszönöm, hogy segítesz. A harmadikra kellene felvinni ezeket.

- Akkor gyerünk.

Így együtt indultak tovább, bár Andynek a segítség ellenére is akadtak nehézségei, mivel nem tudott egyszerre előre haladni és hátrafelé nézni, hogy az idegent bámulhassa. Mikor felértek, bevitték a dobozokat Andy új lakásába, ahol a két munkás már azon igyekezett, hogy összerakják a szétszerelt bútorokat.

- Köszönöm a segítséget – mondta hálásan Andy, kikísérve az idegent.

- Semmiség. Örülök, hogy megismerkedtünk szomszéd – intett búcsút az ismeretlen. Nem is ment messzire. Andy végig nézte, ahogy kinyitja a szomszédos lakás ajtaját, és eltűnik mögötte.